Lila ákác a Magyar Színházban

Október 6-án és 7-én mutatták be a Magyar Színházban Szép Ernő Lila ákác című darabját. Az előadás a tatabányai Jászai Mari Színházzal koprodukcióban készült Guelmino Sándor rendezésében.

Az 1919-ben született regényből maga a szerző írt színdarabot, mely azonnal nagy sikert aratott: budapesti és vidéki színházak is játszották.

Guelmino Sándor a Lila ákácot 2008-ban rendezte meg a Győri Nemzeti Színházban – a Magyar Színházzal ezt a produkciót varázsolták újjá, ezúttal nagyszínpadra alkalmazva a művet. 

A sokszor előadott és megfilmesített történet Tóth Manci varrólány, Csacsinszky Pál szegény banktisztviselő és szépreményű költő, Margó a „privát” hölgy szerelmi sokszögét, az esetlen közeledések és beteljesülő és félebeszakadó szerelmeket rajzolja elénk az impresszionizmus laza ecsetvonásaival, felvillantva a békebeli Budapest különös figuráinak tarka színeit.

Déry Tibor írta a darabról: „Szép Ernő művészete s művészetének technikája: a szónak legnemesebb s legtisztább értelmében vett impresszionizmus. Nem az, amit a magyar írók többsége impresszionizmus gyanánt árul a közönségnek, nem az önkényes ötlet érzelmi lére eresztése, sem kitalált vagy talált hangulatoknak erőszakos s csak a maguk szépsége kedvéért történő betoldása az idegenkedő szövegbe, hanem a lélek egységes s egyetemleges, képszerű reagálása. E reagálás a megtéveszthetetlen, állati ösztön biztonságával történik, az író lelke csak a neki való, az őt megillető momentumokra rezonál, szinte kegyetlen semmibevevésével annak a - talán tág - világnak, melyet lelke nem fogadott magába. …. Impresszionizmusa tökéletesen egységes, egységes gondolatban, hangulatban - úgy érzelmes, mint humoros egyenkénti hangulataiban - stílusban, hasonlataiban s vizionárius képeiben. Ez egység biztosan tartja össze a lenge, napban tarkán csillogó pókháló gyengédségű írást".

Guelmino Sándor első rendezéséről: "A regény egyes szám első személyű önvallomás, a főhős reménykedése, vergődése, egyéni benyomásai, kommentárjai, csapongó érzései, hangulatai  (no meg az egyedi, sajátosan pesti nyelv  virtuóz használata) teszik izgalmassá; a csekélyke történet jelentősége másodlagos. Ezt a személyes jelleget és a regény impresszionista stílusát Szép Ernő saját drámaadaptációja a korabeli drámaírás szigorúbb szerkezeti szabályai miatt részben elveszíti, szókimondásának pedig feltehetően az akkori közönség prüdériája szabott határt. (Csak egy példa: a légyott az úriasszonnyal a színpadi változatban nem jut el a konkrét aktusig...) Ezért bátorkodtam a regény bizonyos megoldásait összeboronálni a darabbal - és így vált - szinte számomra is észrevétlenül - ez a szövegváltozat a saját, személyes történetemmé".

LILA AKÁC

Írta: SZÉP ERNŐ

Fiatalember főhősünk - mint ahogy mi annyian, fiatalember korunkban - plátói szerelemmel szeret egy nagyvilági, elérhetetlennek tűnő úriasszonyt, akinek fő varázsa elsősorban éppen elérhetetlenségében rejlik. Pali képzelete - tekintve, hogy kapcsolatuk a valóságban szinte csak felületes társasági beszélgetésekre korlátozódik - mindenféle - saját magából, saját elvárásaiból, eszményeiből fakadó - ideális tulajdonsággal ruházza fel az asszonyt, s miközben az utcán, a Gerbaud-ban, bárhol, ahol találkoznak, alig meri megszólítani, a fantáziájában egzotikus, romantikus, azaz "méltó" helyszíneken vallja meg szerelmét...

Rendező: GUELMINO SÁNDOR

Szereplők:

Csacsinszky Pali: CRESPO RODRIGO m. v.

Tóth Manci: BALSAI MÓNI

Bizonyosné: PÁPAI ERIKA

Angelusz papa, Bizonyos úr: HORVÁTH LAJOS OTTÓ

Zsüzsü, Majmóczy: GÉMES ANTOS

Minusz, Józsi: JEGERCSIK CSABA

Redő Oszi, Kocsis: BEDE-FAZEKAS SZABOLCS

Hédi, Stefi: SOLTÉSZ BÖZSE

Mili, Mindigné: DÁNIEL VALI

Leó (zongorista): PUSKÁS PÉTER