Magyarországi turnén a Figura Stúdió Színház

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 8 napos magyarországi turnéra készül, melyre november 8. és 15. között kerül sor. Az idei turné az eddigiek közül a legnagyobb, hiszen Budapesten miniévad lesz, így a tavalyi évad 6 előadása közül négyet meg lehet tekinteni.

handke2

Az országos turnén a társulat olyan városokban lép fel, melyekben többször is sikerrel vendégszerepelt: Budapest, Miskolc, Eger, Szigetszentmiklós, Kiskunmajsa. A Figuránál az őszi turnék immár hagyománnyá váltak, azonban az idei minden eddiginél nagyobb méretű, hiszen a tavalyi évad hat előadásából ezúttal négy sikeres produkció kel útra és a Budapesten sorra kerülő miniévad keretén belül mindet meg lehet majd tekinteni. A turnén összesen háromszor lesz látható (Miskolcon, Egerben és Budapesten) Bozsik Yvette rendezésében Peter Handke: Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című mozgásszínházi előadás, mely a Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely közös produkciója.

Kétszer (Budapesten és Kiskunmajsán) lehet megtekinteni Béres László rendezésében a Nagynyavalya című zenés politikai moralizálást, mely Török Zoltán szövege alapján készült és ugyancsak két alkalommal (Budapesten és Szigetszentmiklóson) lesz műsoron Katona Imre rendezésében A téboly hétköznapjai című álomjáték. Mindemellett egyszer kerül sorra Budapesten Dézsi Szilárd rendezésében Georg Büchner Woyzeck című drámája.

A turné a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával jött létre.

 

Peter Handke: Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról

Időpontok:

2011. november 8., 19.00 óra – Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház

2011. november 9., 19.00 óra – Harlekin Bábszínház, Eger

2011. november 10., 19.00 óra – Budapest, Merlin Színház

 

Bozsik Yvette rendezésében Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadás a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely koprodukciója.

Magyarország egyik legnevesebb koreográfusa immár második alkalommal rendez a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban. A produkció a többéves együttműködés eredményeként is felfogahtó, hiszen a Bozsik-előadások már 2003 óta szerepelnek a színház fesztiváljainak repertoárjában, míg végül a 2009-ben az ő rendezésében született meg a Játszótér című díjazott produkció.

handke01

Bozsik egyszerre ártatlan és provakatív színházi világa most nem csupán táncban reprezentálódik majd a színpadon (ahogyan ez a Játszótér című előadásban volt), ugyanis a rendező munkatársa, Iványi Marcell, filmet forgatott az elődáshoz.

Egységes történet helyett történetfoszlányokkal szembesülünk, ahogyan ezt Peter Handke is megírta azonos című darabjában: az író ablaka a pályaudvarra vagy a főtérre néz, írósztalát az ablak mellé állítja és leírja, amit lát.

A szöveg nélküli abszurd előadásban színészek és táncosok alakítják a sokfajta karaktert, az utcákon és tereken látható furcsa és hétköznapi emberek sokaságát.

A színpadi akciókat hol megelőzik, hol követik vagy szimultán kísérik a kivetített film jelenetei, melyek Gyergyószentmiklós főterén és annak környékén játszódnak a burleszk némafilm stílusában.

Az előadás a lírai, humoros, és groteszk jelenetek váltakozásával, kevés díszlettel és kellékkel, a színészi jelenlétre és a mozgás kifejezőerejére építve beszél az emberi kapcsolatok és a magány viszonyáról.

Előadják:

Antal József, Bartha Boróka, Boros Béla, Boros Mária, Gáll Kata, Györfi Csaba, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Moşu Norbert-László, Nora Covali, Oláh Hilda, Osváth Ildikó, Pál Levente, Szabó Eduárd, Sipos Réka, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér, Mihály Alpár Szilárd

Zene: Cári Tibor, Yonderboi, Philippe Heritier, Schubert

Fénytervező: Pető József m.v.

Koreográfus asszisztens: Vislóczki Szabolcs m.v.

A rendező munkatársa: Iványi Marcell m.v.

Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette m.v.

Bemutató:

Gyergyószentmiklós, 2011. május 21., szombat, 19.00

Udvarhely, 2011 május 22., vasárnap, 19.00

 

Katona Imre: A téboly hétköznapjai

Időpontok:

2011. november 12., 19.00 óra – Szigetszentmiklós, Nádasdy Mozi

2011. november 13., 19.00 óra – Budapest, Merlin Színház

 

A Figura Stúdió Színház repertoárjában évről évre helyet kapnak a kísérleti jellegű előadások. Katona Imre rendezésében A téboly hétköznapjai című előadásnak az improvizatív jellege a legerősebb. Műfaját tekintve álomjáték, mely következetesen vonja maga után a történések közti kuszaságot.

teboly

Eme kísérlet azon színházi „feladaton" alapszik, miszerint egy színésznek az a dolga, hogy nem létező, a környezet történéseiből kiemelt fiktív cselekvéseket teremtsen. Ennek értelmében a színház nem más, mint cselekvés a valóságból kiszakítva. Ha ezt elfogadjuk, nem vagyunk rákényszerülve arra, hogy a valóságot reprodukáljuk. A téboly hétköznapjai egy pillanatig sem kényszerít a realitás rekonstrukciójára: megeleveníti az álomképeket, belehelyez egy komikus világba, mely abszurd helyzeteivel teremt humort.

Előadják:

Boros Mária, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Tamás Boglárka, Vajda Gyöngyvér, Moşu Norbert-László

Fény: Molnár András Csongor

Hang: Molnár Csibi Antal

Rendező: Katona Imre m. v.

Ősbemutató: 2011. április 17., este 7 óra

 

III. Török Zoltán szövege alapján: Nagynyavalya

Időpontok:

2011. november 14., 19.00 óra – Budapest, Vigyázó Sándor Művelődési Ház

2011. november 15., 19.00 óra – Kiskunmajsa, Művelődési Központ

 

Török Zoltán szövege alapján, Béres László rendezésében a Nagynyavalya című előadás a '89-es rendszerváltás és az azt követő időszak témáját dolgozza fel zenés politikai moralizálásként, mely a gegek és a revü keveredésében jelenik meg.

nyvalya

A történet Viharoson, egy mindentől elszigetelt helységben játszódik, ahova a külvilág hírei is csak nehezen jutnak el. Pedig a közösség igyekszik, hogy a párt diktálta szabályoknak megfeleljen, de mire a gyűlések is eredményre vezetnének, addigra megérkezik a szabadság híre Angliából...

Az előadás azért is fontos a Figura Stúdió Színház tavalyi, jubileumi huszadik évadában, mert a szöveg írója, Török Zoltán, a színház alapító tagjai közé tartozik, a Nagynyavalya az első színdarab, amit írt.

Szereposztás:

Nácika: Kőmíves Csongor

Malvin: Máthé Annamária

Fruzsina: Vajda Gyöngyvér

Picurka: Szabó Eduárd

Varjúné: Tamás Boglár

Öcsi: Mihály Alpár Szilárd

Polgár: Kolozsi Borsos Gábor

Illetékes: Moşu Norbert-László

Zene: Cári Tibor m.v.

Koreográfia: Ivácson László m.v.

Díszlet / jelmez: Damokos Csaba m.v.

Rendező: Béres László

Ősbemutató: 2011. március 15., este 7 óra

 

Georg Büchner: Woyzeck

Időpont:

2011. november 11., 19.00 – Budapest, Új Színház, Bubik István Stúdiószínpad

 

Georg Büchner három klasszikus darabját (Danton halála, Leonce és Léna, Woyzeck) majdhogynem minden színház műsorra tűzi a világon. A Woyzecket csaknem minden műfajban (film, rajzfilm, musical) feldolgozták már, ugyanakkor minden alkalommal nagy kihívást jelent a színházi rendezők számára.

w_harman

Ki is Woyzeck? Ő az őrület neve. Ő a környezete által kiszolgáltatott ember, ki befele menekülve saját mitológiáját hozza létre. Nem őrültebb, mint a többiek, csak egy sajátos belső logika szerint létezik, mellyel a kiszolgáltatottságot próbálja kivédeni: sikertelenül. A folyamatos kitörni akarás Dézsi Szilárd értelmezésében az élet egy nagy mutatvány alapgondolatban helyezkedik, apróbb mutatványok láncolatából teljesedve egésszé.

Szereposztás:

Woyzeck - Szabó Eduárd

Marie - Máthé Annamária

Kikiáltó / Kapitány / Doktor / Tamburmajor - Moşu Norbert-László

Díszlet-, jelmeztervező: Dézsi Szilárd

Koreográfus: Kalmár Attila

Hang: Molnár Cs. Antal

Fény: Molnár András Csongor

Rendező: Dézsi Szilárd

Bemutató: 2011. április 19., este 7 óra

 

Íme a turné programja időrendben:


2011. november 8., 19.00 óra

Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház

Peter Handke: Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról

Rendező: Bozsik Yvette

 

2011. november 9., 19.00 óra

Harlekin Bábszínház, Eger

Peter Handke: Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról

Rendező: Bozsik Yvette

 

2011. november 10., 19.00 óra

Budapest, Merlin Színház

Peter Handke: Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról

Rendező: Bozsik Yvette

 

2011. november 11., 19.00

Budapest, Új Színház, Bubik István Stúdiószínpad

Georg Büchner: Woyzeck

Rendező: Dézsi Szilárd

 

2011. november 12., 19.00 óra

Szigetszentmiklós, Nádasdy Mozi

Katona Imre: A téboly hétköznapjai

Rendező: Katona Imre

 

2011. november 13., 19.00 óra

Budapest, Merlin Színház

Katona Imre: A téboly hétköznapjai

Rendező: Katona Imre

 

2011. november 14., 19.00 óra

Budapest, Vigyázó Sándor Művelődési Ház

Török Zoltán szövege alapján: Nagynyavalya

Rendező: Béres László

 

2011. november 15., 19.00 óra

Kiskunmajsa, Művelődési Központ

Török Zoltán szövege alapján: Nagynyavalya

Rendező: Béres László

süti beállítások módosítása