Vastaps Joós Lászlónak Veszprémben

Vastaps címmel pódiumbeszélgetés sorozat kezdődik a Veszprémi Petőfi Színház stúdiójában október 26-án (szerdán) délután öt órakor. A jubileumi évad kísérőrendezvényének első vendége Joós László, Jászai Mari-díjas színművész, a teátrum Örökös Tagja. A házigazda, Varga Róbert újságíró.

Joos_Laszlo-Vastaps

A műsor célja kötetlen beszélgetés és közönségtalálkozó keretében portrészerűen bemutatni azokat a legendás művészeket, színházi dolgozókat, akiknek neve kitörölhetetlenül összeforr az 50 éves társulat történelmével. Az ő pályafutásukon keresztül érzékeltetni azt, mit is jelent és jelentett számukra a veszprémi színház.

Közreműködik portrérajzolóként: Farkas István, művész-tanár és Dávid Roland énekes-gitáros.

A tervek szerint a sorozat keretében a műsorban vendégeskednek a színház jelenlegi Örökös Tagjai, valamint többek között olyan népszerű művészek kapnak meghívást a produkcióba, mint Tordy Géza, Takács Katalin, Hűvösvölgyi Ildikó, Cserhalmi György, Borbiczki Ferenc, Szilágyi Tibor, Balázs Péter, Csomós Mari, Demján Gyöngyvér, Jászai László, Fazekas István, Antal Olga, Tordai Teri.

 

Joos_laszlo

süti beállítások módosítása