Minket nem lehet elfelejteni - Összeáll Voith Ági és Bodrogi

A színészpáros ismert dalokkal és mulattató történetekkel eleveníti fel közös színészi múltját és mesélnek „megbonthatatlan” barátsággá „szelídült” kapcsolatukról is.
 Mivel mindkettőjük pályájának első állomása volt a József Attila Színház, produkciójukban az ott töltött éveket is felidézik.

"Hatalmas örömmel megyünk oda játszani ismét! Ágival együtt nagyon régen léptünk már fel, de fél szavakból megértjük egymást. A próbák már folynak, egy kicsit átdolgoztam a művet, ami tulajdonképpen olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni, pedig az elején kicsit tartottunk attól, hogy a szöveg már nem fog eszünkbe jutni. Az idősebbeknek nosztalgikus lesz, a fiatalabbaknak pedig felismerés, hogy jé, ezt is ők csinálták". (Bodrogi Gyula)

Minket nem lehet elfelejteni

Hogyan indultak és merre mennek. A nagy, közös múlt a József Attila Színház színpadán kezdődött, amely egyben egy színházi korszakot is jelöl. Az előadásban elhangoznak ma már retrónak számító ismert dalok, slágerek és sok-sok poén, amelyeken szintén ebben a színházban nevetett először a közönség. Minden korosztálynak érdemes eljönnie, mert szeretettel várja: Voith Ági és Bodrogi Gyula.

Az előadásról, korról és múltról

Bodrogi Gyula: Bár én nem szeretek és nem is akarok a műfajok között különbséget tenni, egy ilyen másfél órás színpadi jelenlét valóban sok – és másféle – kondíciót kíván, mint egy többszereplős darab, de szerintem csak a nézők számára léteznek műfajok. Ők eldöntik, hogy nevetni jönnek-e vagy sírni. Egy színésznek nincs vidám vagy komoly szerep, csak szerep van. Ráadásul a színpadnak elmondhatatlan a varázsa. Amikor a színpadon van a színész, nemcsak a nézővel, hanem vele is megtörténhet a csoda.  A deszkákon állva az ember nem érzi a korát, a testi, lelki nyavalyáiról is megfeledkezik. Darvas Iván mondta egyszer: „Jaj, már bemennék a színpadra, mert nagyon fáj a fogam, és ott benn elmúlik.” Én egyébként sem érzem a koromat, szakmai lelkem nem öregebb harmincévesnél. A barátaim nemrég köszöntöttek a „kétszer hét” éves születésnapomon, tehát szó sincs öregségről.

Voith Ági: Én egyáltalán nem foglalkozom az életkorommal. A kétszemélyes, egész estés zenés műsor ötletét pedig az adta ugyan, hogy a Szenes Iván-esten nekünk volt a legnagyobb sikerünk, és egy producer biztatott bennünket, állítsunk össze egy kétszemélyes zenés műsort, de én már jó ideje nyúztam Gyulát: mielőtt „elmegyünk”, csináljunk még valamit közösen.

Bodrogi Gyula: A bőség zavarával küszködtem volna – hiszen legalább 60 önálló estre való anyagunk van –, ha nem hagyatkozom a közös múltunk szakmai és magánéleti történéseire. Amikor leültem a géphez, valójában nem kellett semmit sem kitalálnom, csak fel kellett idéznem az életünk egy-egy időszakát. Az egyes előadásokra azok slágereivel és némi sztorizással emlékezünk. Mi magunk is meglepődtünk, amikor együtt végignéztük az est anyagát, hogy mennyire elválaszthatatlanok a magánéletünk eseményei és a színészi indulásunk, a szakmai sikereink a József Attila Színház történetétől. Ez a színház 1957 után egyfajta városperemi menedék volt azon színészkollégák számára, akik politikailag nem voltak „szalonképesek”. 1957-től máig szinte felsorolhatatlan azoknak a színésznagyságoknak a névsora, akik miatt érdemes volt a budapestieknek a József Attilába „kijárni”, előadásokat nézni. Nekem olyan szerencsém volt, hogy 1958 és 1984 között egy társulatban lehettem olyan színészóriásokkal, mint Gobbi Hilda, Sinkovits Imre, Darvas Iván, Ráday Imre, Örkényi Éva, Kállai Ilona, Szemes Mari, Bakó Márta, Komlós Juci, hogy csak néhányukat említsem. (Folytatás az Ötvenentúl.hu-n .)

MINKET NEM LEHET ELFELEJTENI

bemutató:  2011. november 6.

Kovács Erik - Zongora, Jankai Béla - Szintetizátor, Járdány Barna - Basszusgitár

Pálmai Zoltán - Dob, Járdány Barna - Trombita

Rendező: Kalmár Tibor

Forrás: Új Ász, Színház.hu, Ötvenentúl.hu