Csurka István nem csak saját lapjában, a Magyar Fórumban kampányol készülő színházáért, hanem a miép.hu-n is elérhetővé tette azt a petíciót, amely Dörner György kinevezése mellett született.
1. Az Aznemlehet.net fejléce 2. a peticiok.com fejléce
Petíció Dörner mellett
Az Aznemlehet.net -hez hasonlóan petíciót fogalmaztak Új Színház-ügyben a peticiok.com-on, ahol Dörner György kinevezése mellett lehet voksolni. Ehhez a tiltakozáshoz, eddig közel kilencszázan csatlakoztak. Közülük többen gratulálnak Dörnerék kinevezéséhez, akad, aki szerint magyar színházhoz magyar lelkű igazgatót illik kinevezni, akad, aki elismeri Dörner György művészetét, és akad, aki annak örül, hogy ebben az ügyben pártfüggetlenül együtt tudnak gondolkodni a jobboldaliak/nemzetiek, mert úgy látja, ez talán az első lépcsőfok lehet a nemzeti összefogás felé vezető úton.
A miép.hu-ról elérhető petíció felhívásában az áll: "Ezen petíció lehetőséget biztosít ahhoz, hogy Ön is kiállhasson Dörner György színi igazgatói kinevezése mellett! S egyben lehetőség arra is, hogy megmérettessük magunk. Vajon kiállunk e egymásért ha kell?" Reményik Sándor Szól a cenzor című versét is mellékelik:
Reményik Sándor: Szól a cenzor
Szól a cenzor: Vétó; megtiltom ezt.
E hasáb üres marad és fehér! S az üres lapon gyúlnak lángbetűk, Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér.
Szól a cenzor: Vétó; hatalmam nagy; A semmiségbe vetlek vissza én! S a fehér lapról láthatatlan sorokban Feltámad az elítélt költemény.
Szól a cenzor: Álom, megfojtalak, Hogy lásd a napfényt: én megtiltom Néked! S szól az Ige: én öröktől vagyok S nem érintenek halálok, születések!
Szól a cenzor: Ez férfimunka volt, Ma nem olvasta senki e lapot! S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram, Látatlanul mindenki olvasott!
A közlemények között pedig Bayer Zsolt Húsevő virág című írását, és Hodruszky Róbert Hódítás című cikkét idézik fel.
Részlet a Húsevő virág című írásból, ami október 27.-én jelent meg:
Nem tudom már, hogy megengedhető-e a kétségbeesés és a harag luxusa. Vagy marad a józanság és a türelem keresztje. És ha marad, meddig tud maradni még…
Ami az Új Színház körül történik, önmagában ijesztő és rémületes. S ha nem ismernénk a történelmi előzményeket immáron 1919 óta, azt hihetnénk, valami sajátos, különös végzet szakadt ránk. Pedig dehogy. Ez mindössze a butaság és a kimeríthetetlen szorgalommal párosuló gonoszság kontinuitása. A tömegember megjelenése a történelem színpadán. Az erkölcsi kiskapuk becsapódása. A végső kilátástalanság. Ahogy Sütő András örökösei megtiltják az író darabjainak játszását nevezett színházban – sokadik felvonásaként a mesterséges, oktalan és undorító cirkusznak, felháborodásnak. S csak apró kiegészítés vagy inkább háttér-információ: Sütő András örököse esetünkben Cselényi László, akit a Duna Tv egykori elnökeként feljelentettek, és nem éppen azért, mert rossz műsort csinált. És most letiltja néhai apósa darabjait, mert ezzel mindjárt meg is kapja a morális felmentést azoktól, akiktől ilyen esetekben meg kell kapni. (Lásd még: Sas József, Hunvald György és a többiek…) Aztán befut a német színművészeti akadémia tiltakozása. Menetrend szerint, az egyes vágányra. Tényleg elképzelem a német színművészeti akadémiát, amint úgy magától megérkezik hozzájuk a hír, hogy egy kétszáz férőhelyes budapesti színház vezetését megkapta Dörner és Csurka. És a német színművészeti akadémia összerándul, mint az osztriga, ha citromot cseppentenek rá. — Hú, tényleg! — sikkantják a német színművészeti akadémiások, és lázas tiltakozásba fognak. Mert nincs jobb dolguk. Csak a beteg lelkük, a pótcselekvés, no és persze a megrendelők feltétel nélküli kiszolgálása. Tényleg beteg Európa lelke. Súlyos beteg. S benne Magyarország lelke a legbetegebb. Magyarországon mindenkinek van erkölcsi felmentés, aki ismeri a kottát. És mindenre van feloldozás. Csak oda kell tartozni.
Részlet a Hódítás című cikkből, ami a Magyar Hírlapban jelent meg:
Csalódást kell okoznunk az összeesküvés-elméletek híveinek. Semmi eleve elrendelt, tudatos zsenialitás nincs ebben a játékban. Akad itt azonban jócskán ösztönharc, a sarokba szorítottak utolsó, kétségbeesett erőfeszítése, rúgkapálózása. Igen: ők most tényleg úgy érzik, hogy eljött a vég. Elvesszük a színházukat. Bemegyünk a Terézvárosba, egyenesen a Paulay Ede utcába, és einstandolunk mindent, ami szerintük az övéké.
Nagyon is őszintén gondolják, hogy a milliókat sújtó országos nyomorúságnál jóval nagyobb csapás Dörner György igazgatósága. A haza nem fontos, de az a kis színház igen… Tényleg úgy érzik, hogy vége a dalnak. És tudják mit: a saját fogalmi rendszerük szerint tökéletesen igazuk is van. Mi úgy látjuk, csak annyi történt, hogy – ízlés ide, politika oda – törvényesen kineveztek egy színházigazgatót, az ő olvasatukban viszont hadat üzentünk nekik. Hadat üzentünk, mert a tulajdonukhoz nyúltunk. A „baloldali” tulajdon felettébb furcsa ingóság: területére nézve csak a főváros, a kerület, az utca egy maroknyi része, de a hódítás miatt valójában jóval kiterjedtebb valami. Rémálmaikban már-már úgy tetszhet nekik, hogy akár a honi szellemi élet feletti uralom is elveszhet, ha az Új Színházat nem tartják meg.
Aláírásgyűjtés, petíció Dörner György kinevezése mellett
Forrás: miép.hu, peticiok.com, Magyar Hírlap
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.