"Megbundázott igazgatói pályázatokat láttunk már korábban is, Dörner ügye azonban mégiscsak különbözik a többitől - ami sok, az sok" - fogalmazott Ascher Tamás az ÉS-ben. Lapszemle.
Ascher Tamás a felvetésre, miszerint annak, hogy ekkora felháborodás fogadta Dörnerék kinevezését, nyilván az is oka, hogy úgy érezzük, a kinevezettek politikai nézetei miatt új korszak kezdetére jutottunk, minőségében más ez a döntés, mint a korábbiak, azt felelte:
“Hát igen, ez valóban valami más minőség, érződik is messziről. De a döntéshozók némelyike valószínűleg nem pontosan ezt akarta. Talán csak egy, a jobboldalnak kedves név kellett a színház élére; esetleg úgy számítottak, sem Márta István, sem a színháza nem olyan népszerű, hogy nagy botrány legyen, ha félretolják. Talán Alföldi ellensúlyát szándékoztak megteremteni. Hogyan is szólt a híres „juliskás" interpellációra a hivatalos válasz? „Mindennek eljön az ideje." Hát így jött el. A pályázatokat viszont előzetesen nyilván nem olvasta el rendesen senki. Talán nincs is szemük, fülük az olyan kifejezésekre, mint „elfajzott liberális". Nem ködlik föl semmi a múlt századból nekik. Mindenesetre valami olyasmi színházat terveztek, amely középen áll Balázs Péter kedélyes és Blaskó Balázs „emelkedett" színháza között, derűs, „magyaros" - amennyiben a szó az idegenforgalmi boltok szemgyönyörködtető kínálatát idézi elénk - és eléggé patetikus. Ilyesmit vártak Csurkától, Dörnertől és Pozsgaitól. Ehhez képest jött Dörner tollából, de Csurka szájából a szórakoztató államról, a liberális igáról, a bordélyházak szintjén működő szellemi csomópontokról és a visszafoglalásról szóló társadalomtudományi alapvetés. Erre senki nem számított, ráadásul ez a nagy ívű duma csak tovább nehezíti a döntéshozó helyzetét. Ha nem fogalmaztak volna Dörnerék ilyen őszintén, védhetőbb lenne az ajándékozó gesztus - de már késő. Az alku megköttetett, muszáj hozzá ragaszkodni, ezért az udvariatlan, ingerült válaszok a városházáról”.
Fotó: Heti Válasz
Ascher Tamás a pályázati rendszerről is szót ejtett. “A pályázatosdi nagyon kétes ügy, ha a fenntartó nincs igazán tisztában a mezőny valódi értékviszonyaival, ha rosszak a tanácsadók, ha partikuláris szándékok irányítják a döntéseket. Schilling Árpádnak igaza van, amikor röpiratában* megkérdezi: hol van az megírva, hogy egy színházat húsz-harminc évig egy ember vezessen? Ha megnézi a német gyakorlatot, látni fogja, hogy ott átlagosan tízévenként váltás történik a színházakban. Új csapatok jönnek. Az élet természetes lélegzése ez. Új nemzedékek nőnek fel, és ezek helyet kapnak a különböző városi színházakban. Németországban szinte minden városban működik színház, és ezek közül bármelyik lehet jelentős. Aztán, egy idő után a csapatok továbbállnak. Amikor Claus Peymann elhagyta Bochumot, és a bécsi Burgtheaterbe szerződött, vitte teljes csapatát. Mindenki vele tartott: a színészek, a dramaturgok, a díszlet- és jelmeztervező. Tizenkét évvel később aztán az egész társaság felszedelőzködött, és átvette a Berliner Ensemble-t, a Brecht-színházat. Az ilyesfajta váltásokat mindig rengeteg vita kíséri, de az alaptendencia az, hogy egy-egy nagyobb városban olyan csapat kap lehetőséget, amely egy kisebb színházban erősen karakteres, érvényes előadásokkal bizonyította rátermettségét. Hogy pályázattal vagy kinevezéssel, az lényegében mindegy. Az számít, hogy értenek hozzá, akik döntenek, és a minőség a fő szempont”.
Arról is beszámolt, hogy bár korábban is akadtak tisztátalan ügyek, ez a mostani történet egészen más. “Nem osztom Schilling Árpád említett röpiratának azt a vélekedését, miszerint nem történt szakmai botrány, mert nincs is szakma. Az efféle dühös - egyúttal gőgös - mondat kimondója úgy bűnhődik, hogy eszmei ellenfelei használják, idézik boldogan kijelentését. Egy jobb világban a fenntartóknak tudniuk és érzékelniük kell, hogy hol a tehetség, és hova tegyék le a voksukat. Nem politikai, hanem minőségi alapon. De még a legutóbbi időkben is volt olyan pályáztatás - én magam is benne voltam a bírálóbizottságban -, amely tisztességesen zajlott. A minisztériumi fenntartású Pesti Magyar Színház igazgatói pályázatának eldöntésekor a döntés meghozatalára kijelölt hivatalnokoknak megvolt a maguk jelöltje, de Őze Áronnak a személyes meghallgatáson nyújtott szereplése és a szakmai zsűri véleménye nyomán Hiller István elállt korábbi szándékától, mert a szakmai bizottság véleménye meggyőzte. Persze, az egy jobb helyzet volt, mert elég sok jelentkező közül lehetett választani, akik ráadásul valamennyien érvényes esztétikai állítást írtak le dolgozatukban, nem blöfföltek. Őze és csapata volt a legmeggyőzőbb, mert ne feledjük, csapatot kell választani” – tette hozzá Ascher Tamás.
Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy Schwajda György kaposvári kinevezésekor fel sem merült, hogy a pályázata alapján kapná meg a posztot. “Azt a döntést a polgármester személyesen, felvállaltan hozta meg. Ha nem is volt ízléses, lehetett tudni, hogy Schwajda esetében egy kipróbált színházvezetőről van szó. Legalább a hozzáértését nem lehetett megkérdőjelezni - az ízlését persze igen. Ráadásul Schwajdában volt annyi tisztesség, hogy nem rúgta ki azokat, akik nem őt akarták, vagy vele szemben pályáztak, tehát születhettek továbbra is kaposvári szellemiségű előadások. Mindenesetre igaza van, nem ez az első eset, korábban is többször előfordult, hogy a szakmai véleményeket figyelmen kívül hagyták a politikusok. Hasonló történt például a 90-es években a veszprémi színházban is, ahová Bagossy László, Novák Eszter és Simon Balázs pályázott a hozzájuk tartozó csapattal. A szakmai bizottság messze a legjobbnak minősítette a pályázatukat, de nem ők nyertek, hanem Kolti Helga. És hasonlóan a szakmai bírálat ellenében nevezték ki Balázs Pétert Anger Zsolttal szemben Szolnokon, valamint Nemcsák Károlyt a József Attila Színház élére. Ez utóbbi esetben még azt mondhatták, hogy a szakmai bizottság a szakmát nézte, a fenntartók pedig Nemcsáknak a gazdasági működtetésre tett javaslatával látták biztosítva a színház jövőjét. Az érv itt is sanda, hiszen Nemcsák nyilvánvalóan azért lett igazgató, mert a fideszes rendezvényeken ott szokott ülni a tribünön. Szóval megbundázott igazgatói pályázatokat láttunk már korábban is, Dörner ügye azonban mégiscsak különbözik a többitől - ami sok, az sok” – fogalmazott a rendező az ÉS-ben.
A TELJES INTERJÚ AZ ÉSBEN OLVASHATÓ.
INTERJÚK:
Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes
Megszólalnak az Új Színház színészei II. rész - Takács Kati
Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia
Megszólalnak az Új Színház színészei 4. - Vass György
ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR
ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.