Újjáalakult a Független Színházak Szövetsége

A Független Színházak Szövetsége 2011. október 15-én tisztújító közgyűlést tartott. A tagság elsöprő többséggel választotta meg az új elnökséget, melynek tagjai: Csató Kata, bábművész - elnök, Erős Balázs, kulturális menedzser és Schilling Árpád, színházrendező, alelnökök.

A tagság megszavazta az alapszabály módosítását is, amelynek értelmében a szövetség nevét Független Színházak és Táncműhelyek Szövetségére változtatták, továbbá a háromfős elnökséget kiegészítették egy táncművészeket képviselő alelnökkel. Az alábbiakban az új elnökség programjából közlünk részleteket.

FSZTSZ 2011

Az újjáalakuló FSZTSZ célja, hogy ennek a sokszínű területnek (színház, tánc, báb, utcaszínház) a szereplői megtalálják közös érdekeiket és értékeiket, majd egységesen álljanak ki azok védelme érdekében. A független színházi és tánc szcénának egy szervezett, együttműködő, korszerű és a közönség számára nélkülözhetetlen klaszterré kell összeállnia. Az érdekképviselet nemcsak a határozott és hatékony kapcsolattartást jelenti az állami szervekkel, illetve más szakmai szervezetekkel, hanem egy jól strukturált szervezet felépítését, és annak pozícionálását az Előadó-művészeti Törvény (továbbiakban EMT) által szabályozott pályázati rendszerben. A Színházművészeti Bizottságban Dobay Dezső, a Táncművészeti Bizottságban Kovács Gerzson Péter, a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsban Schilling Árpád, a Magyar Színházi Társaságban Erős Balázs képviseli a függetleneket.

A tagokat érintő 2012-es pályázattal kapcsolatos javaslat megfogalmazása

Az új FSZTSZ egyik legsürgetőbb feladata. Az új EMT hat kategória helyett három halmazba sorolja be a szervezeteket. Szinte biztosra vehető, hogy az FSZTSZ tagok mindegyike a pályázati úton finanszírozott, egyéb kritériumok alapján nem rendszerezett csoportba kerül. Az azonban egyelőre még a jogalkotó számára sem világos, hogy kik is lesznek pontosan ennek a körnek a további tagjai. Nagy kérdés, hogy a jövőre boritékolható elvonás vajon mennyiben érinti a független színházak minisztériumi keretét? Hogyan érhető el, hogy legalább az a pénzforrás rendelkezésre állljon, mint idén? Egyáltalán milyen tartalommal íródik ki a pályázat, milyen minőségi szempontrendszer alapján történik az elbírálás, és kik lesznek a kuratórium tagjai? Ezekre a kérdésekre kell az új FSZTSZ-nek válaszokat megfogalmaznia, a tagság egyetértésével javaslatot tennie a Minisztert segítő Bizottságok tagjai számára.

Csató Kata - ESZME

Erős Balázs - MU

Schilling Árpád – KRÉTAKÖR

2011. október 11.

süti beállítások módosítása