Mi felnőttek, mindannyian emlékszünk még arra, amikor először mentünk iskolába, amikor megházasodtunk vagy amikor először álltunk munkába. Vajon arra is emlékszünk, milyen színű volt az első labdánk? Hány darab zsírkrétánk volt összesen? Milyen gyorsan nőtt a lábunk? Melyik mesét szerettük a legjobban?
Pán Péter Sohaországban lakik. Ha valaki, akkor ő biztosan tudja ezeket! Péter ugyanis nem hajlandó felnőni. Nem és nem. Az Elveszett fiúk pedig vele tartanak ebben az elhatározásban. Jó néhány csillaggal arrébb Wendy és testvérei pedig nem akarnak lefeküdni, aludni. Nem és nem. Hogy mindez miért fontos? Mert Péter óvatlanul elhagyja az árnyékát, és amikor visszalopózik érte a házba, akkor... nos, a gyerekek kirepülnek az ablakon.
Mesés kalandok, vidám dalolás, önfeledt játék vár rájuk Sohaországban; de a kalózok is arrafelé lebzselnek, a gonosz Hook kapitánnyal az élen, meg persze az indiánok, mert ellenségből sosem elég! A nagy kérdés az, ki dönt jól: aki örök gyerek szeretne maradni, szigor, szabályok és állandó aggodalom nélkül; vagy aki zsörtölődő, időhiányban szenvedő felnőtté válik, és elfelejti Sohaországot.
A felnőtté váláshoz elengedhetetlen, hogy újra felfedezzük magunkban az elveszettnek hitt gyermeket. Kelemen József rendezése tehát nemcsak kicsiknek és kicsit nagyobbaknak mesél, hanem azoknak is, akik már régen úgy hiszik, felnőttek.
De ki a csoda az a Pán Péter?
Erre keresi a választ Kelemen József az általa vezetett indiánkalózgyerekhad élén augusztus óta. És valljuk be, nincs könnyű dolguk ebben a sokingerű világban, ami körülvesz minket. „A mai gyerekek nem csak azokat a meséket, azt a mesehagyományt ismerik, amit mi annak idején, hanem a Csipkerózsika és a Hamupipőke mellett a Csillagok háborúját, a Harry Pottert, a számítógépes játékok hőseit. Ez mind egyszerre él a fejükben. Nem tesznek különbséget színház, rajzfilm, számítógép között: ha valami megfogja őket, mert izgalmas vagy vicces, vagy félelmetes, akkor azt érdekesnek találják." - mondja a rendező a bemutató előtt néhány nappal.
- Mekkora gyerekeknek szól Pán Péter története?
Kelemen József: Több korosztálynak, sőt a felnőtteknek is szól a történet, és minden korosztály mást szed ki magának belőle. Az óvodások figyelme például egyrészt rövidebb távon működik, körül-belül húsz percig tudnak koncentráltan figyelni. Tehát ők többször elhagyják a történetet, aztán visszatérnek hozzá. Nekik az a fontos, hogy a figyelmüket elkapja egy-egy izgalmasabb pillanat, egy új látvány, egy poén, valami váratlan esemény: a harc, a repülés, a krokodil, vagy a kalózok. A nagyobbak számára ez a történet arról szól, hogy egyszer fel kell nőni, és felelősséget kell vállalni bizonyos helyzetekben - ez az, amit Pán Péter nem akar. De az ő útja valahol egy zsákutca. Már a hat-nyolc évesek életében is vannak olyan egészen kicsi dolgok, amikért felelősséget kell vállalniuk. Minden kornak megvan a maga felelősség-szintje, ami az idővel változik, attól kezdve, hogy egy gyereknek be kell pakolni másnapra az iskolatáskáját, odáig, hogy felnőve majd a saját gyerekeiről kell gondoskodnia. Ami a legkisebbeknek is nagyon ismerős lehet az előadásból, az a Darling család otthona; az otthon, a gyerekszoba világa, a családi élet: este a lefekvés, a mindennapok szertartásai. Aztán a történet során egy másik világba kerülnek.
- A látványvilág megtervezésénél milyen ötletek mentén gondolkodtatok?
Kelemen József: A mai gyerekek nem csak azokat a meséket, azt a mesehagyományt ismerik, amit mi annak idején, hanem a Csipkerózsika és a Hamupipőke mellett a Csillagok háborúját, a Harry Pottert, a számítógépes játékok hőseit. Ez mind egyszerre él a fejükben. Nem tesznek különbséget színház, rajzfilm, számítógép között: ha valami megfogja őket, mert izgalmas vagy vicces, vagy félelmetes, akkor azt érdekesnek találják. Ha nem is versenyről van szó - mert nem kell a színháznak versenyeznie a filmes látványvilággal -, de a mai gyerekek ebben élnek. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni a színházban sem. A Pán Péter-történetet ismerik a Disney rajzfilmből, készült belőle néhány nagyjátékfilm is. Így a fejükben már kialakult egy kép arról, hogy milyen Pán Péter, milyen Wendy és a többiek. Vannak már befogadói elvárásaik. A fiaimnak például evidens volt, hogy az egyik kalóz, Smee egy öregember. Mert a rajzfilmen és a filmben az volt. Ezeket az elvárásokat csak akkor lehet jól kezelni, ha egy másfajta, de ugyanolyan erejű világot kínálsz fel nekik. A díszlettervezővel, Cziegler Balázzsal, és a jelmeztervező Cselényi Nórával azon gondolkodtunk az elején, hogy milyen lehet Sohaország. Milyen lehet az a másik dimenzió, az a másik világ, ahova a gyerekek elvágynak innen a földről. Sokszor ábrázolják Sohaországot egy pálmafákkal teli "kincses szigetnek", ahol kalózok, meg indiánok élnek. Mi úgy gondoltuk, hogy ha ez egy másik dimenzió, akkor legyen egy másik bolygó. Így tulajdonképpen a gyerekeknek el kell hagyniuk a Földet, hogy egy olyan helyre repülhessenek, aminek megvannak az ittenitől különböző szabályai.
- Kicsoda Pán Péter?
Kelemen József: Egy Puck-figura. A csínyeket kieszelő, szabad, örökmozgó kobold. De másrészről egy olyan gyerek, aki örökké gyerek akar maradni, miközben soha nem volt igazán az. Igazából nem is tudja, milyen gyereknek lenni, hiszen megszökött a családjától, és mikor vissza akart volna menni, csukva találta az ablakot, elfelejtették. Ezért gondolja azt, hogy a felnőttek soha nem figyelnek oda, mindig csak rohannak, és ő nem akar ilyen lenni, ha felnő. Inkább soha nem nő fel. Ez a felelősséghárítás azonban nem járható út. Csak könnyebb, mint azt mondani: "felnövök, és én más leszek, másképp fogom csinálni, mint a szüleim". Ezzel az elmeneküléssel ő kimarad a gyerekkor fázisaiból, nem fejlődnek ki benne a gyerekség különböző attribútumai: milyen gyereknek lenni az anya mellett, milyen az apa mellett, milyen találkozni egy lánnyal. A szabadságot hirdeti, az örök játékot, de közben fájdalmasan vágyik a család-élményre, ami neki nem adatott meg. Az ő apa-figurája Hook, az ő család-mintája az indiánok és a kalózok közössége. Nem csoda, hogy az Elveszett fiúk harcosokká lesznek. Csak ez a minta van előttük. A többi fiú és Wendy azonban másképp dönt: visszatérnek az életbe, nem akarják megállítani az időt. Élni akarnak. A múló időben. Végig akarnak menni az úton. Az 'örökké gyereknek maradni' számukra nem egy állapot konzerválását jelenti, hanem azt, hogy megpróbálják megőrizni felnőtt korukban a kíváncsiságot, a játékosságot, a szépséget. Ők érzik, hogy a felnőttekben meg lehet bízni, mert szeretetet és biztonságot kapnak tőlük. Ezeket a nehéz kérdéseket a musical távolról érinti csak. De tudnunk kell, hogy a szabad, bolondos, vagány Pán Péter miről mondott le, mikor Sohaország mellett döntött.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.