"Mindig örömmel megyek a színpadra..."

Az idei évad első felében újra fellép Toscaként és Aidaként. Ha jól tudom, épp ezek a kedvenc szerepei. Nagyon sok előadást követően előfordulhat, hogy az énekes már unja a szerepet?

Nálam nem. Minden előadás más: a partner, a karmester, a közönség is más. Néha elfáradhat valamelyest egy produkció, de a zenét magát nem tudom megunni, én mindig örömmel megyek a színpadra. A Toscát például 1997-ben énekeltem először, és azóta legalább 150 alkalommal léptem fel benne, mára a "véremmé vált".

A Toscából és az Aidából énekelt az 1992-es Pavarotti-énekverseny döntőjében is Philadelphiában, ahol nyert. Ez a győzelem jelentette Önnek itthon az "ugródeszkát"?

Igen, ezt követően kezdtem el énekelni a Magyar Állami Operaházban.

Azt megelőzően is járt versenyekre?

Nem, ez volt az első és utolsó...

Meséljen még a Pavarotti-versenyről! Akkoriban végzett a Zeneakadémián.

Igen, és a TV-ben hallottam a versenyről. A közép-európai elődöntő Budapesten volt, az Erkel Színházban. Pénteken, tizenharmadikán, 13 órakor kellett ott énekelnem. Erre jól emlékszem, pedig egyáltalán nem vagyok babonás! A Toscából, a Fidelióból és a Végzet hatalmából énekeltem. Továbbjutottam, a következő fordulót pedig Modenában rendezték, ahol már Pavarotti is ott volt a zsűriben. A verseny elején még ezerötszázan voltunk, a philadelphiai döntőben már csak százötvenen, ebből huszonötünket díjaztak.

Ezt követően Inez szerepében is felléphetett Donizetti Kegyencnőjében a philadelphiai Academy of Music-ban. Kik voltak a partnerei?

Komlósi Ildikó, aki korábban már nyert ezen a versenyen, egy amerikai bariton, Gordon Hawkins, aki azóta nagy karriert futott be, és a basszista Giacomo Prestia, aki most volt Budapesten, a Simon Boccanegrában lépett fel.

Luciano Pavarottival (fotó: Sümegi Eszter magángyűjteménye)

A Zeneakadémia előtt a pécsi Liszt Ferenc Főiskolán szerzett 1986-ban tanári diplomát, de érdekes módon mezzoszopránként. Ez utóbbi egy tévedés volt, ugye?

Persze. A Zeneakadémián már egyértelműen kiderült, hogy én szoprán vagyok. Ágay Karola művésznő - Isten nyugosztalja - mondta egyszer, hogy a hangfaj nem elhatározás kérdése...

Mikor került először kapcsolatba a zenével?

Az én hangomat édesanyám fedezte fel. Mohácson, ahol születtem, már négy évesen énekeltem Karácsonykor a református templomban. Később zongoráztam, szolfézst tanultam. Schneider Lajos népdalgyűjtő Mohácson és környékén is gyűjtött, a Busójárás környékén pedig rendszeresen tartottak "Schneider Lajos népdaléneklési versenyt", amiken én is részt vettem. Később, amikor már Budapesten jártam iskolába, a népzene órákat el is engedte nekem Vikár tanár úr, mert olyan sok népdalt ismertem. Amikor Pécsett voltam szakközépiskolás, már operaelőadásokra is jártam. Áriák énekléséhez persze akkor még nem volt meg a megfelelő hangom.

A Zeneakadémiára rögtön felvették?

Igen, a második évfolyamba. Ónody Márta növendéke voltam, hozzá most is járok. Fontos a kontroll, mert az énekes nem mindig ugyanazt hallja, amit a közönség.

A Zeneakadémián az opera tanszakon végzett. Egy korábbi nyilatkozatában elmesélte, hogy a tanári diploma vizsgája után a tanszakvezetőnek az volt Önről a véleménye: "jó lesz majd valamelyik vidéki színházba primadonnának".

Tényleg így volt, nagy nehezen vettek csak fel az operatanszakra. De nem haragszom senkire. Szerintem minden tehetség megjárja a maga kálváriáját. Lehet egy tehetséges énekest gyötörni, de úgy gondolom, hogy egy ponton Isten úgyis odatesz mindenkit, ahová való.

Verdi: A szicíliai vecsernye - Elena szerepében

(fotó: Éder Vera)

Mikor debütált színpadon?

1992-ben Győrben, az Álarcosbál Ameliájának szerepében.

Az első fellépésén már Ameliát énekelt?

Igen, bátor voltam [nevet]. Akkor csak néhány alkalommal énekeltem el a szerepet, legközelebb pedig csak 2005-ben, mert ezzel azért tényleg várni kell. Ugyanakkor azt hiszem, az első fellépéseken sem maradt a közönségnek hiányérzete. Csak olyan technikát igyekeztem használni, amivel már akkor is biztosan rendelkeztem. Persze 2005-ben, amikor az Álarcosbál felújításán énekeltem az Erkel Színházban, már nyilván más színvonalon énekeltem.

Van hangfelvétele arról a korai Álarcosbál-produkcióról?

Van, de meg nem hallgatnám. Egyik felvételemet sem hallgatom meg vagy csak nagyon ritkán.

Miért nem?

Mert gyakran megmosolyogtatóak számomra, mivel én hallom a hibáimat. Nüanszokról van persze szó, de én azért hallom.

Ki hívta meg a győri Álarcosbálra?

Bor József, az akkori igazgató, aki az operavizsgán hallott Aidaként az Erkel Színházban. Akkoriban még jártak a vizsgákra vidékről rendezők, igazgatók a fiatal énekeseket meghallgatni.

Tulajdonképpen soha nem is énekelt kis szerepet.

Talán az említett Inez volt a legkisebb szerepem. De még neki is van két nehéz koloratúr áriája - az egyik ráadásul tartott háromvonalas D-vel -, úgyhogy ezt sem igazán nevezném kis szerepnek.

A Traviatában Kiss B. Atillával (fotó: Éder Vera)

1993-ban a Magyar Állami Operaházban debütált Mimiként a Bohéméletben.

Igen, de azzal párhuzamosan már a Puccini Köpenyt is énekeltem a berlini Komische Operben. Ebben a szerepben körülbelül hetvenszer léptem fel külföldön és néhányszor itthon is.

Mimi inkább lírai szerep, a Köpeny Giorgiettája drámai. Ön egyaránt otthon van mindkettőben. Spinto szopránként határozhatjuk meg a hangját?

Igen, vagy ún. "fiatal drámai szoprán"-ként.

Az elmúlt húsz évben számtalan helyszínen lépett fel. Csak néhányat említek: Berlin, Bécs, Salzburg, Bregenz, Róma, Torontó, a New York-i Lincoln Center, Párizs, Pittsburgh... Melyiket emelné ki, mint legemlékezetesebbet?

2001-ben, a New York-i borzalmas terrortámadás idején éppen Torontóban voltam. Egy hónapra rá, októberben Verdi Requiemjében is énekeltem ott: megrendítő előadás volt, az emberek sírtak. Persze sok előadást említhetnék még. Például a Toscákat Renato Brusonnal, aki rendkívül elegáns Scarpia volt. Bécsben és itthon is énekeltem vele.
Külföldön egyébként öt-hat hétig készülünk egy produkcióra, napi nyolc órában. "Ez nem kívánságműsor..." Ez alatt zeneileg mindenki összecsiszolódik. Az előadáson már nincsenek véletlenszerű, ad-hoc dolgok. Itthon ez nem így van, itt egy kicsit futószalagon mennek a produkciók. Amikor bekerültem a budapesti Operaházba, még nem így volt, a karmesterek fél évvel a produkció előtt már behívták a szólistákat. Lukács Ervin például hónapokig próbált velünk. Minőségi munkát csak így lehet egy társulattal elérni. Az új vezetéstől most ígéretet kaptunk, hogy ebben is változások lesznek. Ez reménnyel tölti el a kollégáimat és engem.

Verdi: Don Carlos - Erzsébet szerepében

a Savolinnai Operafesztiválon

(fotó: Savolinnai Operafesztivál)

1993 óta folyamatosan az Operaház egyik vezető szopránja. Számos nagy szerepet elénekelt már itt. Van hiányérzete?

Mindig a hangfajomnak megfelelő szerepeket kaptam, ilyen értelemben soha nem volt szereptévesztés. Mindig abban a szerepkörben énekeltem, amire a hangom predesztinált. Szerettem is a szerepeimet, kivéve egyet: Marschallint a Rózsalovagban. Hangilag nekem való a szerep, de magával ezzel a női figurával nem értek egyet. Később azért megesett rajta a szívem, és nagyon szeretnék még Richard Strauss-operákban énekelni.

Tavasszal fel is lép egy új produkcióban, az Arabella címszerepében.

Így van, reméljük, hogy lesz Arabella... Visszatérve a szerepeimre: elégedett vagyok velük. Más kérdés, hogy nem minden szerepet kaptam meg, amit szerettem volna. De ez nem kívánságműsor.

Mely szerepeket hiányolja a repertoárjából?

Elsősorban talán a Normát, amiben egy balesetet követő műtét miatt sajnos nem tudtam fellépni. Arra a szerepre nagyon vágyom. De szívesen énekelnék a Puritánokban Elvirát, valamint Lucrezia Borgiát, Donna Annát, La Wallyt. Utóbbit egyébként már énekeltem Párizsban, de csak koncertszerűen.

Tudom, hogy van még egy szerepálma, amely azonban az idei évadban meg is valósul: tavasszal a Pillangókisasszonyban is láthatjuk majd.

Igen, ez régi vágyam volt. Egyébként nem egyértelmű, hogy Pillangókisasszonyt mikor kell énekelni. Van, aki már a pályája elején elénekli, és van, aki csak a végén. Pillangókisasszony a történet kezdetén egy 15 éves lány, a végén, amikor 19 évesen meghal, már felnőtt nő. Hangilag sem könnyű feladat, a szerep sokszor "túlhaladja" Toscát, más részeknél pedig líraibb, mint Mimi. Hasonló a helyzet a Traviatával, amit én például már a Wagner-operák - a Lohengrin, a Tannhäuser - után énekeltem.

Tosca szerepében Perencz Bélával (Scarpia)

(fotó: Éder Vera)

Úgy tudom, szívesen fellépett volna Zandonai Francesca da Rimini című operájában is, amit az Armel Operaversenyen mutatnak be, és később tovább játsszák Szegeden.

Igen, ez most sajnos "elment"... Úgy volt, hogy a verseny után énekelem majd Szegeden. Már tárgyaltunk róla, de a budapesti Arabella próbái és előadásai miatt ez már nem férne bele. A Francesca da Rimini nagyon érdekes, posztromantikus zene, olyan, mintha egy "olasz Richard Strauss"-ot hallanánk. 2005-ben Párizsban láttam Rodin Francesca és Paolo a felhőkben című művét, már akkor érdekelni kezdett ez a témakör, és azt követően hallottam először az operát. A szerephez egyébként kiváló énektechnika kell.

Wagner operáiban is emlékezeteset alakított, idén viszont ezekben nem láthatjuk.

Wagner nekem nagy szerelem. Sajnos, a Lohengrin most nem megy az Operaházban, a Tannhäuserben pedig nem én énekelek. Erzsébet szerepét nagyon szeretem: 2004-ben énekeltem először, két alkalommal, azt követően csak 2009-ben. Akkor szinte újra kellett tanulnom az egészet.

Gondolom, nem lehet könnyű, ha egy énekes csak néhány évente énekel egy bizonyos szerepet, és akkor is csak 1-2 alkalommal.

Rendkívül nagy szellemi tőke-tékozlásnak tartom. Egy idő után az énekesnek már elmegy tőle a kedve, mert arra az egy-két előadásra is ugyanakkora energiával kell tanulni, mintha negyvenkétszer énekelném el a szerepet.

Idén nyáron más oldaláról is bemutatkozik: barokk szólólemezt készített, ami a második CD-je.

Örülök, hogy erről is beszélünk. Egy Gluck-albumot készítettünk Medveczky Ádámmal. A lemezen egy duettet is énekelek Wiedemann Bernadettel, az Orfeusz és Euridiké francia változatából. Szerintem nagyon szép és igényes album lett, várhatóan már Karácsony előtt a boltokba kerül. Január 23-án pedig egy lemezbemutató koncertre kerül sor, amin Gluck- és Händel-áriák hangzanak majd el, a sztárvendégem  ott is Wiedemann Bernadett lesz.

Wagner: Lohengrin - Elsa szerepében

(fotó: Szilágyi Gábor)

Sokat énekelt külföldön. Soha nem akart kint maradni?

Ha most lennék végzős, és most nyerném meg a Pavarotti-versenyt, elmennék. Azóta sok minden megváltozott, szerintem értékválságban van ez az ország. Azért persze küzdünk, és mennek az előadások.
Jövőre leszek húsz éve a pályán. Egy nagy gálakoncert van készülőben, de erről most még nem árulok el többet...

Mennyire ismeri az Ön után következő, legfiatalabb generáció szoprán énekeseit?

Sajnos nem nagyon...

Be szoktak ülni egymás előadásaira?

Jó lenne, de az utóbbi időben az Operaház vezetése ezt nagyon megszigorította. Régen volt egy művészpáholy, ahová beülhettünk és izgulhattunk egymásért, akár csak egy jelenet erejéig is, ha éppen arra voltunk kíváncsiak. Ha ma előadás után be akarok menni egy kollégámhoz gratulálni, az utcán meg kell kerülnöm a fél épületet, hogy bejuthassak az öltözőjébe. Furcsa...

Önt határozott, szókimondó emberként jellemezte nekem egy kollégája...

Vehemens és őszinte ember vagyok. De a kollégáimért is ki szoktam állni, nem csak magamért. Sokszor fejjel megyek a falnak, magam ellen teszek dolgokat, de én így, ilyen igazságérzettel születtem. Ez nem a diplomáciai készség hiánya, hanem egyszerűen őszinte vagyok.

A színpadon mindig nagyon magabiztosnak tűnik, valahogy soha nem kell attól tartani, hogy valami nagyon nem sikerül.

Örülök, hogy így látja. Ami az éneklést illeti: nem esik nehezemre, ez technika kérdése. Illúziót kell, hogy adjak, ezért a színpadon nem szabad sem az arcnak, sem az artikulációnak eltorzulnia. Ha vicsorgok, a közönség hazarohan. Az éneklés énekbeszéd, az áriáknál pedig az érzelmeken a hangsúly. Akkor megáll a világ 2-3 percre, és az emberek gyönyörködhetnek a szép zenében és a szép éneklésben. Egy sikeres pályához sok minden kell, de van néhány alapvető feltétel: a megfelelő minőségű hang, a tehetség, a szorgalom, és persze a technikai tudás, hogy az énekes használni is tudja a hangját a színpadon.

A magabiztos fellépést a színészi képességeire is értettem.

A színészmesterséget Mikó Andrástól és Békés Andrástól tanultam a Zeneakadémián. "...ne én sírjak, hanem a közönség..." De nekem azért mindig saját elképzelésem volt arról, hogy milyenre akarok formálni egy adott alakot. Tanulás közben mindig hagyom, hogy a karakter "átmenjen az egész szervezetemen". Hogy "megforgasson", hogy sírjak, örüljek, szenvedjek miatta, és hagyjam az érzéseket magamban is kialakulni. Angelicát végigsírtam, Violettát is, Pillangókisasszonyt is. A színpadon azonban már uralkodnom kell az érzéseimen: ott már ne én sírjak, hanem a közönség.

Aida szerepében (fotó: Szilágyi Gábor)

Már a Rózsalovag kapcsán is említette, mennyire fontos Önnek, hogy azonosulni tudjon a szereppel.

Igen, ezért is nem vágyom például Turandot szerepére. Mert lélekben, habitusomat tekintve nem vagyok Turandot, sokkal inkább Liú. Ha nem tudok legalább valamilyen szinten azonosulni egy szereppel, nem leszek hiteles és azt a közönség észreveszi.

Ki a példaképe?

Callas. Ő egy utánozhatatlan csoda volt, ő volt A Díva. De Renata Scottót is nagyon szeretem.

Számos díjat kapott már: 1998-ban Székely Mihály Emlékplakettet, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, tavaly pedig a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett. Melyikre a legbüszkébb?

Van egy kedvencem, amit azonban nem említett: Mohács város díszpolgára vagyok.

Csák Balázs

Portré (fotó: Szilágyi Gábor)