Négykezes útiszínház a Mátyás utcában

Két barátnő útnak indul, hogy kirúgjanak a hámból. aztán nagy bajba kerülnek. Végül mindent felégetnek maguk mögött. Kaland négykezes zongorára nyolcvanas évek slágereivel. A Baróthy Angyalai alkotóközösség premierje a Sanyi és Aranka Színházban, Máthé Zsolt rendezésében.

zs_06

"hol vannak a férfiak - egy isten, ki alászállt

a sok utcai herkules, mind aki harcra várt

van-e még szőke herceg hófehér paripán

holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány"

             

A rendező, Máthé Zsolt az előadásról:

A Baróthy Angyalai egy olyan nyitott alkotó közösség, amely idén tavasszal kezdte működését. Első előadásunk a Baróthy Angyalai dalest/daléj, melyet a Sirályban játszunk, és amely híres dalok, Gershwyn-től Amy Wynehouse-ig, speciális magyar szövegű feldolgozásai. Törekvésünk egy újfajta, kísérleti zenés színház létrehozása, amely kis költségvetéssel készül, és alternatív megközelítésben viszonyul például az operához és a musical-hez. Előzménynek tekintendő a Hoppart Társulat Eljövök érted - a kezdet című szappanopera-opera, melyet Matkó Tamás zeneszerzővel jegyzünk. Előadáskészítés szempontjából pedig a Hoppart-féle Chicago-t tekintjük példaadónak, tehát a színészek nemcsak játszanak, énekelnek, táncolnak, hanem ők a zenekar is.

zs_05

A Roadmovie a Thelma és Louise című amerikai film történetén alapul (formájában hasonló előadás a Pelsőczy Réka rendezte Kicsi nyuszi, hopp, hopp..., a Kino-ban), két barátnő egy gyilkosság elkövetése után menekül az FBI, a férfiak, és a múlt elől. A helyszíneket, az autót, a lelkifolyamatokat hangszerek, magyar nyelvre fordított nyolcvanas-évek slágerek ábrázolnak, tulajdonképpen ez egy négykezes zongoraverseny, egyéb hangszerekkel kiegészítve. A főszereplők: Szathmáry Judit és Murányi Márta, színpadi gyakorlattal és kiterjedt hangszeres tudással rendelkező operaének-szakos hallgatók, Friedenthál Zoltán és Nagyhegyesi Zoltán a Novák Eszter fémjelezte zenés színész osztályok tanítványai. Célközönséngünk pedig a könnyű- és komolyzenét egyaránt kedvelők.

zs_04

 

zs_02

Roadmovie - Th&L

A SANYI ÉS ARANKA SZÍNHÁZ előadása

Négykezes útiszínház

Előadják:

Murányi Márta

Szathmári Judit

Friedenthal Zoltán

Nagyhegyesi Zoltán

Látvány: Héricz Anna, Máthé Zsolt

Zenei vezető: Kákonyi Árpád

Rendező: Máthé Zsolt

Előadás időpontok:

november 4. (péntek) 22:30

november 5. (szombat) 19:00

november 10. (csütörtök) 19:00
Helyszín: SANYI ÉS ARANKA SZÍNHÁZ - 1093 Budapest, Mátyás utca 9.

 

zs_01

 

zs_03

forrás: Sanyi és Aranka Színház

süti beállítások módosítása