A Magyar Operett Napját díjátadóval és könyv-megjelenéssel ünnepelték

Október 24-én, a Magyar Operett Napján a Budapesti Operettszínházban díjazták az év operettszínészét, az év musical színészét, továbbá átadták a Marsallbotot és a jubileum alkalmából különleges kategóriákban is eredményt hirdettek.

Kerényi Miklós Gábor - KERO® a Budapesti Operettszínház főigazgatója meghatottan lépett ki a függöny elé a Cigányszerelem című nagysikerű előadás második felvonásának elején. Elmesélte, hogy tíz éve ünneplik Kálmán Imre zeneszerző születésnapján, egyben Lehár Ferenc halálának évfordulóján hungarikumunkat, a magyar operett játszást. A cél 2002 óta az, hogy fontos nappá váljon kultúránkban az október 24.-i dátum.

operett3Vágó Zsuzsi és Hammerstein Judit

 

Ezt megerősítve Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, kultúráért felelős helyettes- államtitkára ünnepi beszédében kifejtette, hogy a legméltóbb helyen gyűlt össze a zenés műfajt kedvelő közönség. A Budapesti Operettszínház repertoárja kielégít minden igényt, magyar zenés népszínházként nemzetközi hírnevünket öregbíti, a klasszikus zenés daraboktól kezdve, a gyermekelőadásokon keresztül, a kortárs, ifjúsági musical-ig széles a választék. Annak idején Németországban a Csárdáskirálynő vendégszereplése kapcsán hangzott el a teátrumot érintő legnagyobb bók: „Sok városban hallhatunk jó muzsikát, nézhetünk színvonalas előadásokat. Ám az operettnek egy címe van: Nagymező utca 17."

Nem véletlen, hogy a külföldi vendégek körében is oly népszerű a magyar operett, hogy a színház bejárata előtt található Kálmán Imre szobor mellett naponta akár százszor is kattognak a fényképezőgépek.

operett1Peller Károly és Kerényi Miklós Gábor - KERO®

 

A Budapesti Operettszínház életében épp ezért nagyon fontos, hogy elismerje azon művészeit, akik a műfajt népszerűsítik. Idén életműdíjat ítéltek Németh Sándornak, az év operettszínésze Peller Károly, az év musicalszínésze Vágó Zsuzsi lett, a legígéretesebb tehetségnek járó Marsallbot-díjat pedig Boncsér Geregely vehette át a tavaly díjazott Bordás Barbarától.

operett4Boncsér Gergely, Peller Károly, Vágó Zsuzsi, Oszvald Marika, Bordás Barabra, Kerényi Miklós Gábor - KERO®, Németh Sándor

 

Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke külön díjjal ismerte el a műfaj kiemelkedő alakját, a Jászai Mari-díjas magyar színésznőt, a Magyar Köztársaság Érdemes Művészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, Oszvald Marikát. 2011-ben egy nagydíjat is kiadtak, ezt Kerényi Miklós Gábor - KERO® főigazgató kapta, a díjat a Musica Hungarica Kiadó igazgatója, Éliás Tibor adta át.

operett6Kerényi Miklós Gábor - KERO®


A magyar operett napjára került ki a nyomdából a Rózsavölgyi Zeneműkiadó új kötete, Gál Róbert A szenvedély muzsikája című könyve, amely Kálmán Imre életét, sorsát, muzsikáját és utóéletét tekinti át, és amelyet a Budapesti Operettszínházban mutatott be a teátrum főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor - KERO®.

Kálmán Imre szenvedélyes életet élt - szögezi le a szerző.

operett7Fotó a könyvbemutatóról

 

Hallatlanul népszerű muzsikáját már száz éve kedveli ország-világ. Életének érdekességei elevenednek meg szóban és képben a könyv lapjain, nagy slágerei pedig a legnépszerűbb előadók (Fedák Sári, Király Ernő, Honthy Hanna, Rátonyi Róbert, Zentay Anna és sokan mások) tolmácsolásában hallhatók a könyvhöz mellékelt CD-n. A kötetben egy évszázad hazai bemutatóiról, köztük a ma is futó előadásokról készült fotók is igazolják: mennyire örök Kálmán Imre operettvilága.

Jövőre pedig a Budapesti Operettszínházban rendezik meg a Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterversenyt.

 

Fotók: Budapesti Operettszínház, Éder Veronika

süti beállítások módosítása