A 10. Kortárs Drámafesztivál- Nemzetközi program

A 10. Kortárs Drámafesztivál Budapest nemzetközi programjának fókuszában a dokumentarista színház áll. A programban két külföldi dokumentarista vendégelőadás szerepel, az orosz és a román dokumentarista színház képviseletében, valamint újdonságként egy önéletrajzi dokumentumokra épülő kortárs lengyel darabnak a magyarországi bemutatója is látható.

Egyre több színházi kollektíva foglalkozik napjaink valóságával úgy, hogy színházat csinálnak belőle. Valós dokumentumokat használnak fel, vagy éppen saját élettörténetüket viszik színpadra. Az alkotók az itt és most jelentkező problémákat, jelenségeket, itt és most akarják a maguk valójában a nézők elé tárni és velük párbeszédet folytatva megvitatni azokat.

A Rimini Protokoll többszöri magyarországi szereplése óta már van fogalmunk arról, hogy milyen is (lehet) az új típusú dokumentarista színház, de átfogó képünk nincs erről a jelenségről, mivel Magyarországon ritkán láthatunk hazai vagy külföldi dokumentarista előadásokat. A produkciók fő jellemzője, hogy valós dokumentumokat reprodukálva teremtsenek kapcsolatot a nézővel, hogy rámutassanak a jelen eseményeire, a nézőket is érintő fontos problémákra, és ezzel mintegy (pár)beszédet kezdeményezzenek a közönséggel. Mint ahogyan Mihail Ugarov, az első orosz dokumentarista színház megalapítója is mondja, a dokumentarista színház célja a nézővel folytatott párbeszéd. Éppen ezért nem is akarja a problémákat „szépen és stílusosan" ábrázolni, vallja Ruszlan Malikov, fiatal orosz drámaíró, rendező, és nem kíván élvezetet nyújtani a nézőnek. A dokumentarista színház olyan mindennapi témákat, problémákat állít színpadra, melyek a legtöbb ember számára ismerősek, de nagyon sokszor csak közvetetten (pl. a médiából), leegyszerűsített, felcimkézett, kategorizált formában. A problémákkal való „nyers" szembesítés célja, hogy ezek ismét a társadalmi dialógus részévé váljanak. A dokuszínházi előadások fórumként, valamint a társadalmi-politikai viták katalizátoraként arra törekednek, hogy az eseményeket a maguk összetettségében és sokoldalúságában jelenítsék meg, lehetőséget teremtve ezáltal az események újraértelmezésére, tisztánlátására, valamint differenciáltabb megítélésére, és az eddig figyelmen kívül hagyott szempontok érintésére.

A nemzetközi programban két külföldi dokumentarista vendégelőadás szerepel, valamint újdonságként egy önéletrajzi dokumentumokra épülő kortárs lengyel darabnak a magyarországi bemutatója.

Vendégünk lesz az orosz dokumentarista színház legfőbb képviselője a moszkvai Teatr.doc. Az együttes most szerepel először Magyarországon, és legújabb előadását, az Egy óra tizennyolc (perc)-et hozza el Budapestre, Mihail Ugarov és Jelena Gremina, a színház alapítóinak színrevitelében.

Előadásaik jelentős része valós emberek valós történeteit veszik alapul, azok személyes vallomásaiból, feljegyzéseiből, naplóiból, levelezéseiből vesznek át „szóról szóra" részleteket, azaz a dokumentarista színházra jellemző verbatim módszerrel. A Teatr.doc az orosz rendszert bírálja, ellene lázad és lázít, miközben olyan tabutémákat dolgoz fel, mint például az igazságszolgáltatás és a politika összefonódása. Az Egy óra tizennyolc (perc) című előadás is egy ilyen esetet tár fel.

2009 novemberében, Moszkva egyik leghírhedtebb börtönében, hirtelen meghalt Szergej Magnyickij, egy 37 éves jogász. Magnyickij az egykori legnagyobb külföldi orosz befektető cég, a Hermitage Capital jogi képviselője volt, aki a cége elleni adócsalás vádjával indított támadásra akart fényt deríteni. Az orosz hatóság azonnal letartóztatta. Egy évig ült börtönben előzetes letartóztatásban, anélkül hogy vádat emeltek volna ellene. A szigorított bánásmód Magnyickijt súlyosan megbetegítette, és hiába kért bármiféle segítséget. Az utolsó egy óra tizennyolc percében magára hagyva, összegörnyedve feküdt a földön, és nem segített rajta senki.

Az ügy nagy port kavart világszerte, a magyar sajtóban is több cikk jelent meg róla. Például Az évszázad bűnténye - az elnök is érintett? 

Az Egy óra tizennyolc (perc) létrejöttét hosszas kutató- és dokumentációs munka, valamint interjúsorozat előzte meg. Az előadás Magnyickij tragikus halálának körülményeit idézi fel úgy, hogy közben megszólaltatja azokat, akik ebben bűnrészesek voltak. Bírókat, orvosokat, jogászokat sorakoztat fel, és eredeti nevükön nevezi őket, valamint felhasználja a jogász börtön-naplóit, leveleit, szemtanúk vallomásait, és hivatalos szervek beszámolóit is.

Az előadás második részében az alkotók párbeszédet kezdeményeznek a feldolgozott esetről Sz. Bíró Zoltán és Tompa Andrea szakértők bevonásával.

A dokumentarista színház legfőbb jellemzői tehát, hogy aktualitásorientált, a jelennel, a kortárs valósággal foglalkozik, az előadások kollektív alkotásként születnek, és radikálisan újraértelmezi a nézőhöz való viszonyát.

A másik vendégelőadást, a bukaresti Teatrul LUNI de la Green Hours és a tangaProjekt Felelősségem tudatában kijelentem című közös dokumentarista produkcióját, a MU Színházban mutatjuk be. David Schwartz rendező, a fiatal és ígéretes román színházi generáció egyik kiemelkedő alakja, projektjeiben hátrányos helyzetű közösségekkel dolgozik együtt, és leginkább szociális és politikai kérdések foglalkoztatják. Létrehozott többek között egy audio- és videoarchívumot az 1990-es romániai események kapcsán, dokumentálta a romániai, Zsil-völgyi, elszegényedett bányászközösség életét.

A Teatrul LUNI de la Green Hours a bukaresti Green Hours jazz klub kávéházban megalapított HÉTFŐ Színház. Kezdetben csak hétfő esténként volt színházi program – innen kapta a nevét is, később a hét szinte minden napján. Ez Románia első kávéházi színháza, ahol mindmáig a legbátrabb és leginnovatívabb előadások születnek. Teljes alkotói szabadságot nyújt az általa befogadott és felkarolt művészeknek. Nem véletlen, hogy az elmúlt másfél évtized legelismertebb és legizgalmasabb román színházi alkotói (pl. Gianina Cărbunariu) itt kezdték pályafutásukat, és folyamatosan ide is térnek vissza.

A tangaProjekt egyik legfontosabb bukaresti független színházi műhely, egy újfajta dramaturgia és színház kísérleti tere.

A Felelősségem tudatában kijelentemben Alina Şerban drámaíró, színésznő szokatlan és bátor dologra vállalkozik. Öntudatosan vállalva roma származását, kegyetlen őszinteséggel beszél legszemélyesebb élményeiről és élettapasztalatairól, sérelmeiről, megaláztatásairól, kirekesztettségéről, nem-tudni-hova-tartozásáról, kerülve minden érzelgősséget. Naplórészleteket és fotókat oszt meg velünk, idegenekkel, miközben életének különböző epizódjait eleveníti fel, tíz éves korától kezdődően, amikor családját kilakoltatják, és kénytelenek beköltözni rokonaikhoz egy bukaresti „cigánygettóba".

Alina Şerban 2009-ben végzett a Bukaresti Színművészeti Egyetem színész szakán. Jelenleg a tangaProjekt tagja, civilként is aktívan küzd a roma kisebbség jogaiért.

A rendező és a színésznő együttműködése 2010-ben kezdődött, a Teatrul LUNI de la Green Hours keretében és támogatásával. A Felelősségem tudatában kijelentem című produkció ennek az együttműködésnek az eredménye.

Átstrukturált nemzetközi programblokkunkban ettől az évtől kezdve terveink szerint nemcsak külföldi vendégjátékok, de kortárs külföldi szerzők darabjainak magyar színrevitelei is szerepelnek.

Az önéletrajzi vallomásokra épülő Gardénia Elżbieta Chowaniec első darabja. 2007 óta szerepel Tadeusz Słobodzianek Dráma Laboratóriumának színpadán, és a legnépszerűbb előadások egyike. A művet a tavalyi fesztiválon a felolvasószínházi programunkban láthatták a nézők a K.V. Társulat előadásában és Pelsőczy Réka rendezésében. A darab annyira megtetszett az együttesnek és a rendezőnek, hogy idén vállalkoztak a mű színrevitelére. A darabnak ez lesz a magyarországi bemutatója a Thália Színház támogatásával.

A Gardénia múltidézés és számvetés négy nő, négy különböző generáció sorsának bemutatásán keresztül, akik a talponmaradásért küzdve és a boldogságot keresve élik végig a huszadik század szinte teljes történelmét.

forrás: Kortárs Drámafesztivál