Törőcsik Mari: "Költővé kell válnom"

Október 14-én, pénteken nagy sikerrel mutatta be a Centrál Színház az Egy nyári éj mosolya című Broadway-musicalt Törőcsik Mari, Nagy-Kálózy Eszter, Egyházi Géza, Kovács Patrícia és Gergely Róbert főszereplésével.

Az Ingmar Bergman filmje alapján készült Egy nyári éj mosolya így a Cabaret, azAvenue Q – A mi utcánk, és A 88. utcai foglyai után immár a negyedik Tony-díjas nagyszínpadi produkció, amelyet a magyar közönség a budapesti Révay utcában megtekinthet. Az előadásról, a próbafolyamatról Törőcsik Mari mesélt. 

– Nyilván nagyon sok munkával megkeresik, amik közül sokra nemet kell mondania, ahogyan azt nyilatkozta is több helyütt. Az Egy nyári éj mosolyára viszont igent mondott, miért?

Törőcsik Mari: Megmondom egész őszintén. Soha életemben, az 56 év alatt nem tettem ilyet: azt hiszem, hiúságból vállaltam el. Először nem vállaltam... Nagyon szeretem a színházat és Puskás urat, de úgy gondoltam, hogy nem létezik, hogy nyáron erre rá tudjanak venni. De Puskás úr egy elég szívós ember, összehozott az angolokkal, akik elmondták, hogy ez az előadás szinte mindenhol megbukott, és amikor Trevor Nunn, ez a híres angol rendező megrendezte, akkor óriási siker lett. Ezután vitték át a Broadwayre, ahol szintén siker lett, csupa Oscar-díjas színésszel. Mondom: ennyi Oscar-díjas? Hát jó, akkor megcsinálom, és aztán nagy örömem lett benne, mert nagyon jól dolgoztam az angolokkal, ők is figyelmesek voltak velem, nagyon jó társaságban, nagyon jó színészekkel voltunk együtt és az énekesek is csodálatosak voltak. Először fönnakadt a szemük, hogy ők tulajdonképpen csak kellékesek a színpadon. De annyira tehetségesek, hogy rájöttek, hogy nekik itt nem az a dolguk, hogy bútort tologassanak, mint személyzet, hanem ők adják az énekhangot. Mondtam is nekik, hogy emberek, fiúk, lányok, nélkületek ez az előadás nincs – nekik van hangjuk, az hogy én kicsit dalolgatok, az rendben van, de ahogy ők megnyitják az előadást – az csodálatos. Meg persze ott van Gergely Róbert és Egyházi Géza, akik szintén csodás énekesek, és Nagy-Kálózy Eszter, aki szintén gyönyörűen énekel, ugyanakkor csodálatos színésznő is – ezt a szerepet szerintem neki írták. Itt van a kislány, Patai Anna is, akit azért szeretek, mert nagyon tehetséges és intelligens kislány. Itt nagyon jó társaságban volt. Remélem, majd felkészítik őt arra, hogy amikor eléri a felnőttkort, akkor elkezdjen ezen a pályán tanulni és dolgozni.

– Mondhatjuk, hogy ez klasszikus társulati munka volt?

Törőcsik Mari: Ha én belépek valahova, ott nem lehet más, csak társulati munka. Szeretem, ha van rendező, mert rendező nélkül hiába a társulati munka. Egy-egy könnyebb bulvárdarabot, amit átlátunk mindannyian, azt talán meg lehet csinálni rendező nélkül is – ott mondhatjuk egymásnak, hogy ki hova menjen. Ahhoz elég az embernek a tehetsége, a neme, a kora és az ízlése, de egy igazi darabnál rendező nélkül az ember modoros lesz, mert nem tudja, hogy az eszközeit jól használja-e. De én szerencsés vagyok ebből a szempontból, mert meg is találtak mesterek, meg én is kutattam azért, hogy elhitessék velem, hogy még érdemes kimennem színpadra. Mindig megengedtem magamnak azt a luxust, hogy megkérdőjelezzem, szabad-e még színpadra mennem. Itt diktálják az előadást – és hál' Istennek jól diktálják, mert ha rosszul diktálnák, akkor lehet, hogy elmennék. A diktálást én megszoktam, Vasziljevnél például kottára játszottam. Mindig jó helyen szólt Tom, a rendező.

fotó: Mészáros Csaba

– Mennyiben más egy ilyen Broadwayt és West Endet megjárt musicalben szerepelni, mint mondjuk egy...

Törőcsik Mari: ...egy Csiky Gergelyben? Semmi. Attól függ, hogy ki rendez és kik vesznek körül.

– Gondolom, azért az is számít, hogy ez a musical mégiscsak egy Bergman-film nyomán készült, tehát itt valóban karakterek vannak, a Madame-nak sorsa van.

Törőcsik Mari: Minden jó írásműben karakterek vannak – ez pedig egy jó írás. De hát tudja, hány jó írás van, és közben hány rossz előadás? Merem remélni, hogy ezt a jó művet jó előadásban fogja látni a közönség, és én bízom, mindig is bíztam a közönségben. Abban reménykedem, hogy ez jó előadás és jó minőség született. Keszthelyen nagy siker volt, remélem, itt is az lesz.

– Finom, kimunkált produkció volt már Keszthelyen is.

Törőcsik Mari: Mondjuk én minden premieremet elrontom. Vasziljev egyszer azt mondta, hogy „Maruszja, mindent megcsinált, amit kellett, csak azt nem, amiért érdemes volt a pályára jönni”. Nekem kell tíz előadás. Pilinszky János mondta – sajnos nem tudom csak mutatni, de megpróbálom elmagyarázni. Egyik oldalon van az adó, a színész, a másikon a kapó, a befogadó. Az igazi az, ha nem én indulok el, hogy gyertek velem, hanem én létezek és elindulnak felém. Az első előadásokon még be vagyok zárkózva és el kell telnie tíz-tizenöt előadásnak, amíg egyszer csak elhiszem, hogy tudok úgy létezni, hogy kapnak is tőlem valamit a nézők. Keszthelyen csak az utolsó előadás, a negyedik volt az, amikor nem sültem bele a dalomba, addig mindig. Ki tudok jönni belőle nehezen, úgy, hogy valaki észre sem veszi, hogy belesültem, de közben én tudom, hogy igen. A negyediken nem sültem bele, de majd most a premieren szerintem újra.

– De lehet, hogy ez nem is számít, nem?

Törőcsik Mari: Hogyne számítana, idegileg. Mert hitetetlenül kell koncentrálnom, hogy ilyenkor kiszedjem magam úgy, hogy ne nagyon vegyék észre. Ha próbán rontok, akkor csak nevetek, de ezt nem tehetem meg a közönségemmel.

– Nevetés helyett mit csinál?

Törőcsik Mari: „Költővé” kell válnom.

– Azért ez többnyire sikerül.

Törőcsik Mari: Majdnem mindig.

Forrás: Centrál Színház