Schilling írt Dörner megválasztása kapcsán

"Ellenzem azt a hazai gyakorlatot, amely lehetővé teszi, hogy egy állami vagy önkormányzati fenntartású kulturális intézménynek 15-20 vagy akár 30 évig is ugyanaz a személy legyen az igazgatója. Elsősorban ez az eljárás teszi monolitikussá és provinciálissá a hazai kulturális- és közéletet, amelyben szinte teljesen természetes a kiemelkedőnek tartott személyiségek állás- és pozícióhalmozása" - fogalmaz Schilling Árpád. Lapszemle.

"Egy kulturális intézmény fenntartható és átlátható működését nem a vezető karaktere vagy karizmája kell, hogy garantálja, hanem az alaposan előkészített törvényi háttér, illetve a vezetővel kötött pontos és korrekt szerződés. Nem a vezető ad missziót egy állami intézménynek, hanem maga az állam. A vezető a misszió megvalósításához szükséges stratégiát kell, hogy meghatározza. Ennek a kifejtésére ad alkalmat a nyilvános pályáztatás, ennek várható következményeit bírálja el a szakmai bizottság, amelynek javaslatait mérlegeli a fenntartással megbízott állami szerv képviselője.

Magyarországon minden személyre szabott, minden az egyén belátásán áll vagy bukik, nálunk se a szakmaiságot, se a törvényességet, se a felelős döntéshozatalt nem ismeri senki. Ezért nem emlékezhetem egyetlen olyan pályázati procedúrára sem, amelyet szakmai szempontból elfogadhatónak tartottam volna. Közhely, hogy a pártpolitika minden komolyabb döntési jogkört magánál tart, ezzel is akadályozva a civil és szakmai szervezetek emancipációját. Következésképpen a civil és szakmai szervezetek meg sem próbálnak felnőni a feladathoz. A színházi területen belül maradva egyértelműen látszanak a szakmai hézagok, amikor egy szakmai bizottságban se gazdasági, se szervezeti, se közönségkapcsolati, se pályázati (és még sorolhatnám) szakembert nem látni, többnyire csak színészt és rendezőt. Mintha egy több százmillió adóforintból fenntartott állami szervezet feladata nem is volna más, mint e két szakma igényeinek kielégítése.

Pontosan tudjuk, hogy a színházat mindenki más üzemelteti, csak a színészek és a rendezők nem. Ennek ellenére ezek a hölgyek és urak immáron húsz éve minden kétséget kizáróan azt érzik, hogy egyedül is képesek eldönteni azt, vajon ki tud egy ekkora „gyárat” gazdasági és művészeti szempontból egyaránt elszámoltathatóan üzemeltetni. A teljes színházi szakma egy szűk csoportja tehát fenntartja magának a jogot, hogy a magyar színházi élet fenntarthatóságának és fejlődőképességének minden egyes kérdésében totális szakmai kontrollt gyakoroljon. A színházi szakma tehát önmagát is retardálja, ha már az állam nem engedi számára a nagykorúvá válást. A szűklátókörűség és felelőtlenség természetesen visszahat, és újabb degenerált helyzeteket állít elő. Ennek volt immáron sokadik, és egyben legmegrázóbb példája az Új Színház ügye.

Mielőtt elfelejtenénk. Az Új Színház elnevezésű intézményt 1994-ben Székely Gábor alapította. Erről a tényről a jelenlegi Új Színház honlapján nem található információ. Székely Gábor 1998-ban botrányos körülmények között volt kénytelen elhagyni a színházat, mert az akkori városvezetés (dr. Schiffer János, MSZP – kulturális alpolgármester, illetve Körmendy Ferenc, SZDSZ – kulturális bizottsági elnök) véleménye szerint „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”. Az akkori városvezetés – Székely ellenében – Márta István pályázatát tartotta támogatásra érdemesnek. Márta István  tehát 1998 óta vezeti a Székely Gábor névadásával létrejött intézményt. Az akkori időkben a szakma egy bizonyos része szolidaritását fejezte ki Székely Gábor mellett, mert a Kossuth díjas rendező négy év utáni leváltását indokolatlannak és elhamarkodottnak tartotta, illetve felmerült a politikai alku vádja is. A szolidaritási hullám aztán – ki tudja miért – gyorsan elült.

A jelenlegi városvezetés 13 évnyi igazgatás után megvonta a támogatást Márta Istvántól és az egyetlen kihívót, Dörner Györgyöt bízta meg az intézmény vezetésével. Márta István ugyan elveszítette az igazgatói posztot, de még idén elnyerte az Pécsi Országos Színházi Találkozó művészeti vezetői székét. A társulat jövője az új igazgató döntésétől függ. Ami biztos: Eperjes Károly, a győri színházi pályázat nagy vesztese, marad.

Dörner György annak a Katona József Színháznak az alapító tagja, amelynek Székely Gábor volt az egyik igazgatója. Kis ország, kicsike színházi szakma: mindenki ismer mindenkit, mindenki parolázott már egyszer mindenkivel. Dörner György idővel lépésről lépésre harcos nemzetvédővé képezte ki magát. Ezen az úton, saját bevallása szerint is, Csurka István volt legfőbb mentora. Csurka István a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) az elnöke, vagyis egy pártpolitikus, aki már többször kinyilvánította zsidógyűlöletét. A jelenlegi városvezetés tehát olyan pályázatot támogatott, amely egy határozott értékszemléletű politikust és annak tanítványát segítette hozzá egy színház vezetéséhez".

FOLYTATÁS ITT OLVASHATÓ

Szerkesztőségünk időről időre megkeresi Dörner Györgyöt, aki azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek: "A Színház.hu és az MTI elsőbbséget élvez, amíg ők nem keresnek, nem nyilatkozom senkinek. Lehet, hogy magának fontos, hogy az önök napilapjában megjelenjen a nyilatkozatom, de nekem egyáltalán nem az.” Az Új Színház leendő igazgatója egyelőre nem élt a nyilatkozás lehetőségével.

Eredetileg megjelent a Revizoron.