„Érzem, de nem értem" – Interjú Gigor Attilával

Október 22-én mutatják be a MU Színházban a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard drámát Gigor Attila rendezésében, a Szputnyik Hajózási Társaság előadásában. Bodor Panna interjúja a rendezővel.

MU Színház: Miért pont erre a darabra esett a választás?

Gigor Attila: Nagyon régi élményem, hogy még amikor elkezdtük Bodó Viktorral az Ad Hoc nevű színházi bandát, megnéztük egyikünknél videón a Tom Stoppard által írt, rendezett filmet. Alapélményem, hogy egy büdös szót sem értettem az egészből 17 éves fejjel, de azt éreztem, hogy tudni akarom, mi ez. Jó érzés volt nem érteni, jó volt, hogy érzem, de nem értem. Kíváncsivá tett. Többször megnéztem, és most már azzal áltathatom magam, hogy nagyjából értem, miről van szó. Azt gondoltam, hogy majd ha színházat csinálok (amit elég sokáig nem akartam), meg fogom próbálni. Az Antigoné után meg egyértelmű volt, hogy a Szputnyikkal próbálnám meg szívesen, mert olyan jó volt az együttműködésünk.

MU: Szóval sokáig nem akartál színházat csinálni...

G.A.: Nagyon más terep, mint a film. Filmrendező szakon végeztem, a filmet is élete végéig tanulja az ember, azt se tudom, a színházat mégannyira sem. A színházi bizonytalanságok (furcsa ez az összehasonlítás, mert egyetlen nagyjátékfilmet forgattam, előtte kisfilmeket, tehát nem tudok igazi tapasztalatról beszélni) sokkal jobban ki tudnak készíteni, mint a filmbeliek. A színházban akármit csinálsz, csapatjáték van. Akármilyen diktátor vagy, akárhogy kényszerítesz, hízelegsz, ráveheted a színészt dolgokra, és még ha a színész akarja és érti is, nem elég, ha nem érzi. A színházban rengeteg olyan dolog van, ahol számítanunk kell egymásra, és nagyon félek minden egyes alkalommal attól, hogy mi lesz, ha nem kedveljük egymást a társulattal... de szerencsére ez eddig mindig pont ellenkezőleg alakult, különösképp itt a Szputnyikban, ahol elképesztően nyitott és kreatív emberek vannak. Tudom, hogy mindenki ezt mondja a sajátjairól, de tessék kipróbálni őket, nagyon jó, tehetséges, jó eszű emberek!

fotó: multikult.transindex.ro

MU: Itt is a diákok a célközönség, mint az Antigonénál?

G.A.: Nem, tulajdonképpen a társulattal most megint elvesszük egymás szüzességét. Az első az Antigonénál volt, amikor olyan terepre merészkedtünk ami mindannyiunknak még a színháznál is frissebb volt, mert ott drámapedagógiáról is szó van. Ez most egy klasszikus értelemben vett színházi előadás lesz.

MU: Ha célközönség nincs is, azért van olyan célod, hogy megkönnyítsd a nézőknek azt a „nem értem" érzést, amit te is éreztél a drámával kapcsolatban 17 évesen?

G.A.: Nem tudom. Két darabot is kellett elemeznünk a Hamletet és magát a Rosencrantz és Guildenstern halottat. Ez utóbbi egy kortárs színdarab a 60-as évekből, vagyis már gyakorlatilag nem is kortárs. Igazából a Hamlet hátulról, a két szerencsétlen mellékszereplő szemszögéből. Elég sokszor kellett szembesülnöm azzal, hogy mikor megkérdeztem az (egyébként nem is műveletlen) ismerőseimet, hogy össze tudnák e foglalni a Hamlet sztoriját pár mondatban, kiderült, hogy csak képek vannak meg, de a történetet összerakni kevesen tudják azok közül, akik nem színházban dolgoznak. Nyilván olvasták valamikor, látták is 4 millió verzióban, de annyi mindent lát meg olvas az ember, hogy most pontosan ki kivel van, mikor, hol és hogyan; ezt nehéz összerakni. Kicsit tartok is attól, hogy érthető-e úgy az előadás, hogy az ember nem ismeri a Hamletet, de próbáljuk úgy csinálni, hogy így is élvezhető legyen. Hitem szerint elég jól állunk ezen a téren. Kíváncsian várom a nézői reakciókat.

MU: Említetted, hogy nehéz ez a csapatmunka neked...

G.A.: Nagyon könnyen elbizonytalanítható ember vagyok, és a színházban meg a filmben ugye magabiztosnak kell lenni. A filmben ez könnyebb, mert egyszerre egy dologra kell koncentrálni, azonban a színházban mindenre és mindenkire oda kéne figyelni.

Nekem ez egy elég komoly hendikep, csak úgy tudok döntést hozni, ha nagyon koncentrálok az adott kérdésre, ráadásul sokan is vagyunk az én mértékemhez, nyolcan játszanak.

Visszaemeltünk a Hamletből jeleneteket, amiket Stoppard szerintem méltatlanul hanyagolt, és próbáltuk a szövegkönyvet fogyaszthatóbbá formálni. A színdarab 150 oldal körül van, elképesztően hosszú, tehát abban a formában, ahogy annak idején bemutatták eljátszhatatlan. Ő maga is kevesebb, mint két órára húzta meg a forgatókönyvet, mi ennek ellenére se néztük meg a filmet, tudatosan. Fogtuk a darabot, és elkezdtük magunknak átalakítani, Nádasdy Ádám fordítását használva, amit ezúton is nagyon köszönünk neki. Azt gondolom, hogy egy fogyasztható kis anyag kerekedett belőle, és amilyen igazi örömmel játsszák a próbákon, hogy csak a két címszereplőt említsem, Fábián Gábor és Jankovics Péter, azt hiszem az a minimum, hogy szórakoztató lesz. De én bízom benne, hogy ennél azért jóval több.

MU: Az, hogy a színdarabban Rosencrantz és Guildenstern ténylegesen színészekké válnak, nem jelentett külön nehézséget?

G.A: Igen, van a darabban egy furcsa jelenet, az út szélén találkoznak azzal a színész kompániával, akik a Helsingörbe igyekeznek Hamletékhoz, és fogadás történik, földobnak egy pénzt és a színészek gyakorlatilag beveszik őket ebbe a történetbe. Ilyen értelemben színház a színházban az egész darab.

Arra, hogy itt közhely veszély forog fenn, a társulat hívta föl a figyelmem, de talán a szűz kéz itt most szerencsés tud lenni, mindenféle koncepciók nélkül tényleg csak azzal próbáltam foglalkozni, hogy milyen végtelen számú értelmezése van a darabnak. Sokszor fennakadok például azon, hogy miért beszélnek állandóan a halálról, és arra a következtetésre jutottunk (így nem sokkal a bemutató előtt), hogy talán azért kerül elő olyan sokszor ez a téma, mert a darab magát az életet öleli fel. Rengetegféleképpen nézheted a darabot. Egy csapat lenyel, megrág, megemészt két szerencsétlen útjába tévedőt. Úgy éljük az életünket, hogy az igazán fontos döntéseket olyan emberek hozzák, akiknek nincs rálátásunk a munkájukra; politikus, ügyvéd, orvos, stb. Szerepjátszás. Hogyan próbálunk megfelelni, amikor egy közösség kijelöl minket bizonyos szerepekre. Ki vagyunk-e jelölve bizonyos szerepekre? Mit tehetünk, ha ki vagyunk jelölve, de nem a kedvünkre való? És ezt a felsorolást még akármeddig lehetne folytatni, hogy mi mindenről szólhat. Nagyon remélem, hogy mindez meg is fog szólalni az előadásunkban.