A templom egere lett Kovács Patrícia

Szegény, mint a templom egere - mondogatjuk és fogalmunk sincs, kit értünk alatta. Fodor László, a régi Vígszínház sikeres házi szerzője erre keresi a választ híres, de régóta nem játszott vígjátékában, amelyet a Karinthy Színház mutatott be Kovács Patrícia főszereplésével

eger

A darabról

A templom egere (Nagy Zsuzsi) a gazdasági világválság kellős közepén elhatározza, hogy támadást intéz a bankok, az elszegényedés és a társadalmi igazságtalanságok ellen. Belopakodik a megközelíthetetlen bankvezér (Báró Ulrich Tamás) irodájába,munkát és megélhetést követel magának, hogy megreformálja az egész piacgazdaságot. Így veszi fel a harcot a saját szegénysége, a kapitalizmus és a pénz közönye ellen. Gazdasági cselvígjáték? Romantikus szerelmi sokszög? Pszichológiai karriertörténet? Mindez együtt.

Legfőképpen persze szórakoztató és tanulságos komédia a mindenkori gazdasági válság megregulázásáról. Mindannyiunkra ránk férne, nem igaz? Mindez nagyszerű helyzetekkel és remek szerepekkel látható a Karinthy Színház 30. jubileumi évadának második premierjén, kitűnő színészek játékával.

eger5

A templom egeréről - Nézői szemmel

Bartók Béla úton pénteken ismét premierhangulat uralkodott. A templom egere (a.k.a. Kovács Patrícia) állt ki ugyanis a közönség elé, és mutatta meg, hogy mi az, szerethető szegénynek lenni, a munkát szeretni, és egyáltalán szeretni. Kedves, szívhez szóló kikapcsolódás volt ez, érzékelten kavics legyen a talpán az, aki nem hatódik meg az első felvonás végén, nekem a gombóc ott figyelt a torkomban, csak velem volt a barátnőm (nejem!) és azért az mégis milyen már, ha tőle kérek zsebkendőt.

Sokan sok helyen elmondták már, hogy a vígjáték szomorú aktualitása az, hogy ismét válságos időket élünk épp úgy, mint 1927-ben, a darab születésekor, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy szegény lány a gazdagok világába csöppen egy-két lefordulós csellel, és ott bedolgozza magát titkárnőnek, hogy aztán persze meginduljon az események hosszú sora Zsuzsikástul, Ferikéstül, meg elnök-vezérigazgató urastul. Ja és persze Párizsostul, ezen vagyunk talán a legkevésbé meglepve.

eger2

A színészekről és a darabról jelent meg kritika szép számmal úgyhogy erre külön hangsúlyt nem is fordítanék, egyedül a díszletet emelnénk ki, azt is csak azért, mert nem tudom, hogy hányan vették észre, de az első felvonás plafonja a második felvonásban már egy párizsi hotelszoba fala, ami technikailag egy igazán izgalmas megoldás, külön jegyeket kéne árulni a változásra, teltház lenne a BME-ről.

De ahogy azt megszokhattuk, az élet nem áll meg, Buda Népszerű Mártonja sem teszi el télire a rendezői gondolatok. Hamarosan kezdődik a Szent Péter esernyője próbafolyamata, természetesen arról is beszámolunk majd.

Nagy I. Dániel

eger4

FODOR LÁSZLÓ

A TEMPLOM EGERE

Vígjáték

Diszlet: BARKA Jelmez: HÚROS ANNAMÁRIA Díszletkivitelezés: MAJOR ATTILA és CZINKA GÁBOR Kellék: BIRÓ TAMÁS Hang: ROMÁN DÁVID Scenika: RIDZI GÁBOR Rendező: KARINTHY MÁRTON

Nagy Zsuzsi KOVÁCS PATRÍCIA

Ulrich Tamás MIHÁLYI GYŐZŐ

Ulrich Feri SCHRUFF MILÁN

Szűcs Oly BARTSCH KATA

Sternheim SCHNELL ÁDÁM

Schünztl KERTÉSZ PÉTER

Félix NÉMETH GÁBOR

János HONTI GYÖRGY

Bemutató: 2011. október 28. 19 óra

süti beállítások módosítása