"Musetta szerepét sokáig üldöztem..." - Interjú Váradi Zitával

Váradi Zita az idei évadban nyolc operában is színpadra lép a Magyar Állami Operaházban, köztük Norinaként a Don Pasqualéban, Susannaként a Figaro házasságában, és egy új produkcióban: Zdenka szerepében Richard Strauss Arabella című operájában. Az énekesnőt eddigi pályájáról, jelenlegi szerepeiről és jövőbeli terveiről is kérdeztük.

1996-ban szerezte meg a Zeneakadémián énekművész és tanár diplomáját, Sziklay Erika tanítványaként. Ezt megelőzően mikor találkozott először az opera műfajával?

Tíz éves voltam, amikor a szüleim örököltek egy lemezjátszót, komolyzenei lemezekkel együtt. Az öcsémmel közösen hallgattuk ezeket a lemezeket és jókedvűen, nagy hangon énekeltük otthon, zengett az egész ház. Nem nagyon tudtam, mi az az opera, de ezek a lemezek nagyon tetszettek. Később zongorázni tanultam, az énekléssel pedig középiskolában kezdtem el komolyabban foglalkozni. Zeneiskolába jártam magánének tanárhoz, Dormán Tibornéhoz, akinek aztán több növendéke is a Zeneakadémiára került. Az ő javaslatára felvételiztem a veszprémi konzervatóriumba, utána pedig rögtön felvettek a Zeneakadémiára.

1999-ben a Luxemburgi Konzervatóriumban töltött egy szemesztert Ionel Pantea vezetése alatt. Ezt megelőzően pedig több mesterkurzuson is részt vett, így Paolo Montarsolo, Rózsa Vera, Hamari Júlia, Walter Berry és Paolo Washington mesterkurzusain. Melyik a legemlékezetesebb?

Mindegyiken sokat tanultam, de talán Paolo Montarsolo kurzusát említeném meg elsőként, ami egy kéthónapos olaszországi kurzus volt. Ezt a részvételi lehetőséget a "Katia Ricciarelli Nemzetközi Énekverseny"-en nyertem, ez volt a díj. Paolo Montarsolo szenzációs tanár és persze nagyszerű énekes volt. Mindent tudott a színpadról, az éneklésről, de emberileg is rengeteget lehetett tőle tanulni.

Ebben az időben több versenyen is sikerrel szerepelt: 1995-ben első helyezést ért el a „Lehár Nemzetközi Operettverseny"-en a szlovákiai Komarnóban. 1994-ben pedig megosztott második díjat kapott a "Katia Ricciarelli Nemzetközi Énekverseny"-en, Mantovában, úgy, hogy az első díjat nem adták ki. Ezzel a díjjal egy fellépési lehetőség is járt.

Igen, a Ricciarelli Énekverseny és a kurzus után a Hamupipőkében léphettem fel, Clorinda szerepében.

Szeretett versenyezni?

Nem igazán, de egy fiatal énekesnek a Zeneakadémia elvégzése után nincs túl sok lehetősége. Előéneklésekre járhat vagy versenyekre.

Puccini: Bohémélet - Musetta szerepében; Magyar Állami Operaház (fotó: Juhász Attila)

1995-ben azonban szerződtették a Debreceni Csokonai Színházba, ahol hat évig énekelt.

Így van, még utolsó éves zeneakadémista voltam, amikor bekerültem a debreceni Bajazzók premierbe. Ez persze sok elfoglaltsággal járt, ezért csak a következő évben szereztem meg a diplomámat.

A Bajazzók Neddáját viszont azóta nem énekelte.

Sajnos nem, pedig nagyon szívesen énekelném. Akkor még talán kissé korai volt, de most ki tudnék teljesedni benne Neddaként.

Debrecenben később is jó szerepeket kapott?

Igen, szerencsém volt, mert mindig hozzám illő szerepeket osztottak rám. Voltak ott középszerepeim, például Cherubin, Lauretta, Antonia, amiken volt mit gyakorolni, "meg kellett értük dolgoznom" színpadilag, hangilag egyaránt. "A kisebb szerepek is gazdagítottak..." De akadtak főszerepek is, például Despina, Zerlina, Adél. Egyébként ma is énekelek úgymond középszerepeket, mint amilyen Clorinda, Frasquita, vagy az 1. Viráglány, amiket nem is neveznék különösen könnyű szerepeknek. A kisebb szerepek is mind gazdagítottak, sőt, egyik-másikért olykor jobb kritikát kaptam, mint a főszereplők... Debrecenben néhány operettben is énekeltem, fiatal primadonnákat alakítottam, mint például Angele, Madeleine. Nem volt könnyű, mivel ezekben színészekkel kell a dialógus-jeleneteket játszani, de hamar belejöttem. Gyakran előfordult, hogy mi, énekesek segítettünk a színészeknek az éneklésben, ők pedig nekünk a szövegmondásban. Fontosak voltak a debreceni évek, mert ezt a szakmát csak a színpadon lehet igazán megtanulni.

2001-től énekel a Magyar Állami Operaházban.

Abban az évben került Győriványi Ráth György zeneigazgatónak az Operába, aki tartott meghallgatásokat, ahol én előénekeltem, és szerződtetett.

Ekkoriban már külföldi sikerek is fűződnek a nevéhez. Melyikre emlékszik vissza legszívesebben?

A bregenzi Don Pasqualéra. Nagyszerű előadás volt, azóta abból élek, amikor Norinát éneklem. Szenzációs rendezés volt, nagyon jó partnerekkel.

2004-ben a Párizsi Chatelet Színházban a Császárnét alakította Kodály Háry Jánosában, meglepő módon Gérard Depardieu partnereként.

A párizsi Háry János-produkcióhoz magyar énekeseket kerestek a főszerepekre. A meghallgatáson engem választottak ki a Császárné szerepére. Mivel magyarul ment a darab, egy narrátort is betettek szereplőként az előadásba, ő volt Gérard Depardieu.

Szívesen énekelne többet külföldön?

Igen, de ehhez egy jó ügynök is kellene, akit nem könnyű találni.

Vannak szerepálmai?

Nem nagyon, bár Musetta szerepét a Bohéméletben sokáig "üldöztem". Annak idején egyébként a mantovai versenyen is Musetta áriájával nyertem. "Az ember könnyen skatulyába kerülhet..." Miután elkezdtem az Operaházban fellépni, lett is volna rá lehetőségem, de akkor inkább könnyedebb, koloratúrásabb, líraibb szerepekkel szerettem volna bemutatkozni, ezért Musetta várakozni kényszerült. Utána pedig sokáig nem került szóba. Már kezdtem lemondani róla, de végül tavaly, a Budafest Nyári Zenei Fesztivál felkért rá, és az elmúlt évadban is énekeltem a szerepet az Operaházban.

Az Operaportálon akkor ezt írtuk az előadásról: "Váradi Zita eleganciája, előkelő megjelenése miatt ez a Musetta kissé különbözött a megszokottól, ami persze nem baj: ezúttal egy kevésbé bugyuta Musettát láthattunk..."

Miért is kellene Musettának bugyutának lennie? Szerintem ő egy elegáns "luxusnő". Soha nem venném Musettát bugyutára, ez a tulajdonság nem jellemző rá szerintem. Eszembe sem jutna róla.

Donizetti: Don Pasquale - Norina szerepében

Bregenzben (fotó: Váradi Zita tulajdona)

Mennyire befolyásolják a kritikák és mások véleménye?

Egyik sem igazán, magam is meg tudom ítélni milyen voltam, pontosan érzem. De természetesen van egy-két ember, akinek adok a véleményére, sőt ki is kérem, ha úgy érzem, szükségem van rá. Persze, ha nagyon sok rosszat írtak volna rólam, biztos elgondolkodnék, de szerencsére nem így volt. A pletykákat pedig általában utoljára tudom meg... Valószínűleg azért, mert nem érdekelnek.

Barokk operában színpadon még nem énekelt. Ugyanakkor hallhatjuk Galuppi Titusz kegyelme című operájának lemez-világpremierjén, amelyen Servilia szerepét énekli.

Örülök, hogy erre rákérdezett, ugyanis a barokk zene nagyon közel áll hozzám. Ez a lemezfelvételen is kiderült. Barokk áriákat persze szoktam énekelni koncerteken, de színpadon ritkán adnak itthon elő barokk operát. Sajnos! Ha pedig igen, akkor is megvan ezeknek a produkcióknak a saját előadói gárdája. Az ember könnyen skatulyába kerülhet, elkönyvelik operistának, nem is feltételezik talán, hogy aki romantikus és klasszikus operákban otthon van, az otthon lehet a barokkban is. Ez az egy tényleg hiányzik az életemből. Egyébként nem vagyok arról meggyőződve, hogy a barokk zenét speciális technikával kell énekelni. Szerintem sokkal inkább ízlés és stílusismeret kérdése. Renée Fleming is énekel például barokkot, pedig ő leginkább romantikus és klasszikus operák által ismert. Egy másik példa: épp mostanában hallgattam meg egy áriát a Julius Caesarból Renata Tebaldi előadásában, és számomra nagyon meggyőző volt...

Modern operákban sem nagyon hallhattuk. Nagy sikert aratott azonban Vajda János Karnyóné című művének ősbemutatóján, 2007-ben, az Operaházban.

Általában nem nagyon szeretem a modern zenét, de a Karnyóné kivétel volt, imádtam! Egy félkegyelmű gyereket, Samukát alakítottam benne. A rendező Ascher Tamás volt, akit nagyon kedvelek, de azt megelőzően még nem dolgoztunk együtt. "...koszos albínó gyerek lettem." A próbák során megmutatták nekem a jelmeztervet, hogyan is fogok kinézni, mint Samuka. Elborzadtam. Muszáj ennek a félkegyelmű gyereknek még csúnyának is lennie? Végül azonban meggyőztek, és annyira elmaszkíroztak, hogy a kollégáim is csak a hangomról ismertek fel. Kövér, kopasz, kissé koszos albínó gyerek lettem, és odavoltam érte! Külön foglalkozni kezdtem azzal, hogyan viselkedik egy sérült gyerek, nagyon átéltem a szerepet. Azóta sajnos nem játszották a Karnyónét.

Beethoven: Fidelio - Marzelline szerepében az Operaházban Kiss Tivadarral

(fotó: Éder Vera)

Gyakran megkérdezem énekesektől: szoktak-e otthon is zenét hallgatni?

Én általában örülök, ha otthon már csönd van. Tévét sem nézek. Célirányosan szoktam zenét hallgatni, háttérzeneként nem. Legfeljebb hosszú autóutakon, amikor vezetek, de akkor is csak bizonyos - főleg barokk - hangszeres zenéket, azoktól jól megy az autóm [nevet].
Egy zenésznek "belül" úgyis mindig megy valamilyen aktuális zene: amit próbál, amiben éppen fellépett, vagy ami épp foglalkoztatja. Ha egy kávézóban szól például valamilyen háttérzene, egy perc múlva már nem is hallom; kikapcsolja a fülem, mint olyan információt, amire nincs szükségem.

Ha mégis meghallgatja mások felvételeit: kiket a legszívesebben?

Nagyon szeretem Mirella Frenit, Renata Tebaldit és Maria Callast. De a kedvenc énekeseim közé sorolom számos kollégámat is, akikkel nap mint nap színpadra lépek.

Az Operaházban szokott előadásokat megnézni?

Igen, van, hogy egy darabra vagyok kíváncsi, de az is előfordul, hogy egy énekesre. Ilyenkor nem a bemutatóra megyek el, hanem a főpróbára vagy a harmadik-negyedik előadásra. A bemutató egy sajátos helyzet, egy kötelező dolog, amikor egy kicsit mindenkinek "teljesítménykényszere van", általában azt követően lazulunk csak el. Olyan darabot viszont soha nem nézek meg, amiben éppen én is énekelek a másik szereposztásban, mert nem akarom, hogy hasson rám. Szeretem én kitalálni, hogy mit és hogyan csinálok majd a darabban.

Az idei évadban is több szerepben láthatjuk az Operaházban: a Don Pasqualéban, a Figaro házasságában, a Denevérben, a Rajna kincsében, a Tannhäuserben, a Parsifalban, a Carmenben, a Hamupipőkében, valamint egy új szerepben: Richard Strauss Arabella című operájában, amiben Zdenkát énekli.

Igen, ez lesz az első Richard Strauss-opera, amiben fellépek. Zdenka igen nehéz szerep, sok felkészülést igényel.

Most már tanítja is az éneklést, pedig tanítással általában csak sokkal később, a pályájuk vége felé kezdenek el foglalkozni az énekesek.

Ez nem volt egy igazán tudatos döntés. Egy-két magántanítványom van, akik megkerestek engem. Nincs is erre még elég időm, nem tartok még ott az életemben, hogy a fő helyet a tanítás foglalja el. Szerintem egyébként akkor tanítson valaki, ha már nem ő akarja végigénekelni az órákat [nevet]. De szeretek tanítani, ami egyáltalán nem könnyű, és ideális esetben nagyon egymásra talál tanár és növendék. Viszont sok mindent megfogalmaz ilyenkor magának is az ember, amit addig inkább csak érzett. Egyébként mindenkinek saját magának kell rájönnie, hogyan énekeljen, neki mi a jó. Van persze egy általános „csapásvonal", egy technika, amit meg kell tanulni, de azon belül már egyénileg kell rájönni dolgokra.

Portré (fotó: Juhász Attila)

Nemrég kezdte el a doktori képzést a Zeneakadémián. Mi a témája?

Egyelőre anyagot gyűjtök. Donizetti vígoperai hősnőiről írok majd. Ezeket elég sokszor énekeltem is, tehát jól ismerem őket. Norinát a Don Pasqualéban, Adinát a Szerelmi bájitalban, de pár éve énekeltem Gödöllőn Donizetti Rita című egyfelvonásos operájának címszerepét is. A Rita is egy remek darab, többször kellene játszani.

Van hobbija?

Az utóbbi 1-2 évben elkezdtem festeni és rajzolni, imádom a pszichológiai, filozófiai témájú könyveket, előadásokat és mindent, ami az emberi gondolkodással, pszichével, érzelmekkel foglalkozik. A fő hobbim pedig a jóga.

Csák Balázs