Karinthy Márton: Jót tesz az átrendeződés

Csurka-darabbal kezdte 30. évadát a leghosszabb ideje működő magyar magánteátrum, a Karinthy Színház élén Karinthy Márton. A rendező reklámarcként próbálja népszerűsíteni nagyapja örökségét, a Heti Válasznak pedig elárulta, hogyan igyekszik meghaladni a népi-urbánus ellentétet.

“Ha a Kossuth Kiadó három évvel korábban jön ki a most induló Karinthy Frigyes-sorozattal, még jogdíj is járt volna önnek. A szerző halálától számított hetven év leteltével van bármilyen anyagi haszna ebből a vállalkozásból?” – kérdezte a lap újságírója. “Sajnálattal kell bevallanom: nincs. Nekem az öröm a fizetség, hogy sokak számára elérhető áron megjelenik egy bő keresztmetszet nagyapám életművéből” – felelte Karinthy Márton, aki szerint az anekdotázó Karinthy, a pesti flasztervicc és a halandzsa megteremtője közismert, de azt a versekben, novellákban, esszékben gyakran megjelenő alakot, aki szakadatlanul az élet igazán fontos dolgaira figyelmeztet, kevesen olvassák.

“A virtigli urbánus Karinthy Ferenc - naplója tanúsága szerint - mindig közelebb érezte magához Illyést, Németh Lászlót, Tamási Áront, mint hasonló szocializációjú kortársait” – állapította meg a Heti Válasz. A felvetésre, nem volt- e ebben valami skizofrénia, Karinthy Márton azt válaszolta, talán az idősebb népi írók a fiúval való barátságukkal kompenzálták azt, hogy annak idején nem vették észre az apa tehetségét, vagy lesajnálták, hogy "csak egy humorista". “Apám Tamásival óriási lumpolásokat vitt végbe; amikor az öreg góbé szertartásosan beleszólt a telefonba, hogy "kedves nagyságos asszonyom, szeretném a férjét ma éjszaka irodalmi ügyekben igénybe venni", anyám már tudta, hogy ebből megint óriási lerészegedés lesz” – árulta el a színházigazgató.

Karinthy Márton (fotó: Kisalföld)

A vihar kapuja című könyvéről is faggatták, melyből kiderül, hogy egykori rendező szakos osztálytársai - Ascher Tamás, Kornis Mihály - arra ösztökélték, számoljon le apja örökségével, ami elsősorban a realista stílust, illetve a népiekkel és a kommunista rendszerrel való modus vivendit jelentette. “Ez nagyon bonyolult dolog. Igencsak gyerekfejjel éltem meg ezt az ellentmondást, és akkor úgy éreztem: nem kell szembefordulni apámmal, sőt, követnem kell az ő konzervatív, az akkori viszonylatban polgári művészeteszményét. Az Ádám Ottó-féle régi Madách Színház nekem a mai napig etalon, ragyogó előadások voltak ott a Hermelintől A vágy villamosáig, a Hamlettől az Éjjeli menedékhelyig. Egész nemzedékem ezekből táplálkozik ma is, kimondva-kimondatlanul. Az osztálytársaim kicsit lenézve, vállveregetve ehhez az irányzathoz soroltak, mondván: ők újítók, akik majd átalakítják a polgári színházat. Át is alakították, de nem biztos, hogy minden úgy volt igaz, ahogy ők gondolták - és az se biztos, hogy én mindent jól gondoltam. Ma már sokkal megértőbben, elfogadóbban viszonyulok ehhez a kérdéshez. Amennyire vitáztam egyébként apámmal, annyira makacsul, utolsó bástyaként képviseltem azt, amit ő is: a humanista, realista művészetfelfogást. Aztán rájöttem, hogy a realizmus attól csak erősödik, ha az ember hagyja beleszövődni a becketti hatásokat. Ahhoz kellett fölnőni, hogy ezt megértsem” – fogalmazott Karinthy, aki színházáról is beszélt.

Arról, hogy a “szocializmusban vagy a vadkapitalizmus viszonyai közt” nehezebb volt igazgatni egy magánszínházat azt mondta, nekik most csak azért könnyebb, mert már harminc éve is nehéz volt. “Ugyanúgy rohangáltam akkor is, és már Berecz elvtárstól is megkaptam: "Azt vállaltátok, hogy eltartjátok magatokat, hát tessék." A többiek most szembesülnek a piac kérlelhetetlen szabályaival, azzal, hogy ha - teszem azt - egy díszletre elfolyt egymillió forint, és mégse sikerült, akkor nincs hova telefonálni, akkor vége: nincs díszlet” – nyilatkozta Karinthy, aki nosztalgiával gondol vissza a régi nagy társulatokra, mert szerinte az a forma azért komoly alkotómunkára ad lehetőséget - csak nagyon sokba kerül. A színházak "piacosítása" számára lehetőséget jelent, hiszen sok remek színész kerül a placcra, és boldogan jönnek, ha jó szerep van. “A pénzszűkével szemben is edzettebb, immunisabb vagyok már, de ettől még nem öröm, hogy szigorúbb világ jön, hiszen így az egész szakmának kevesebb jut. Ugyanakkor a megmerevedett struktúrának jót tesz az átrendeződés” – jelentette ki.

“Az önnél megfordult színészek közül az elmúlt években direktor lett Balázs Péter, Besenczi Árpád, Cseke Péter, Forgács Péter, Nemcsák Károly, Oberfrank Pál és Rátóti Zoltán, és valószínűleg Quintus Konrádból is az lesz. Nincs itt valami titkos összeesküvés a háttérben?” – kérdezték a színházigazgatót. “Most már bevallhatom: a pincében titkos színiigazgató-képezdét működtetek. (…) A felsoroltak mind tehetséges színészek, és adódott egy lehetőség: az nyert, aki pályázott, és valamiért helyzetbe került. Miért, régen nem így volt? Várni kell, meg kell nézni, hogy teljesítenek. Mindegyiküknek szívből szurkolok” – közölte Karinthy, aki arról számolt be, Buda egyetlen, folyamatosan működő kőszínházaként mindent játszanak, ami nem gagyi: Moliere-től Shakespeare-ig, Vadnaitól Kellérig, Csehovtól Bernard Shaw-ig. “Csinálja utánam valaki!” – tette hozzá.

“Tavaly, még a szocialista Molnár Gyula polgármestersége idején Moldova György új vígjátékát mutatták be, most, hogy Újbudát a jobboldali Hoffmann Tamás vezeti, Csurka Istvánnal jelentkeznek” - idézte fel a lap újságírója. Ennek kapcsán Karinthy kifejtette: “Én már annyi váltást megértem itt - szerzőt viszont sose pártállás alapján választok. Tudom, hogy Moldova az utolsó kádárista, de a Te furcsa katona! című vígjátéka jó, és sikerrel fut nálunk - a politikai meggyőződését tiszteletben tartom, de nem érdekel, ahogy Csurkáé sem. Én színiigazgató vagyok, sikert akarok, tehát jó darabokat mutatok be. Csurka műveit mindig is imádtam, már a hatvanas években kitűnt a tehetségével, humorával - ami, megkockáztatom, időnként egészen karinthys volt. Ráadásul apámmal nagyon jó barátságban voltak”.

A FOLYTATÁS ÉS A TELJES INTERJÚ ITT OLVASHATÓ.

Forrás: Heti Válasz