Kinek a kezében van a világ? - Az arany ára Miskolcon

Október 28-án Bereményi Géza Az arany ára című piaci játékával elkezdődik a nagyszínházi évad is a Miskolci Nemzeti Színházban. A színmű az Eperjes Károly főszereplésével készült legendás film, az Eldorádó (1988) nyomán készült. Az arany árát Miskolcon Balikó Tamás rendezi Hunyadkürti István főszereplésével. Monorinak, a Teleki téri piac nagynevű kereskedőjének feleségét Müller Júlia alakítja, partnereik között pedig - csak néhányat említve - feltűnik Harsányi Attila, Fandl Ferenc, Máhr Ági, Szatmári György, Fabók Mariann is.

IMG_0471

 

Bereményi Géza legendás filmje, az Eperjes Károly főszereplésével készült Eldorádó (1988) nyomán készült Az arany ára, amely a józsefvárosi Teleki téren piacozó Bereményi nagyapának állít emléket. Az arany ára zalaegerszegi színpadi ősbemutatóját az író rendezte, akárcsak azt a pécsi előadást, amelynek főszereplője az a Balikó Tamás volt, aki most Miskolcon rendezi majd a darabot. Ezt az abszolút főszerepet, ezt az egész estés áriát színházunkban Hunyadkürti István alakítja.

 

IMG_2962

 

A darab főszereplője, Monori a Teleki téri piac mindenki által ismert, nagynevű kereskedője. Sanyi bácsi, ahogy mindenki szólítja, egész életében Istennel harcol, vele is „kereskedik", így ragadja ki a halál torkából diftériás unokáját is. A háború után, hogy bebiztosítsa magát, aranyat vásárol. Az idő múlásával azonban egyre rosszabbul megy az üzlet, Monori is bezárja a boltot, elrejti aranyát, amit az egyetlen értékálló ingóságnak tart a romlott világban, és évekre távoltartja magát az „üzlettől", behúzódik a lakásába. Egy nap mégis úgy dönt, hogy visszaveszi kezébe a sorsát: csinál egy utolsó nagy üzletet. Még aznap este ismét kimegy a piacra. Ezúttal a Halált akarja átverni, hogy bizonyítsa, a jó kereskedőn még neki sincs hatalma...

 

IMG_3767

 

A szerző, Bereményi Géza a darabról:

„A piac színházi helyszín: itt mindenki szerepel. Mindenki elad, és mindenki vásárol. Mindenki alkupozícióban van. [...] Az élet – a piacon is – egy labirintus. Minden fordulóban, elágazásban újabb megoldandó rejtvények, megpróbáltatások érik az embert. A piaci ember számára az élet egy akadályverseny – szerintem az élet is ilyen. Az igazi piaci ember, amilyen a Monori is, egy keljfeljancsi.

Ez darab nagyon személyes történetek tárháza. A mindenem. Alakjai és történeti egytől egyig hitelesek, mindnek van valóságos előképe, alapja. Bármilyen hihetetlennek és elképzelhetetlennek is tűnjön a jó és rossz dolgok, a tragédiák és sorcsapások ilyen sűrűsége, semmi sem kitaláció.

Az arany ára című darab családtörténet is. A háború utolsó pillanatait, és az 1945 utáni első éveket éljük. Két ember vitája a tét: Monori és a felesége néma vitáját, harcát követhetjük. Monori pogány ember, akinek a vér és az arany, az ital és a nők jelentik az értéket, ezek jelentik számára az istent. Monoriné mélyen vallásos. A vita arról folyik közöttük, hogy kinek a kezében van a világ? Istenében? Vagy az ügyeskedőkében? Monori harcba száll a feleség Istenével, és meg akarja vásárolni – akárha a piacon volna – az életet, és azt is, hogy mikor halhat meg..." (Bereményi Géza)


IMG_1836

Bereményi Géza:

AZ ARANY ÁRA

piaci játék két részben

Monori HUNYADKÜRTI ISTVÁN Jászai-díjas

Monoriné MÜLLER JÚLIA

Skultéti SZATMÁRI GYÖRGY

Berci HARSÁNYI ATTILA

Gombacsik CHAJNÓCZKI BALÁZS

Csöpi MÁHR ÁGI Jászai-díjas

Nyikolaj BAJ LÁSZLÓ

Tulipán FANDL FERENC

Tarzan HOMONAI ISTVÁN

Marika FABÓK MARIANN

Tibor LUKÁCS GÁBOR

Dr. Ridovics CSERVENÁK VILMOS

Imi GADUS BOGDÁN

LUKÁCS LEVENTE BENCE

Karola CSIZMADIA MÓNIKA

Detektív SOMLÓ ISTVÁN

Detektív KULCSÁR IMRE

Mentőorvos SOMLÓ ISTVÁN

Közreműködik:

a Miskolci Nemzeti Színház kijelölt énekkara

Díszlet – jelmeztervező: TÚRI ERZSÉBET

Zene: DARVAS FERENC

Színpadmester: FARKAS GÁBOR

Ügyelő: EGYÜD TÜNDE

Súgó: BÍRÓ KLÁRA

Rendezőasszisztens: PÖLTZ JÚLIA

Rendező: BALIKÓ TAMÁS

Bemutató előadás: 2011. október 28.

Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház

 

IMG_3054

 

Balikó Tamás rendező a Monorit alakító Hunyadkürti Istvánról:

– Zsigerből színész a Hunya, ahogyan Hunyadkürti Istvánt színházi berkekben mindenki szólítja. Nem szereti az értelmiségi affektálást. Neki arra van szüksége, hogy próbáljon és játsszon.

– Monori szerepe nagy kihívás – én csak tudom, hiszen Pécsett magam is játszottam –, és nem csak azért, mert a Monorit alakító színész bemegy az elején és csak a végén jöhet le a színről, ami nagy szellemi és fizikai erőnlétet kíván. Hanem azért is, mert Monori szerepe egyetlen egész estés nagyária.

Azt gondolom, Halasi Imre zseniális érzékkel választotta Hunyadkürti Istvánt erre a szerepre. Egyszerűen azért, mert jól áll majd neki. Monori is egy zsigerből élő alak. Egy hallatlan nagyszívű proli, aki ugyanakkor kereskedő is. Proli, mert a környezete, az életmódja szerint az, és kereskedő, mert ez van a vérében. Kisstílűnek látszik, mert a Teleki téri piac királya csupán, pedig valójában Istennel „kereskedik", az áru pedig nem más, mint maga az élet.

fotók: Bócsi Krisztián

forrás: Miskolci Nemzeti Színház

süti beállítások módosítása