Verebes: Én már mindenkinek elmondtam a magamét

Pénteken este bemutatták Verebes István rendezését a Komáromi Jókai Színházban. A neves rendező a premier kapcsán mesélt a fejekben lévő korlátokról és az Orbán-kormány kurzusairól és a Nemzeti Színház vezetéséről is mondott véleményt. Lapszemle.

"Ez egy kiváló morállal rendelkező együttes"

“Az ember 45 év után kínkeservvel próbálja meglepni magát. Ezt a darabot harminc éve rendeztem Szolnokon, és régi tervem volt, hogy átírom mára” – mondta a Whisky esővízzel című darabról szólva. Arról is beszámolt, hogy több olyan előadást rendezett, amiben vagy csak nők voltak, vagy zömében nők. “Azt gondolom, hogy a nők sokkal jobban és sokkal odaadóbban dolgoznak. Ez egy női foglalkozás. Tulajdonképpen a férfiak is színésznők a maguk módján. A nőkkel soha semmi baj nincs. Általában a férfiak hisztérikusak, femininek és affektálók” – fogalmazott Verebes István, aki arról is nyilatkozott, hogy soha nem tapasztalt lazaságot, flegmaságot a komáromi társulatnál, ami egy kiváló morállal rendelkező együttes”.

"A magyarországi színészek zöme nem tudja, hogy miért ezt a hivatást választotta"

Verebest arról is kérdezték, érzékelt-e valamilyen különbséget a budapesti és vidéki, illetve erdélyi és komáromi munkái során. “Azt gondolom, hogy igen, komoly különbség van. Itt tudják a színészek, hogy miért jöttek erre a pályára. A magyarországi színészek zöme nem tudja, hogy miért ezt a hivatást választotta. Nincs ars poetica-juk, lehet fellengzősen hangzik, de valamiféle küldetéstudatuk. Hogy mi az ő jelenlétüknek az üzenete. A határon túli színészek zömének ez megvan. Viszont azt is megmondom, hogy ott, ahol kinyitották a határokat, ez ugye jelen pillanatban Románia és Szlovákia, az illúziók fertőzése jobban tapasztalható, mint például Szabadkán, Szerbiában. Abban a pillanatban, hogy nyílnak a határok, és feltámad a lehetőség, akkor néhány színészben felmerül, hogy mégis inkább egy szappanoperában kéne pénzt keresnem Budapesten. Ez a gazdasági élet egy természetes velejárója, de aki itt van, vagy amott van, az még mindig sokkal jobban érzi agyával, szívével és a jelenlétével, hogy nem mindegy, hol színész” –jelentette ki a rendező, aki mindezt nem a sanyarúbb körülményeknek tulajdonítja.

"A szűkös helyzet nem segíti, de megerősíti a helytállást"

“Azt tudom, hogy mikor a két háború közt Újvidéken dolgoztam, ahová Temerinből jártam be kocsival, öltözőben aludtak színészek, és mikor mondtam, menjünk kávéra, akkor kimerevedett a szemük, mert még annyi pénzük sem volt. Fogalmam sincs, hogy miből éltek, de valahogy könnyebben fogadták el ezt a helyzetet, és nem nyomta rá bélyegét a teljes létezésre. Én Budapesten csak megfelelően kereső színészektől hallok állandó panaszokat. A szűkös helyzet nem segíti, de megerősíti a helytállást. Minden kompromisszum legyőzése használ a színháznak. Például a Radnóti színpadán van egy oszlop, amit mindig valahogy be kell építeni az előadásba, és ezt ki kell találni valahogy. És akár egy egzisztenciális kérdés is lehet, ami aktivizálja az embereket, és megmozgatja azt, ami egyébként langyos víz volna” – tette hozzá Verebes István.

"Lehetetlen, hogy szappanoperákon és valóságshow-kon éljen egy ifjúság"

A nézőkről, nézői szokásokról is beszélt Komáromban, ami számára azért is ismerős terep, mert Tóth Tibor igazgató kinevezése után három évig vállalta a főrendezőséget a Jókai Színházban. “Azt mondják, hogy a magyar fennhatóság alatt élő komáromiak elmennek Győrbe színházba. Akkor nézik meg az észak-komáromi színház darabjait, ha azok átmennek a hídon, és ott mutatják be lehetetlen körülmények között, mivel nincs színház Dél-Komáromban. Ezt egyszerűen nem értem. Pedig a magyarországi komárominak van színháza, a lakásától másfél kilométerre. És nem jön át ide, és nem nézi meg. Hol van akkor ez a 'testvéreink és határon túli honfitársaink', hol van a kultúra értékállóságának szavatolása, hol a pártolása ennek? De ugyanezt el tudom mondani az itteni közönségről. Hogy egy magyar nyelvű kisebbség csak az operettre, a zenés darabra legyen fogékony. Lehetetlen, hogy egy olyan mű, ami úgy szórakoztató, hogy gondolatokat ébreszt, fölismerésekre, titkokra, sejtelmekre, az ember belső atribútumaira utal - az őt ne érdekelje. Ha másért nem, azért, mert magyarul hangzik el, és ez az ő anyanyelve. Fel nem tudom fogni, hogy ennek a kultúrája ilyen lanyha, lapos és nem tudok mást mondani, de ilyen ellustult legyen. A szocializmusban nagyon sok borzalmas dolog volt, amit hadd ne soroljak föl. De egyvalamit javára kell írni annak a negyven évnek, hogy volt népművelés. Ott az egyszerű embereket falun is könyvtárakkal, kultúrházakkal és szakkörökkel látták el. A színházak járták az országot, a Dériné Színház járta a falut, próbálták kimozdítani abból az elszigeteltségből, amit mondjuk a vidék jelent. Lehetetlen, hogy szappanoperákon és valóságshow-kon éljen egy ifjúság. És nem csak a színházról beszélek” – magyarázta Verebes István, aki szerint nem csak a magyart nem érdekli a magyar kultúra, tánc, zene, színház.

"Nem rosszak, hanem rosszul csinálják"

Arról is faggatták a rendezőt, miként vélekedik a magyar kormány kultúrpolitikájáról, amelyet sokan üdvözölnek, sokan kultúrkampf-nak titulálnak. “Nagyon az elején vagyunk még ennek a kurzusnak. Hogy az elképzeléseik épületesek-e, és mi lesz ennek a kimenetele, én azt nem tudom megmondani. Azt tudom, hogy ugyanolyan rosszul csinálják - nem rosszak, hanem rosszul csinálják -, mint ahogy ezt tették a balliberális nyolc év alatt. Pontosabban egy előny van. Ezek legalább akarnak valamit. Ezek legalább hozzányúlnak valamihez, ami negyven éve tarthatatlan. Én nagyon bíztam abban, amit Orbán Viktor mondott még a választások előtt, hogy meg fogjuk mondani, mi az érték. Ez az ő kötelessége. A hatalom kötelessége, hogy az általa meghatározott értékeket preferálja. Ez abból áll, hogy megmondjuk, nekünk fontos a Bánk Bán, nekünk fontos az operett, mert egy hungaricum, fontos a kortárs és a klasszikus drámairodalom, és nem fontos a ..., és ezt a piacra küldöm. Ennek a jeleit nem látom, csak egy nagy katyvaszt látok, azt nagyon sajnálom. Nem mondom, hogy könnyű. Egy barátom írt egy tanulmányt, amiben azt hangsúlyozza, hogy ezt csak araszolgatva lehet. Én ezzel nagyon nem értek egyet. Ezt radikálisan kéne eldönteni, még ha bizonyos részleteiben tévesen is tesznek. Sajnos most csak az van, hogy a mi kutyánk kölykeinek adjuk a lehetőséget, nem mintha az előző időben kevésbé lettek volna paraszolvencikusak” – fejtette ki Verebes István.

A Nemzeti Színházról

A kérdésre, hogy azok közé tartozik-e, akik a Nemzeti Színház esetén valami határokat szabnának azt felelte: “Tökéletesen jó helyre nyúlt. Én Alföldi Róbertet saját korosztálya legkiválóbb tehetségének vélem, úgyis mint színészt, úgyis mint rendezőt. Ezzel együtt azt mondom, alkalmatlan arra, hogy a Magyar Nemzeti Színház igazgatója legyen. Lehet, hogy ott jó előadások vannak, de az én eszményeim szerint a Nemzetinek nem elsősorban aktuálpolitikai vagy társadalmi vonalon kell egy experimentális színháznak lennie. Ezt meg lehet tenni bármelyik más színházban”. (…) Emellett kikérte magának, hogy két János Vitéz közül kell választania. “Az Alföldi-féle botrány János Vitéz, ahol prostituáltak a tündérek és '56 jön be, csak nem tudom miért. És a szolnoki Balázs Péter-féle, árvalányhajas, magyarkodó János Vitéz között. Ezt én nem tűröm el. Ezt a darabot megírta a Petőfi Sándor, abból a Heltai Jenő és a Kacsóh Pongrácz csinált egy daljátékot. Én azt szeretném látni, úgy, hogy az nem riszálja magát, korszerű, de úgy, hogy mégis arról szól, amiről szól, és nem egy kurzus lenyomata” – nyilatkozta a rendező.

"Úgy kell élni, hogy nehogy kapjál egy díjat"

Arról is szólt, hogy színházi előadásokat nagyon szívesen vállal abban az esetben, ha olyan közegbe kerül, ahol kevésbé érzi magát rosszul, mint az otthoniban. “Ebben az esetben olyan sok felkérésem nincsen. Én sem a szociknak, sem a jobboldalnak nem vagyok a kedvence, én már mindenkinek elmondtam a magamét. Rólam ugyanúgy ír a Magyar Nemzet és a Népszabadság. Ezt akár pedigrémnek is mondhatnám, és nem panaszként mondom ezt, hanem büszke vagyok erre. Általában a balliberális oldal szekértolójának tartanak, de erre azt szoktam mondani, hogy ha ez igaz lenne, akkor az elmúlt húsz évben mondjuk egy plecsnit kaphattam volna. Színház, rádiókabaré, tévés munkák, szóval vannak látszateredményeim. Nem beszélve arról a 120-130 előadásról, amit nyilván azért rendezhettem meg, mert volt piacom. Nekem egy kiskeresztem sincs, de nem baj, mert Bernard Shaw mondta, úgy kell élni, hogy nehogy kapjál egy díjat” – összegzett Verebes István.

A TELJES INTERJÚ ITT OLVASHATÓ.

Forrás: www.bumm.sk