A punkok mégis meghalnak

Kutszegi Csaba a Punk Rockról - KRITIKA „Nem a genetika számít, hanem a földrajz."

Jó ez a Punk Rock-előadás a Pestiben, de nem tudom kitalálni, kiknek is szól tulajdonképpen. Nálunk - hál' istennek - nem tipikus jelenség az iskolai mészárlás, olyan, mint a Punk Rockban azért sem történhetne meg, mert nincsen tehetős középrétegünk, amelynek tinédzserkorú tagjai fizetős elitgimnáziumokban a közelgő próbaérettségi feszültségétől borulnának ki. Ettől még számunkra is tanulságos lehet a történet, még annyira is, mint a 2005-ös londoni metrórobbantás, amelyből Simon Stephens Pornography címmel írt korábban nagy sikerű darabot. Ez is eljutott hozzánk, 2009-ben Magács László rendezte meg a Merlinben. Stephens a Pornographyról ezt nyilatkozta: „...úgy látom a darabot, mint egy utat számomra és a közönség számára, hogy gondolkodjunk el azon, hogyan élünk, és kik vagyunk. Különben miért csinálnánk?" A Pesti Színház Punk Rockjával csak az a gondom, hogy az előadás kapcsán nem tudok elgondolkodni azon, hogyan élünk, kik vagyunk.

Pedig kitűnő színpadi alakok jelennek meg tehetséges színészi megformálásban, de ezek a fiatalok nekem artisztikus rezervátumba dugott mintapéldányoknak tetszenek, akiket a zsöllye biztonságából leshetünk meg. Igen reálisan vannak felöltöztetve, a nyelv is létezik, amelyet beszélnek, de néha kicsit machénak tűnnek a sok zsír, vágod?, nem gáz?, tiplizzünk! kifejezések, a nagy beszólások is precíz poentírozással vannak elhelyezve (lásd: „örül, mint majom az evolúciónak", vagy „olyan csúnya volt, hogy az anyja telefonon szoptatta"). A kissé trágár és óvatosan obszcén szövegek is mintha patikamérlegen lennének kimérve, nem is botránkoznak meg a nézőtéren még a jól szituált belvárosi fogorvosnék sem. Azt el tudom képzelni, hogy a történet helyszínén (Stockport létező, Manchester közeli kisváros, Simon Stephens ott nevelkedett) ma is társadalmilag motiváltnak számít az író által is megerősítetten Amerikából importált történet, de nálunk ezek egyedi és egyéni tragédiák lennének „csupán" (mint ahogy a közelmúltban volt is egy hasonló megdöbbentő eset). De a színpadon a tragédia csak akkor él meg, akkor hat, ha valóságos közösségi problémában gyökeredzik.

A probléma mélyére látni Stephens számára sem egyszerű. Megpendít és nyitva hagy egy súlyos kérdést, amikor egyik főhőse szájába adja az alábbi érvelést: „nem a genetika számít, hanem a földrajz". A darabban ezen azt kell érteni, hogy a stockporti „isten háta mögöttiség" fusztrálja a szereplőket (esetleg gyilkossá is teszi őket). A mi térségünkben - meggyőződésem - a földrajznak erősebb a szerepe a genetikánál, ám a társait lelövő William Carlisle története nálunk éppen „földrajzilag" nem megalapozott. Nekem ezért nem tud a tömeggyilkosság „egyszerű", borzongató rémtettnél jelentésesebbé válni. Igaz, Stephens sem tud a tettre magyarázattal szolgálni, az indítékot firtató kérdésre azt mondatja Williammel: „azért tettem, mert megtehettem". És egy tartós jólétbe szocializálódott nyugati fiatal szájából realisztikusabban és hátborzongatóbban is hangzik e kijelentés.  

Zavar is egy kicsit (morálisan), hogy a majd' kétórás előadás vége felé iszonyú egyéni tragédiákat kell végignéznem, de előtte vagy másfél órán át jó párszor direkte meg vagyok röhögtetve, és e kontrasztolásnak nem találom a tanulság levonására késztető értelmét. Mint ahogy a darabválasztásnak is leginkább csak azt a pozitív magyarázatát fogom fel, hogy mi is megláthatjuk már viszonylag hamar, milyen darabokat néznek mostanság szívesen Angliában és Németországban.

Van a bemutatónak persze (és ez a lényeg!) még egy csakis nagyra értékelhető hozadéka: a Vígszínház hét ifjú művésze parádés szerepeket kapott. Talán Varju Kálmán Williamje a leginkább remekbe szabott alakítás, de a többiek sem maradnak el tőle. Varju, zavartságát enyhe túlmozgással kompenzáló kamaszból kezdi a szerepépítést, majd érzelmi és hangulati ellenpontokat jelenít meg folyamatosan úgy, hogy kicsit sem esik ki a szerepéből, váltásai hitelesek: ugyanő, önmaga marad szerethető kamaszként és hidegvérű gyilkosként is. Réti Adrienn ideális Lilly Cahill: szerethető, kívánható, jó fej, sráckorunkban legalább egyszer mindannyian bele voltunk esve egy ilyen csajba, aki természetesen helyettünk valamiért mindig egy linkóci gyökért választott. Rétinek is sok arca van, árad belőle a jómódúak magabiztossága, de rettegni is nagyon tud. Azon viszont el kellett gondolkodnom, hogy hangerejének vajon miért nincs nagyobb amplitúdója, néhányszor feljebb csavarhatta volna a potméterét. Lengyel Tamás kitűnően adja a latens homo- vagy biszexualitását agresszivitással kompenzáló önimádó Bennett Francist, színpadi párja, a Bata Éva alakította Cissy Franks szimpatikus, nagydumás jó csaj, vagánykodásával ő is kompenzál: iszonyú otthoni nyomás nehezedik rá, fejét veszik, ha az iskolában nem a legjobb jegyet kapja. Karácsonyi Zoltán azt a Nicholas Chatmant játssza, akihez Lilly vonzódik. Karácsonyi tökéletesen elkapja a szerepet: nyugodt, nem unszimpatikus, de annyira üres és semmilyen pasast hoz, hogy tényleg érthetetlen, mit esznek rajta a lányok. Herczeg Adrienn Tanya Gleasonja azért kövérkés, mert szociális nassoló: otthoni és iskolai feszültségei, valamint kilátástalan jövője elől evésbe menekül. Ő a legérzékenyebb és legsérülékenyebb. Egyik tanárába szerelmes reménytelenül és esélytelenül. Chadwick Meade-nek, akit Telekes Péter alakít, nem kilátástalan a jövője: szuper agya van, kivételesen felkészült, és lelki törés nélkül viseli el a megalázó atrocitásokat. Örök áldozat, akiről lepereg az áldozatiság, mert megveti az egész pusztulásra ítélt civilizált világot. Az utolsó jelentben fellépő Dr. Richard Harvey pszichiátert Hegedűs D. Géza adja, szerepében tiszteletre méltón visszafogja magát, hogy fiatal kollégáira (köztük nem egy tanítványára) jusson több figyelem.

Eszenyi Enikő rendezéséből is az érződik ki, hogy mindent megtett a csapatért. Feszes, összefogott az előadás, az önfeledt, magabiztos játék szakmailag kitűnő, empatikus színészvezetésre vall. A lendületet, a folyamatos mozgékonyságot Füzér Anni változatos, nagyszerűen bejátszható terei és flexibilis díszletelemei szinte kikövetelik.

Simon Stephens: Punk Rock

A magyar szöveget Stern Gábor fordítása alapján Kovács Krisztina készítette.

Díszlet: FÜZÉR ANNI. Jelmez: PINTÉR RÉKA. Dramaturg: KOVÁCS KRISZTINA. Súgó: ZSOLNAY ANDREA. Ügyelő: RÖTHLER BALÁZS. A rendező munkatársa: EGYED MÓNIKA. Dramaturg: KOVÁCS KRISZTINA. Rendező: ESZENYI ENIKŐ.

Szereplők: Varju Kálmán, Réti Adrienn, Lengyel Tamás, Bata Éva, Karácsonyi Zoltán, Herczeg Adrienn, Telekes Péter, Hegedűs D. Géza, Barcza Eszter / Réthy Kinga.

Pesti Színház, 2011. október 9.