Csombor Teréz Kiss Manyi életútját követné

Nagy sikerrel mutatták be október 14-én a Kecskeméti Katona József Színházban A víg özvegyet, melyben ismét szubrett szerepben lép színpadra Csombor Teréz. Milyen emlékek fűzik Lehár Ferenc nagyoperettjéhez, miért követi Kiss Manyi életútját, és milyen feladatok várnak még rá? Többek között erről is mesélt a színésznő.

- Mikor találkoztál először A víg özvegy című darabbal a pályafutásod során?

 

- Tulajdonképpen már harmadszorra éneklem-táncolom a híres dalt, a Kán-kánt. Tizennyolc évesen szerepeltem A víg özvegyben először, amikor felvettek a szolnoki színház tánckarába. Ezután huszonöt éves koromban, Győrben játszottam Valencienne-t – abban a változatban, amit ott mutattunk be, ő énekli ezt a számot. A mostani, kecskeméti Víg özvegyben Olgát alakítom – meséli Csombor Teréz. – Ezt a szerepet annak idején Oszvald Marikának írták, és a Kán-kán mellett még két duett is hozzá íródott, amit itt a Nyegust kettős szereposztásban játszó Pál Attilával, illetve Sirkó Lászlóval táncolunk el. A librettó szerint Olga valaha olcsó kis táncosnő volt, aki szerencsésen ment férjhez: Kromov politikai tanácsos felsége lett. Ám csélcsap természetét a házassága alatt is megőrizte. Nyegus egy régi szeretője, akivel most újra találkozik, közben pedig már egy fiatalabb diplomatát is kinézett magának... Egy nagyon vidám, idősebb szubrett szerep ez, boldog vagyok, hogy eljátszhatom. Külön öröm, hogy Szerednyey Béla rendezi, akivel ismerjük egymást, mert egy évfolyamba jártunk a színművészeti főiskolán – ő a prózai, én a zenei osztályban végeztem.

vig6Csombor Teréz jelenete

- Milyen hangulatú előadás A víg özvegy?

 

- A rendező megőrizte a hagyományos operett előadások hangulatát. Véleményem szerint ennek a darabnak a története talán nem annyira izgalmas, de gyönyörű a zenéje, nagyon szépek a dalok. A nézők drukkolhatnak a szerelmeseknek, és andaloghatnak a szép muzsika hallatán.

 

- Rengeteg zenés előadásban játszottál pályafutásod során. Melyek voltak a legfontosabbak?

 

- Szinte minden operettben, de több zenés vígjátékban, musicalben is szerepeltem. Az operettek közül játszottam többek között A cigányprímásban, a Cigánybáróban, a Nebántsvirágban, a Cirkuszhercegnőben, a Csárdáskirálynőben, a Denevérben. Nagyon kedveltem a Mágnás Miskát, a My fair ladyt, és A kaktusz virága című előadást is, valamint a tavalyi évadunkban a nagysikerű Nyomorultak musicalt.

vig4Kiss Zoltán A víg özvegyben

- Primadonna és szubrett szerepeket is énekeltél. Melyik áll hozzád közelebb?

 

- Hangi adottságaimat tekintve talán a primadonna-szerepek álltak közelebb hozzám, de a személyiségemhez a temperamentumos, tűzről pattant szubrettek passzoltak inkább. Már csak azért is, mert imádok táncolni. Mindkét szerepkörben többször is kipróbálhattam magam, de a legkedvesebb szerepem mégis a Mágnás Miska Marcsája marad. Ez a karakter nagyon hasonlított rám. Sirkó László volt a partnerem, nagyon összeillettünk. Amellett, hogy kifejezetten örülök a zenés daraboknak, nagyon szívesen játszanék drámai szerepeket is. Eddig csak a Laura és a Prah című előadásokban mutathattam meg igazán a drámai vénámat a kecskeméti közönségnek, pedig úgy érzem, ez a kesernyés-édes vonal is közel áll hozzám. Remélem, hogy a későbbiekben majd prózai előadásoknál is gondolnak rám. Egyébként a mesterem, Bor József annak idején azt mondta nekem, hogy Kiss Manyi életútját kövessem figyelemmel, mert véleménye szerint sok hasonlóság van kettőnk között. Kiss Manyi szintén szubrett szerepekben debütált fiatalabb korában, azután pedig prózai előadások karakterszerepeiben aratott sikert. Szeretném követni a példáját!

vig1

- Mely előadásokban játszol még a 2011/2012-es évadban?

 

- A kétbalkezes varázslóban én leszek a boszorkány. A mesedarabot még nem ismerem, de már most tudom, hogy ez a karakter tetszeni fog nekem. A harmadik bemutatóm a Lüzisztraté expressz lesz az évadban, Réczei Tamás rendezésében. Az elmúlt évben Sirkó László kollégám rendezésében terveztük bemutatni a híres tragika, Jászai Mari életét feldolgozó önálló estünket. Sajnos a sok elfoglaltság miatt ez akkor nem valósulhatott meg, de nem tettünk le róla, hogy megcsináljuk. Meglátjuk, hogy idén lesz-e rá alkalom, hogy elkészüljünk vele.

vig3Sáfár Mónika (Glavari Hanna ) A víg özvegyben

A víg özvegy előadások:

október 18. (kedd) 19:00

(Dajka M. bérlet)

október 19. (szerda) 19:00

(Latabár K. bérlet)

október 20. (csütörtök) 19:00

(Apáczai Cs. J. bérlet)

október 21. (péntek) 19:00

(Bessenyei Gy. bérlet)

október 28. (péntek) 19:00

(Ódry Á. bérlet)

október 29. (szombat) 19:00

(Csortos Gy. bérlet)

október 30. (vasárnap) 16:00

november 2. (szerda) 19:00

(Kiss M. bérlet)

november 3. (csütörtök) 19:00

(Nagy L. bérlet)

november 4. (péntek) 19:00

(Blaha L. bérlet)

november 5. (szombat) 15:00

(Honthy H. bérlet)

november 19. (szombat) 19:00

(Radó V. bérlet)

 

Kapcsolódó hír: A víg özvegy fájdalmasan szép szerelmi történet

 

Az interjút készítette, fotók: Kecskeméti Katona József Színház