Megbüntethetik Csurka lapját hamisításért

A Magyar Fórum október 27-i számában lopott és manipulált fényképek jelentek meg Csurka István cikke alatt, saját lapjában, a Magyar Fórumban. A fotók az október 22-ei Új Színház előtti tüntetésen készültek. A retusált képeken Hanti Vilmos horogkeresztes jelvénnyel, Márta István náci karlendítéssel látható. Jogi szakértők szerint nemcsak polgári-, hanem büntetőper is lehet a fényképhamisításból - írja a Népszava.

Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke csütörtökön hiába akart feljelentést tenni a rendőrségen tiltott önkényuralmi jelképek használata miatt. A VIII. kerületi kapitányságon közölték vele, hogy feljelentését nem vehetik jegyzőkönyvbe, mivel a tiltott önkényuralmi jelképek használatának "észlelése" hatósági feladat, állampolgárként erre nem terjedhet ki a bejelentése. Később azt is hozzátették, hogy az üggyel a IX. kerületi kapitánysághoz kell fordulnia, hiszen ott van a Magyar Fórum székhelye. Az Új Színház távozó igazgatója, Márta István a Népszavának azt mondta, nem indít pert Csurka lapja ellen, mivel azt magára nézve megalázónak tekintené, de a képhamisítást undorító cselekedetnek nevezte.

A Népszava megkereste Tarlós Istvánt is, de ő jelenleg, hivatalos úton az Egyesült Államokban tartózkodik. Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató azonban arra emlékeztetett, hogy korábban a főpolgármester közleményben figyelmeztette Csurka Istvánt a Magyar Fórumban megjelent botrányt kavaró, Ascher Café című írása miatt.

 

INTERJÚK, Kapcsolódók:

AZ ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY RÉSZLETEI

Interjú Ascher Tamással

Interjú Bérczes Lászlóval

Interjú Herczeg Tamással

Interjú Csiszár Imrével

Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes

Megszólalnak az Új Színház színészei II. rész - Takács Kati

Interjú Pozsgai Zsolttal

Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia

Megszólalnak az Új Színház színészei 4. - Vass György

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE

MEGSZÓLAL GALKÓ BALÁZS

MEGSZÓLAL SZIKORA JÁNOS

CSURKA ISTVÁN ASCHER CAFÉ CÍMMEL ÍRT

CSURKA AZ INTENDÁNS ROVATA CÍMMEL ÍRT

süti beállítások módosítása