Dörner György pályázatában Csiszár Imrét is megemlíti a leendő munkatársak között. A rendezőt arról kérdeztük, fog-e dolgozni az ÚJ Színházban és mit gondol a történtekről.
Dörner György Önt is beleírta pályázatába. Valóban fog majd az Új Színházban rendezni?
Csiszár Imre: Nem. A tudtomon kívül kerültem a rendezők listájára.
Mit gondol arról, hogy Dörner György pályázata nyert?
Csiszár Imre: Azzal kezdeném, hogy a jó színházvezető nem a politikai nézeteiről ismerkszik meg. A pályázati rendszer, ami még mindig bünteti ezt az országot, idejétmúlt, és áldemokratikus. A pályázatok elbírálása során a szakmaiságot kéne figyelembe venni, mert a jelentkezők politikai beállítottságának semmi köze ahhoz, mit tudnak leteni az asztalra a későbbiekben. Azt gondolom, a színháznak kell politizálnia, ha nem teszi, az azt jelenti, nem érzékeli a jelent. Ha észrevesszük és beépítjük a munkánkba a napjainkban felmerülő, nyomasztó kérdéseket, és általában azt, ami az embereket foglalkoztatja, óhatatlanul politizálunk. Ettől függetlenül, nem határozhatják meg politikai meggyőződések a munkát. Dörner György beépítette a pályázatába a nézeteit, politikus színházat tervez. Ezzel már csak azért sem értek egyet, mert ma az embereket nem kell felhergelni, hiszen dől ránk a politika, nem egy nyugodt, barokk világban élünk. Az Új Színház pályázati kiírásában célként tűzték ki a magyar dráma ápolását. Ezt Pesten és vidéken is művelik, a legtöbb helyen bemutatnak magyar műveket, csak a Kamaraszínházban nyolcat. Ahogy Csurka fogalmazott, a kortárs magyar dráma színháza lesz a jövő évadtól az Új Színház. Az elmondottak tükrében azt gondolom, ez nem lehet program. Nemes célnak a nyitást tartanám az izoláció helyett. Nyitni kéne a hétköznapi emberek felé, azok felé, akiket kisemmiznek, elnyomnak, akik szegények,és még sorolhatnám. Baj, ha egy színház célja a befordulás.
Csiszár Imre rendezés közben fotó: Kőhalmi Péter
Amit mond némiképp egybehangzik azzal, amit Dörner György nyilatkozott: “A világ problémáit magyar szemszögből vizsgáló előadásokat szeretnék”.
Csiszár Imre: Én nem erre gondolok. Olyan színházról beszélek, ami hisz a világ megváltoztathatóságában, abban, hogy a dologok nem eleve elrendeltek, hogy nem kell visszafordulnunk és a múlton csámcsognunk, ami leleplezi és kinevetteti a gonoszt Tartuffe-ön, III. Richárdon keresztül. Dörner nem ezt tűzi ki célul, hanem valamiféle dicsőség után kutatna. Ezzel sem értek egyet. A világ nem visszaforgatható, előre kell tekinteni, a színházban is.
Az előbb említette, hogy a pályázati rendszer idejétmúlt, és áldemokratikus. Miért gondolja így?
Csiszár Imre: Ezt bizonyítja a gyakorlat, az, hogy pályázatot hirdetnek, elbíráltatják egy szakmai bizottsággal, akit semmibevesznek. Hiába létezik törvény, nem hajtják végre. Az eredmények már az indulás pillanatában megszületnek. Ez nem egy mai probléma, régóta így van. Épp ezért érthetetlen, miért futjuk még mindig a köröket? A döntnököknek ki kéne mondaniuk, hogy “XYZ-t nevezzük ki, punktum”.
Csomós Miklós a Színház.hu-val nemrég azt közölte, “egy fenntartó önkormányzatnak felelőssége van a választásában, egy szakmai bizottságnak pedig nincs”. Nem a bizottságok viselik a döntések, például anyagi következményeit.
Csiszár Imre: Ez nem hivatkozási alap. Ezek szerint a kinevezők és a szakmai bizottság között antagonisztikus ellentét feszül. Ma az egész pályázati rendszer semmi másról nem szól, mint arról, hogy a döntnökök eltolják magukról a felelősséget. Mivel ezt teszik, nem tartják be a demokratikus játékszabályokat. Elvileg a kinevező épp azért bízza meg a szakmai bizottságot, hogy olyasvalakit javasoljon, aki nem herdálja a pénzt, nem bohóckodik, vagy égeti magát, hanem megfelel a feladatának. A pályázók gazdasági tervet is beadnak, ezeket szerintem józan ésszel lehet mérlegelni. Egyébként ez egy kicsi szakma, mindenki ismer benne mindenkit. Én a két kezemen meg tudom számolni, hány ember alkalmas színházvezetésre. Azt is meg tudnám mondanám, ki való a Nemzeti Színház élére, ki a pécsi, ki a csabai színház élére.
Nem biztos, hogy más szakmabeliek pont ugyanazokat az embereket említenék az alkalmasak között, mint Ön. A pályáztatás viszont teret ad új alkotóknak és szándékoknak.
Csiszár Imre: A színházigazgató, a mai világban elsősorban gyakorlati tevékenységet végez, pénzt szerez, kondícióban tart egy társulatot, színvonalas műsortervet készít, ami vonzza a közönséget, és így tovább. Valóban, nőnek fel az új generációk, de az említett feladatokra kevesen alkalmasak, aki normális, meg tudja állapítani, kik azok.
Herczeg Tamás ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a művészeti egyetemeken nincs intézményvezetésre felkészítő oktatás és a fiatal, illetve középgenerációs színházi gondolkodók meg sem próbálnak pályázatot benyújtani.
Csiszár Imre: Amikor én végeztem, Major Tamás azzal a mondattal búcsúztatott minket, hogy “én megpróbáltam magukat rendezőnek képezni, na de főrendezővé nem tudom magukat képezni”. A művészeti oktatásnak mindig is voltak hiányosságai, de ez természetes. Most a szakmán belül a legnagyobb problémának azt tartom, hogy nincs összefogás. Ha lenne, nem egyénként kellene felszólalni különböző ügyekben.
Ez sem újdonság...
Csiszár Imre: Valóban. Én a jól működő Thália Színházat vezettem, amikor egy önkényes városvezetői döntéssel a társulatot máról holnapra az utcára tették. Ehhez és az Új Színházéhoz hasonló esetekben szerintem egy komolyanvehető kamara biztosíthatná azt, hogy lehessen nemet mondani elhibázott, törvényellenes, vagy akár művészetellenes döntésekre. Fontos lenne visszaszólni a királynak, ehhez viszont felségjogokat kell kapnia egy egységes szervezetnek. De ma nemhogy kamara nem működik, a szakmai összetartozás érzete sem leng minket körül. Egyelőre egy széteső, bérért és fizetésért rohangáló szakmában dolgzunk. Ez a rákfene.
Azt a kérdést tudom megismételni, amit korábban Balázs Péternek tettem fel, aki szintén a kamara ötlete mellett áll: Egy ilyen szervezet nem válna döntésképtelenné a belső ellentétek miatt?
Csiszár Imre: Ez a kérdés tényleg felmerül, de túl kéne rajta lépni, hiszen a színházak életbenmaradása a tét. Ilyenkor nincs helye árokásásnak. Képletesen szólva, hajótörést szenvedünk, egyetlen lehetőségünk van: ki kell úszni a partra. Egy multifunkcionális kamaráról én csak álmodom, mert nem hogy egység, de kinyújtott kezek sincsenek.
Manapság oldalt kell választani.
Miért kell?
Csiszár Imre: Mert van jobb és bal oldal. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy most már hidakat kéne építeni egymás felé.
Tóth Berta / Színház.hu
Kapcsolódó anyagok:
Az Új Színház-ügy részletei
Összefoglalónk folyamatosan frissül
Összefoglalónkból kiderül, mi történt az Új Színház körül az elmúlt hetekben. Cikkünk folyamatosan frissül és azt is beavatja az eseményekbe, aki eddig nem értesült róluk.
Interjúk szakmai bizottsági tagokkal:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.