Ganxsta Zolee Winnetou bőrébe bújik

Ganxsta Zolee-val a címszerepben mutatja be november 9-én, szerdán Winnetou című zenés gyermekelőadását a kecskeméti Katona József Színház. A látványos produkcióban Old Shatterhandot Orth Péter alakítja.

Cseke Péter igazgató a bemutató kapcsán tartott pénteki sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta: a kecskeméti színházban a gyermekeknek szóló produkciókat is magas művészi színvonalon mutatják be, ami azért fontos, mert a gyerekek és a fiatalok ezeken az előadásokon szerzik első színházi élményeiket.
Ganxta Zolee az elmúlt évadban már sikerrel szerepelt a kecskeméti színház Popeye-előadásában. Mint Cseke Péter kiemelte, Ganxsta Zolee kiváló énekesi adottságai mellett gyakran zavarba hozza a színészeket, mert először tudja a darab szövegét és a legfegyelmezettebb a próbákon.
A népszerű énekes elmondta, hogy nagyon jól érzi magát a kecskeméti színházban. Annak kapcsán, hogy ismét elsősorban a fiatalabb korosztályoknak szóló darabban lép színpadra, megjegyezte: a gyermekközönség a legőszintébb a világon, nem lehet becsapni őket, nem hajlandóak udvarias tapsra.
Karl May történetéből a színház művészeti vezetője, Réczei Tamás készített színpadi változatot és rendezőként is ő jegyzi az előadást. A zeneszerző Szemenyei János, a dalszövegeket Galambos Attila írta.

ganxsta Réczei Tamás rendező szerint a darab nyelvi világa nem nélkülözi a finom humort és az iróniát sem. Érdekességként említette azt, hogy egy magyar vasúti szótár ma már ismeretlen kifejezéseit - ilyen például a sínek jóságának a beállítása - is felhasználták a darabban. Nem tudnak versenyezni a látványos mozival, de ha a gyerekeket az élő színház varázsára valahogy rá tudják vezetni, akkor egy részüket színházszeretővé lehet nevelni - vélte a rendező, hozzáfűzve: "az a szándékunk, hogy megfogjuk a gyerekek kezét és itt tartsuk őket". A művészeti vezető szerint a színházak nagy többsége a gyerekelőadásokat egy szükséges rossznak tartja. A kecskeméti teátrum esetében azonban ez egyáltalán nem így van. "Ugyanolyan minőséget szeretnénk létrehozni, mint a felnőtteknek szóló darabok esetében. Talán ez az egyik oka annak, hogy mindig nagyon népszerűek a gyermekbérleteink. Egy felmérés szerint a huszonöt éves kor alatti fiatalok ma egyáltalán nem járnak színházba. Ez ellen szeretnénk tenni színvonalas előadásainkkal és a közelmúltban elindított kezdeményezéseinkkel" – árulta el Réczei Tamás, aki a színház és Ganxsta Zolee találkozását szerencsés együttműködésnek nevezte, mert az énekes szereti a színházat, a közönség pedig szívesen bejön arra a darabra, melyben ő játszik. 

"Az első színházi munkám a Popeye Blútó kapitánya volt. Úgy kezdődött, hogy felhívott Cseke Péter, hogy írjuk meg az előadás zenéjét. Majd egyszer csak csörgött a telefon és Réczei Tamás, a darab rendezője felkért, hogy legyek Blútó kapitány" – mesélte Ganxsta Zolee. "Akkor még nem tudtam, mit vállaltam, hiszen egy színház más, mint egy rock színpad. Nagyon élveztem azt a munkát, úgyhogy örömmel jöttem vissza ebben az évadban is. Gyorsan befogadtak a társulat tagjai, és sokat segítenek, ami nagyon fontos számomra, hiszen ez egy mesterség, én pedig csupán műkedvelő vagyok" – fogalmazott az első szakállas indián.

 

WINNETOU

zenés játék

Bemutató: 2011. november 9.

Valamikor réges-rég, még jóval azelőtt, mielőtt megszülettünk... szóval el sem tudjuk képzelni, milyen régen, valaki feltalálta a vasutat. A csodálatos amerikai találmányt építgették-szépítgették, ment hegyeken-völgyeken át. Át az indiánok varázslatos földjén. Az indiánok azonban nem vágytak a "tűzparipa" társaságára, és saját eszközeikkel kezdtek el küzdeni a jenki térhódítás ellen.

szereplok

Rendező: Réczei Tamás

ELŐADÁS IDŐPONTOK

SZERDA (november 9.) - 15:00

CSÜTÖRTÖK (november 10.) - 15:00

VASÁRNAP (november 13.) - 11:00

KEDD (november 15.) - 15:00

SZERDA (november 16.) - 15:00

CSÜTÖRTÖK (november 17.) - 15:00

KEDD (november 29.) - 15:00

SZERDA (november 30.) - 15:00

 

Forrás: Színház.hu, kecskeméti Katona József Színház

süti beállítások módosítása