Körbeölelik a szegedi színházat - Nyílt nap lesz

Próbára tehetik saját színészi képességeiket és a Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok, akik szerdán ellátogatnak a kulturális intézmény a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) közösen szervezett nyílt napjára.

szegedi

A délelőtti megnyitót követően – melyen Szívós László és Poroszlay Kristóf színművészek rapben mutatják be a teátrum idei műsorát - az érdeklődőket a társulat tagjai vezetik végig a kulisszák mögött. A vendégek bemutatón csodálhatják meg a Papp Janó tervezte jelmezeket, Bodnár György főfodrász önként jelentkezők segítségével megmutatja, miként készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphatnak. Színházi szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon, énekórán gyarapíthatják tudásukat – közölte az immár negyedik alkalommal megszervezett rendezvény egyik ötletgazdája, Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Irodájának vezetője.

fodrasztar Kora délután az idei gólyatáborok győztes csapatai szórakoztató, játékos vetélkedőn próbára tehetik színházi, zenei és filmes ismereteiket, majd egy színészekből alakult együttes invitálja közös muzsikálásra az egybegyűlteket.
Várhatóan nem csak a közönség szórakozik jól a beugrás nevet viselő programon, amikor a színház legnépszerűbb színészei és a közönség soraiból kiválasztott önkéntesek adnak elő improvizációs helyzetgyakorlatokat, sok humorral.

nyilt A nap leglátványosabb, legmozgalmasabb, az egyetemistákon kívül a színházat kedvelő szegedi polgárokat, városi hírességeket, sportolókat is megmozgató eseményének az Ölelünk színház! elnevezésű program ígérkezik. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy a résztvevők minél nagyobb számban öleljék körbe a Szegedi Nemzeti Színház épületét, így bizonyítva a teátrum iránt érzett szeretetüket, elkötelezettségüket.
Este a Kisszínházban Fésűs Éva Palacsintás király zenés mesejátékának próbáját, a Nagyszínházban pedig Friedrich Schiller Haramiák című vadromantikus színművét láthatják a hallgatók. A nyílt napot - az előadást követően - találkozó és kötetlen beszélgetés zárja a darab szereplőivel a Színész klubban.

program

süti beállítások módosítása