"A színház sebeket szerez, aztán odébb táncol"

Ahogy arról korábban beszámoltunk, különféle korok, országok, földrészek diktatúrái és a diktatúrák béklyójában működő színházak viszonyáról egyedülálló tanulmánykötet jelent meg Színház és diktatúra a 20. században címmel, Lengyel György szerkesztésében. A kötet, amely magyar és külföldi szerzők tanulmánygyűjteménye, adatok és tények impozáns tömegével vizsgálja a diktatúra és a színház birkózását, szűkebben a színház életben maradásért folytatott harcát az európai és az észak-amerikai színház adott korszakaiban.

"Szerencsésebb országok esetében ez csak a német megszállás ideje, más országokban, elsősorban a Szovjetunióban, évtizedekre elnyúló, minden nap új veszélyeket hozó, számos nagyszerű művész életét követelő küzdelem" – írta a könyvről Zsámbéki Gábor rendező.
A Corvina Kiadó és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiadásában megjelent kötet bemutatóján csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián Kúnos László, a kiadó igazgatója arról beszélt: "amióta színház van és amíg lesz, annak a könyv által tárgyalt kérdés örökké része volt és része marad".

lengyelgyuribacsi Lengyel György a kötet szerkesztője a színházi korszakok, történetek rekonstruálásában a dokumentáció feldolgozása mellett az emlékezet óriási szerepét hangsúlyozta, a kortársak visszaemlékezéseinek meghallgatását, lejegyzését tartva különösen lényegesnek.
Ez nagyon fontos mű - mondta Zsámbéki Gábor rendező, egyetemi tanár, hozzátéve, hogy nem tud hasonló kiadványról, amely ilyen sokrétűen foglalkozna ezzel a kérdéssel. Hangsúlyozta: úgy tűnik, mintha a mű a színház lehetőségeit, tragédiáit, kibúvóit, túlélési technikáit kutatná a legsötétebb korszakokban, de emellett azt a kérdést is fölveti például, hogy mennyire érzékeny a művészetek között a színház. "Azt gondolom, hogy a legsérülékenyebb, hiszen a színház még látszólag békés korszakaiban sem tudhatja, hogy a következő nap még létezhet-e" - mondta, hozzátéve, hogy egyben a legmakacsabb is, és a legerősebb túlélési képességekkel rendelkezik.

zsambekitanarur Mint mondta, mióta létezik színház, azóta érik támadások, amelyek mindig azonos alapból indulnak. A fő baj egy színházzal a régebbi korokban is mindig az volt, hogy "hamis világképet közvetít", következésképpen ellenséges, megreformálandó, betiltandó, megfenyítendő és így tovább. "Mindazon sötét korszakoknak, amelyek veszélyesek a színházra, mindig ez volt, és ez lesz az ideológiai alapja, hogy a színház nem azt a világképet közvetíti, amelyet az éppen regnáló hatalom szívesen látna" - mondta, hozzátéve, hogy ez különösen nyilvánvaló a diktatúrák idején.
A könyvet olvasva világossá válik, hogy azonos technikák fogalmazódnak meg mindkét oldalon: azon az oldalon is akik, meg akarják rendszabályozni, vagy el akarják nyomni, és a színház is azonos dolgokat talál ki a továbbélése érdekében. Emellett a különböző művészszemélyiségek között is felismerhetővé válnak egyes típusok, érdekes olvasni arról, hogy milyen eltérő válaszokat adnak egy ilyen művészi és emberi problémára. Például Brechtről, vagy éppen Arthut Millerről is sokminden megtudható - mondta.
"A diktatúra mechanizmusa mindenütt azonos" - mutatott rá Radnóti Zsuzsa is, a kötet társszerkesztője hozzátéve, hogy az árnyalatok változnak, de a lényege, hogy hogyan próbáljuk bekebelezni a szabadságot, a színházművészetet, az azonos. Zsámbéki Gábort idézte, aki a könyv ajánlójában úgy fogalmaz: "a színház sebeket szerez, aztán odébb táncol, vihog és elénekli a dalát".
Lengyel György hozzátette, ha arra gondol, hogy Mejerholdot kivégezték, komorabb a kontúr, van amikor a "tovább táncolás" lehetetlenné válik.
A  kötetben többek között Győri László Színház a Harmadik Birodalomban, Török Tamara Az olasz színház és a fasizmus érdekházassága, Lakos Anna A francia színház a német megszállás alatt, Lengyel György Kísértet járja be – Amerikát; Az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság / Az amerikai színház és film, Kiss Ilona Tenyér és ököl – A sztálinizmus színháza: 1927–1953, Jaak Rähesoo Az észt színház hosszú fogsága az elnyomó hatalmak börtönében, Pályi András Szobaszínház és függetlenségi eszme – Lengyel színház 1939–1989, valamint Gajdó Tamás Színház és diktatúra – Magyarországon című tanulmánya olvasható.