"Nincs olyan, hogy a gyerekek nyelve' - Kocsis Rozi mesél

A bábszínház számomra olyan lehetőséget nyújt, amit semmilyen más színházi forma nem tud. Azt a szürreális, metaforikus, groteszk, abszurd gondolkodást, ami nagyon közel áll hozzám, ez tudja a világon a legjobban” - magyarázza meg Kocsis Rozi, hogy miért fizetne is azért, hogy a bábszínházban dolgozhasson. Lapszemle.

A 20 éves Vaskakas társulata élén 15 éve álló Blattner-díjas bábművész Sokorópátkán született. A Győrhöz közeli falu meghatározta gyerekkorát, hiszen itt élt imádott nagymamája. „Elképesztő asszony volt, a világ legjobb meséit tudta, és ugyanúgy elagyabugyálta a német katonát, mint az oroszt.” Exhibicionizmusa már gyerekként társul szegődött hozzá, a sokorói akácerdő természet adta színpadán játszott barátnőinek. „Nem értettem, hogy a falusi munkát végző gyerekek miért nem érnek rá próbálni.” A Győri Keksz és Ostyagyárban dolgozó szülők nagyon figyeltek három gyermekük oktatására, így a nyüzsgő kislány a Bartók zenei általános után a Révai Gimnáziumban folytatta tanulmányait. „Nem érzékeltünk semmit a szocializmusból a középiskolában, és az ifiházban sem, ahol a hetvenes években a fiatalok összegyűltek megváltani a világot.” Érettségi után Pécsett szerzett magyar-ének szakos főiskolai diplomát, amit megfejelt egy magyar bölcsész egyetemi szakkal. Ez időtájt került kapcsolatba a Bóbita Bábszínházzal. „Bementem, leesett az állam, és azóta is úgy van. Kiderült, hogy a bábszínház már rég nem a paravánról szól.” Ez meghatározta pályája további alakulását, így elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházelmélet-dramaturgia szakát is. A Vaskakashoz került, amely igazgatása alatt bekerült a hazai színházi szakma vérkeringésébe, és ők szervezik Győr kiváló művészeti fesztiválnak minősített rendezvénysorozatát a Győrkőcfesztivált is.

A Vaskakasba lépve minden olyan mesés, de legutóbb a városi közgyűlésbe is vittek varázslatot, feldíszítették az ülésterem ajtaját.

Kocsis Rozi: A mesék soha nem a gyerekeknek születtek, hiszen egy nagy ősi, kollektív tudás volt az, amit átadtak egymásnak az emberek. Ott ültek egy közösségi helyen, és a sámán, az öregasszony, a mesemondó, az emlékezetőrző – bárhogy is nevezték a különböző kultúrákban – tovább adta ezeket a bölcsességeket. Nagyon metaforikus, rituális esemény volt ez, amin persze a gyerekek is részt vettek.

Ezekben a történetekben rendre megjelent a gonosz. Ma vannak, akik azt mondják, jó-jó felnőtteknek igen, de gyerekeknek nem kellene ilyet mutogatni.

Kocsis Rozi: Sajnos néhány felnőttnél még mindig tapasztalható, hogy számon kérik: miért gonosz a gonosz, hiszen attól félnek a gyerekek? De a világ - leegyszerűsítve – a világos és a sötét erőből áll, a színpadi játék pedig nem tud felépülni feszültség és konfliktus nélkül, és a hős erejét is kisebbítem azzal, ha lebutítom a gonoszt. Egy idióta sárkányt legyőzni, nem egy akkora hőstett. A gonosz néha nagyon csábító, vonzó, és néha nagyon félelmetes. Teljesen normális érzés félni a sötéttől, az intrikustól. Az a nem normális, ha a gyerek úgy megy haza, hogy nem semmisül meg a Rossz. Nagyon fontos, hogy amikor ezekben a mesékben felmutatod a sötét oldalt, akkor az egy elég jó dramaturgiai ponton, jól láthatóan és dekódolhatóan megsemmisüljön, mert különben a kisgyerek este nem fog tudni elaludni. Nagyon kell erre ügyelni, de nem az a megoldás, hogy csak virágokat mutatunk a bábszínházban. Azt gondolom egyébként, hogy a gyerekeknek az öncélú pornográfián és az öncélú erőszakon kívül mindent meg lehet mutatni, az ő szintjükön, az ő nyelvükön, abban a konstellációban, hogy a végén győz a jó. Itt a halál kérdése, például. A gyerekek kíváncsiak, hogy amikor a felnőttek azt mondják, elment, akkor mire gondolnak, hova ment el a nagypapa? Álszent, és strucc politika, ha erről nem beszélünk velünk. Sokkal rosszabb, ha kibeszéletlenül érthetetlen marad ez a dolog. Sajnos gyerekem nincsen, nagy igazságtalanság ez az élettől, de nagyon sok gyerekkel vagyok jóban, akik visszaigazolják azt, hogy ezek az előadások, és ezek a történetek fontosak voltak, és egyáltalán nem úgy rendítették meg őket, ahogy mi azt fehér asztalnál elképzeljük. Olyan sok mindent értenek ők, jobban mint mi.

Honnan tudnak a gyerekek nyelvén?

Kocsis Rozi: A gyerekek nyelvén érteni nem olyan bonyolult, sőt azt gondolom, hogy nincs is olyan, hogy a gyerekek nyelve. Nem kell velük gügyögni- mütyögni, nem kell azt gondolni, hogy ők nem értik a körülöttük történő dolgokat, elég szeretni őket, figyelni rájuk, és komolyan venni őket. A kérdést a praktikus oldaláról megközelítve pedig van egy módszerem: nagyon erősen visszaemlékezem arra, hogy gyerekként milyen felnőtteket szerettem volna magam körül, hova szerettem volna eljutni, mire vágytam... Ha ezt az ember tudatosan ébren tartja magában, akkor abban a pillanatban, ahogy átkerül egy másik oldalra, jól tudja működtetni ezeket.

A TELJES INTERJÚ ITT OLVASHATÓ

forrás: Győrplusz