Kocsikísérőből lett íróvá - Szakonyi Károly 80 éves

A Kossuth-díjas Szakonyi Károlyt, a többi közt az Adáshiba, az Életem, Zsóka című színdarabok íróját köszöntötték az írószervezetek, barátai, pályatársai a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szakonyi Károly szerdán, október 26-án ünnepli 80. születésnapját.

KÖSZÖNTÖTTÉK Szakonyi Károlyt:

Vathy Zsuzsa író, újságíró a Magyar Művészeti Akadémia nevében felidézte a változatos életutat, a számos vargabetűvel megtoldott pályakezdést, például hogy Szakonyi Károly íróvá válása előtt volt csomagoló, kocsikísérő, betanított munkás, képügynök is. Vathy Zsuzsa megemlítette, hogy Szakonyi Károly előbb a Színművészeti Főiskolára, majd a Repülőtiszti Főiskolára felvételizett sikertelenül. Ez utóbbi után azonban rögtön behívták sorkatonai szolgálatra, a katonaságnál szerzett élményeiből születtek első írásai is. Az írónő kitért arra is, hogy a Németh néven született alkotó anyai nagyszülei szülőfalujának, Szakony nevét vette fel előbb írói, majd polgári névként is.

Vathy Zsuzsa méltatásában kiemelte: 1970-ben született az Adáshiba című drámája, ami világsiker lett. A közhelyszerű drámai szituációkra épített mű magán viselte szinte az összes Szakonyi-műre jellemző humort, az abszurditásra való fogékonyságát – méltatta az írónő Szakonyi Károlyt, akit Thomas Mann Varázshegyére utalva "az élet kivételesen féltett gyermekének" nevezett. Ugyanakkor megemlítette, hogy az író nemcsak prózájával, drámáival aratott sikert, ő a magyar hangjáték legsikeresebb művelője is.
Kalász Márton költő, műfordító a Magyar Írószövetség nevében köszöntötte az írót. Felidézte első találkozásukat egy pesti presszóban, majd méltatta Szakonyi Károly "egyéni, kemény hangú" írásait. Mint mondta, Szakonyi Károly első drámai műve, az Életem, Zsóka kisebb botrányt is kiváltott, a kultúrpolitikai vezetők ugyanis nem nézték jó szemmel, hogy a darabban Rácz elvtárs öngyilkos lesz; azt szerették volna, ha az író más halálnemet választ számára. Kalász Márton leszögezte: a magyar drámairodalomban új fejezet kezdődött Szakonyi Károly, Görgey Gábor és Csurka István színre lépésével.
A Magyar Írók Egyesülete nevében Kiss Dénes elnök méltatta az írót. A költő, műfordító elmondta: 53 éven át tartó barátság fűzi Szakonyi Károlyhoz, először az egykori Egressy Klubban találkoztak. Kiss Dénes méltatta az író humorát, valamint a magyar novellairodalom megújítójának nevezte Szakonyi Károlyt. 

A kedd esti születésnapi köszöntésen az íróval Farkas László irodalomtörténész beszélgetett. Szakonyi Károly elmondta: a drámákhoz mindig a novellák felől közelített, ebben példaképe Csehov volt. Felidézte, hogy a színművészetire a felvételi vizsgát Gobbi Hilda és Ladányi Ferenc tartotta, akik amikor megtudták, hogy ír is, arra biztatták, hogy inkább válassza az irodalmat a színészet helyett. Az író megjegyezte, szerencsésnek érzi pályáját, drámaíróként mindig megrendelésre dolgozott, sosem kellett megélnie, hogy visszautasítsák valamelyik művét. Kitért arra is, hogy minden műve saját élményre épül, de ezek csak a valóságalapot szolgáltatják az íráshoz.
Szakonyi Károly arról is beszélt, hogy az 1962-ben megjelent Középütt vannak a felhők című kötetét dedikálta épp a könyvhéten, amikor Benedek András dramaturg rávette, hogy próbálkozzon a drámaírással. Egy évvel később ösztöndíjat kapott a NemzetiSzínházba. Az Életem, Zsóka kapcsán felidézte, hogy mennyire jó szereposztást kapott, a darabban Domján Edit, Sinkovits Imre és Kállai Ferenc játszották a főszerepeket. Az ő kiállásuk mentette meg végül a bemutatót.

Az író a hangjátékai kapcsán elmondta, hogy a műfajt egyfajta átmenetnek látja a dráma és a novella között. Felidézte, hangjátékai a világ számos országába eljutottak, még Japánba is. Szerinte mindezt annak köszönheti, hogy a nyugati értelmiség ezek alapján próbálta megtudni, mi zajlik a vasfüggönyön túl. Szakonyi Károly kitért arra is, hogy bár írt forgatókönyveket, a filmes műfajjal nem volt szerencséje, végül egyik sem került vászonra. 
Az író beszélt újabb írásairól is, többek között A tűz bűvöletében - Álomirodalom című novelláskötetéről is, amelyet "szürreális portrésorozatnak" nevezett. Mint mondta, ezekben saját, írókról szóló álmait írta meg, egyfajta "álomszerű irracionalitásban" fogalmazta meg műveik lényegét. 
A születésnapi ünnepségen többek között Halász Judit, Baranyi Ferenc, Görgey Gábor és Málnay Levente köszöntötte Szakonyi Károlyt, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár pedig levélben gratulált a 80. születésnaphoz.

ÉLETEM, ZSÓKA és ADÁSHIBA:

(...) Az Életem, Zsóka (1963) még a végigkínlódott válságok belső története. Voltaképpen az 1956 utáni válságirodalom terméke, amelyben együtt van jelen a történelmi megrendülést követő morális önvizsgálat, az anyagi konszolidáció konjunktúralovagjainak bírálata és az életforma-váltás dilemmája. Más szóval ez a mű Szakonyi pályáján az érzelmek iskolája. Már itt is a közhely-helyzetek szolgáltatják a drámai terepet, hiszen a főhősök házassága olyan válóok miatt jut zátonyra, melyeket a "közös megegyezéssel" fogalma mögé szoktak rejteni; s körülöttük a link tévé-rendező, az újgazdag, a meghasonlott káder és a művészvilág vonzásába került civil leány is egy kor és egy réteg szociológiai sablonját állítják elénk. Szakonyi azonban ezekből a helyzetekből nem a közhely-vonásokat emeli ki, hanem azokat a mélyebb tartalmakat, amelyek a hétköznapi életekben is jelen vannak, de a mechanizált tudat védő burka miatt csupán nagy megrendülések idején látszanak. Ezért választotta mottóul Eluard két sorát: "Kell, hogy egy arc feleljen a világ nevére". Amit köznapibb hősnője is megismétel: "... egyszer valaki értelmet adott egy másik ember életének, de egy napon kijelentette váratlanul és nevetve és okosan, hogy az egész csak tévedés volt, buta játék ... És az a másik ezzel mindent elvesztett ..."

Vesztesnek érzi magát a férj is, s amikor brutális játékkal szándékosan támad azoknak, akiket szeret, az önáltatásokat akarja lerombolni. A magáét és társaiét egyaránt. Ez azonban önfelmentés is, amit a legbrutálisabb önleleplezés sem tud feledtetni. Akárcsak írói árulásának bevallása: "Mire vesztegettem az életemet? Meg akartam váltani a világot! Meg akartam váltani magamat! És ki volt erre kíváncsi? Senki! ... Unom, hogy szent legyek ... Én akarok abban a rohadt autóban ülni ..." Magyarázatot adhat-e az értékes élet kudarcára az, hogy a külvilág is önáltató? S felmenthető-e az író, aki azért árulja el önmagát, mert világmegváltó programjára senki sem volt kíváncsi? Kérdéseinkre nem a hősök további érvelése és nem is a szerző bonyolultabb töprengése adhatott volna választ, hanem az egész mű. Az Életem, Zsóka – amelynek főszerepében a különleges adottságú, nagyon tehetséges színésznő, Domján Edit aratott nagy sikert – az alkotói és a magánéleti szféra egymásrahatásában akarja végigkövetni a kor morális válságának folyamatát, de ahelyett, hogy egyikben vagy másikban megtalálná a mikrokozmoszt, közvetlen ok és okozati összefüggést teremt. Mert ismeretes, hogy az erkölcsi fellazulás az egész személyiséget áthatja, de a mű művilágában az élet – egyébként szükségszerű – kiemelt esetlegességei is ok és okozati viszonyba kerülnek. Csak nagyon kis áramkör jöhet így létre a drámában, hiszen Zsóka – amíg tehette – világmegváltó terveiben is társa volt íróférjének, tehát, ha nem bukkan fel a "harmadik", nincs válás és nincs írói árulás sem. Vagy: ha az íróhős nem tér le világmegváltó útjáról, házassági válsága is elmarad. Ez persze szándékos egyszerűsítés, de a lényeget épp így kifejezi: az Életem, Zsóka párhuzamos motívumok fonadéka, s nem a válaszok, hanem a kérdések és a szembesítés drámája. A kérdést Zsóka fogalmazza meg a mű záró mondatában: "... megtenni az utat, tisztán, miért nem lehet?" A szembesítés pedig az író-hős pusztító és önpusztító dühöngésének végső summája: "Azt mondod, állat? ... Gyere, nézz meg jobban, én ember vagyok! Olyan, mint te ... ti ... mindannyian!"

1970, Bulla Elma, Páger Antal, Kozák László, Béres Ilona, Ernyei Béla, Halász Judit, Kiss István ( baloldalt hátul ) és Tahi Tóth László ( szemben) az Adáshibában, a Pesti Színházban, Várkonyi Zoltán rendezésében

Az Adáshiba mintha ezt a félbehagyott monológot folytatná: nemcsak felszólít az önmagunkkal való szembenézésre, hanem rá is kényszerít erre: maga válik tükörré. Az író így szükségképpen kikerül az Életem, Zsóka belső történetéből, bár a kívülálló hideg ítélkezésétől iróniája később is visszatartja. A belső történet háttérbe-szorulása kiemeltté teszi az említett közhely-helyzeteket, amelyek a köznapi beszéd sztereotípiáival társulva valóságos közhely-dramaturgiát alkotnak. Ez persze nemcsak egy írói készség tudatosodásának a jele: az ironikus-tárgyias {1504.} ábrázolás térhódítása Szakonyi műveiben is összefügg az 1956 utáni társadalmi hangsúlyváltozásokkal. Az Életem, Zsókában megnyilatkozó szemlélet meghatározói közül a történelmi megrendülés olyan motívummá vált, melyet csak az időbeli távolság kifejezésével együtt lehet művészi hitelességgel ábrázolni. Megnőtt viszont az anyagi konszolidáció ellentmondásainak és az életformaváltás dilemmáinak a hangsúlya. Ezért szükséges az Adáshiba iróniájának megjelenése, ami ugyancsak szükségképpen adja át a helyet a komédia együttérzés-nélküli stílusának, amikor az írónak már nem a tévé-család bárgyúságait, hanem a karrierizmust és szerzésmániát kell ábrázolnia. Így jut el a kötet az Adáshiba többes szám első személyétől a Hongkongi paróka (1973) többes szám harmadik személyéig. (Forrás: mek.niif.hu )