- A Magyar Fórum is beszélgetett színházi emberekkel az Új Színház-ügyéről. Csurka István lapjának azt nyilatkozta Blaskó Balázs, hogy szomorú, ha magyar klasszikus és kortárs műveket bemutatni kívánó szándék acsarkodást vált ki, Forgács Péter megjegyezte: kimagasló produkciók születnek vidéken és Bucz Hunor pedig feltette a kérdést: "Mit várjunk azoktól, akik a frankfurti iskola lebutított változatát követik, és akik tapsolnak Cohn-Benditnek?" Lapszemle.
Kincses Károly a Miskolci Nemzeti Színház tagja:
(...) Miután Dörner György, Csurka István és Pozsgai Zsolt lehetőséget kaptak a színházcsinálásra, egy teljesen indokolatlan, türelmetlen hadjárat indult ellenük. Mindenkinek joga van egy demokráciában a véleményét publikálni. Nem „hozzánemértők” lettek kinevezve, hanem nagyon komoly színházi szakemberek. Ők hosszú éveken keresztül tapasztalták meg a színház légkörét, és éppen ezért meg kell várni, amíg tesznek valamit, s csak utána lehet kritikával élni. Az utolsó szó mindig a közönségé, mely majd eldönti, hogy szükséges-e egy ilyen színház. Egyébként Budapesten több tucat olyan színház működik, amelyik ideológiailag másik oldalon áll. Minden nem ártó szellemiségnek helye van az országban, és azt hiszem, hogy eddig pont az az idea nem talált otthonra, amit Dörnerék képviselnek. Akik előre kritizálnak, azoknak nem lehet igazuk. Bornemisszáról, Illyésről nem mondhtaó el, hogy újnyilasok lennének. Nem értem, hogy ha azt mondja valaki: magyar szerzőket játszunk, akkor máris vehemensen tiltakoznak ellene. A színháznak az az egyik dolga, hogy a múltat is megismerjük az előadások által, mert a múlt nélkül nincs jelen. A mai szabados erkölcsi viszonyokat pedig össze lehet hasonlítani egy múltbéli darabbal. Régebben erkölcsösebbek voltak az emberek, számított az igazság, az adott szó. A pályázatban említett szerzők műveiből is ez tűnik ki. Talán ezért nem kívánatosak?
Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója:
(...) Jelenleg szélesebb körből tiltakoznak, mint az én kinevezésemkor. Tavasszal főként az előadöm személyéhez köthető művészek tiltakoztak ellenem. Nem egészen értem azt a hihetetlen hisztériakeltést, ami most Dörner György, Csurka István és közvetve Pozsgai Zsolt kinevezésének hírére indult be. (...) Elég szomorú, ha már egy klasszikus és kortárs magyar értékeket bemutatni kívánó szándék is ilyen indulatokat vált ki. Rokonszenves számomra az az elképzelés, s az a szerzői kör, amely Dörner György terveiben körvonalazódik. Magam is tervezem Csurka István visszaemelését a színházi köztudatba, mert nagy tisztelője vagyok drámaírói munkásságának. Csurka István új drámáiból szeretnék bemutatni egyet.(...)
Bucz Hunor, a Térszínház igazgatója:
Szívből örülök Dörner György kinevezésének. Végre reménykedhetünk, hogy lesz olyan színház Budapesten, ahol a magyar nyelv érthetően és árnyaltan hangzik, mert nem valamiféle nincs anyanyelvünk dialektusban, idegen hangsúlyokkal, felhajló dallamokkal és nyakba pöszögve, de nyelvünk drámaiságát és gesztus tartalmait átélhetően közlik a színészek. Reménykedhetünk, hogy klasszikus drámáink és drámafordításaink tisztességgel kerülnek színpadra és nemzeti sorskérdéseink hitelesen szólítanak meg minket az előadásokban. A rendezői és az ideológiai önkény, a hatásvadász semmitmondás formalizmusa helyett, a darabok pontos elemzését és értelmezését adó színházi műhelymunkában a népszínházi kifejezőeszközök és a korszerűség megtalálja majd az utat lélektől lélekig. Bízom a három meghatározó eleme, Dörner György, Csurka István és Pozsgai Zsolt tehetségében és következetességében, mert tisztában vannak színházi életünk mételyeivel és elidegenedettségével, és ezért mindent megtesznek, ha végre szóhoz juthatnak, hogy lassú és szívós építkezéssel visszahódítsák az ifjúságot a színházba, a szentbe, a nemzet templomába, ahová nem kikapcsolódni, de bekapcsolódni mennek az emberek, ahol nem muzeális távolságból, de kortársként szól Szophoklész, Arisztophanész, Bornemissza és Csokonai, Katona, Vörösmarty és Madách és a felejtésre ítélt Móricz, Németh, Illyés, Sarkadi, Pilinszky és Weöres, Örkény és Páskándi – jaj Istenem, meddig sorolhatnám... és a kortársainkról még szó sem volt. (...) Bizony irigylem Dörnerék bátorságát, mert lehetetlenre vállalkoznak, amikor az emúlt húsz plusz ötven év ízlésterrorjával és kontraszelekciójával szemben, a multinacionalista kultusz közepette nemzetépítő, honvédő szellemiségű alkotóműhely a céljuk, és mélyen tisztelem Tarlós Istvánt, hogy ekkora kockázatot és felelősséget vállalt egy magyar színházi koncepcióért. A Nemzeti Színház hajdani igazgató rendezője, az agyonhallgattatott Németh Antal szelleme támadhat fel tettük nyomán és az Aczél-éra által erőszakosan megszüntetett színházi törekvések éledhetnek föl és bíztatást kapnak azok a kis színházak is, akik dacolva körülményeikkel, hívatásuknak vallják a magyar elmék pallérozását.
Forrás és a teljes interjúk a Magyar Fórumban olvashatók
Kapcsolódó anyagok:
Az Új Színház-ügy részletei
INTERJÚK:
Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes
Megszólalnak az Új Színház színészei II. rész - Takács Kati
Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia
Megszólalnak az Új Színház színészei 4. - Vass György
ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR
ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.