Színházi egypercesek

A gazdasági igazgató már egy évet dolgozott a színháznál, de még mindig nem kapott visszajelzést arra vonatkozóan, hogy jól végzi-e a munkáját. Egy nyárba hajló évadvégi estén, a színház melletti parkban sétáltak az igazgatóval. Megkérdezte tőle, elégedett-e a munkájával. Az igazgató gondolkodás nélkül válaszolta: „Ha én azt tudnám! Gondolod, hogy nem gyötör engem is gyakran a kérdés, hogy vajon jól csinálom-e?” Nem tudott erre mit mondani a gazdasági igazgató, de soha többé nem tette fel ezt a kérdést egyetlen későbbi igazgatójának sem. A séta után beültek a parkkal szembeni állomás restijébe és jól bevacsoráltak.

Lejtős tánc

B. a színház igazgatója évadzáró bulit rendezett az igazgatóság szálláshelyén. Június vége volt, ragyogóan sütött a nap. A bérelt ház kertjében szólt a magnó, többen hoztak italt, mások nem. Természetesen a gazdasági igazgató is hivatalos volt a buliba. Komoly, férfias kortyokkal ismerkedett a vörösbor értékeivel, amikor az igazgató jelezte, hogy beszélni szeretne vele. „Egyikünknek józannak kell maradnia, hogy figyelmeztesse a másikat, ha valami hülyeséget csinálna. Jó? És ez most legyél te!” – mondta az igazgató nagy komolyan, ám kissé már akadozó nyelvvel. Mit tehetett a gazdasági igazgató, elvállalta ezt a hálátlan feladatot. Később csak arra emlékezett, hogy az igazgató a Csárdáskirálynővel tűnt el valamikor, feltehetően a lejtős tánc után. (Erősen lejtett a kert, innen a tánc elnevezése.) Nem szólt neki, úgy vélte, ez nem tartozik a hülyeségek közé. Később sem bánta meg döntését.

Béla vagyok

A gazdasági igazgatónak mesélte M. S. színész: Egy éjszaka a bárból felvittek egy nőt a szemközti színészházba, ahol a színész gyorsan ágyba vitte, majd végezvén, átküldte a másik ágyon fekvő idősebb táncos-komikushoz. A kolléga maga mellé engedte a luvnyát, majd a paplan alatt nyújtotta a kezét bemutatkozásra: Kezitcsókolom, Béla vagyok, aztán megadta a nőnek ő is, ami megillette. A színészt egy év múlva kirúgta az igazgató. Húsz év múlva felhívta telefonon a gazdasági igazgatót, mint munkanélküli, hogy segítsen rajta. Meg is beszéltek másnapra egy találkozót, ahová a színész nem ment el. Soha többet nem látta a színészt a gazdasági igazgató. Tíz év múlva tudta meg utolsó feleségétől, hogy már évekkel korábban meghalt májrákban.

Kutyák, autók

A gazdasági igazgató két évig egy nyári színház igazgatója is volt egy balatoni üdülőfalu kápolnái tövében. A. főrendező egy négyszemélyes modern darabot rendezett, amelyben nagy-nagy csöndnek kellett lenni. Utasította hát a gazdasági igazgatót, menjen végig a környező házakon és hallgattassa el előadás alatt a kutyákat. Hiába mondta a gazdasági igazgató, hogy ez nem fog menni, a főrendező ragaszkodott elképzeléséhez. Körbejárta hát a gazdasági igazgató a dombot. Visszatérve megnyugtatta a főrendezőt, hogy este csend lesz. A kutyák persze aznap este is ugattak, de addigra már új zajforrást fedezett fel A. főrendező, mégpedig a zajos autókat. Utasította hát a gazdasági igazgatót, hogy zárassa le a környező utcákat az előadás idejére. Hiába magyarázta a gazdasági igazgató, hogy ezt nem fogja a helyi tanács megtenni, A. a főrendező ragaszkodott elképzeléséhez. Körbejárta hát a gazdasági igazgató a dombot, újra és újra. A többit nem mesélem........................

Csőlátás

Alig néhány hete dolgozott még a gazdasági igazgató, mint gazdasági igazgató, amikor azt mondta neki B. igazgató: „Gyere el velem N-be, visszavisszük az ottani művháznak a hordozható fényszabályozójukat. Igazgatójuk már többször is sürgetőleg rámtelefonált.” „Menjünk!” – mondta a gazdasági igazgató, aki szeretett volna közelebb kerülni az igazgatóhoz, és úgy vélte a közös utazás jó alkalom lenne erre. El is indultak az igazgató ötajtós, kormányváltós autóval. Nyár volt, meleg és szikrázó napfény! Alig-alig szóltak egymáshoz. Egyszer csak a gazdasági igazgató észrevette, hogy az igazgató gyakran forgatja fejét jobbra, balra, középre, majd megint jobbra, balra, középre. Már az út felén is túl voltak, amikor vette a bátorságot és megkérdezte az igazgatót, miért forgatja a fejét? „Hogy ne legyen csőlátásom.” – válaszolta B. igazgató komolyan. A gazdasági igazgató, aki akkor még nem tudott vezetni nem mert rákérdezni: „Ez komoly?”