Nyílt levél Tarlós Istvánnak - a dramaturgok írtak

A Színházi Dramaturgok Céhe levelet intézett Tarlós Istvánnak az Új Színház ügyében. Ezt közöljük.

Tisztelt Tarlós István Főpolgármester Úr!
Mint Ön is számtalan nyilatkozatában említette az elmúlt hetekben, nem számított rá, hogy egy budapesti "kis színház" (idézet Öntől) igazgatói kinevezése ekkorra port kavar, beleértve a nemzetközi tiltakozásokat is. Mi viszont azt nem értjük, hogy miért nem számított rá.
Mert hiába kérdezgetik Önnel együtt oly sokan, hogy miért nem jó, ha valaki "magyar drámákat játszik szép előadásban". Egyetlen egy tiltakozás sem ezt támadta, hanem a Dörner György pályázatában hangsúlyosan megjelenő kirekesztő eszméket, a szélsőségesen ellenséges megfogalmazásokat, a jól ismert antiszemita frázisokat. De ezt Önnel együtt oly sokan nem is akarják meghallani.
Épp ezért mi, a klasszikus és kortárs magyar drámákkal hivatásból és szenvedélyből oly sokat (és talán nem is eredménytelenül) foglalkozó Színházi Dramaturg Céh tagjai nem is akarunk annak bizonygatásával foglalkozni, hogy milyen sok magyar drámát játszanak a színházaink, milyen sok pályázat ösztönzi a drámaírókat írásra, a színházakat pedig ezek bemutatására - szerencsére épp a Főváros támogatásával is -, mert ezt senki nem kérdőjelezi meg. Még Dörner György és Csurka István állítása ellenére sem. (A pályázatot mi nem szakmailag vitatjuk, mert azt megtették már mások. De álljon itt egy kis statisztika: a 2010-2011-es évadban több, mint nyolcvan új magyar dráma került színpadra Magyarországon, csak a budapesti színházak több, mint negyven magyar - klasszikus és kortárs - drámát tartanak műsoron.)
Mi az ellen tiltakozunk, ami a valódi probléma: egy antiszemita, sőt, holokauszttagadó (ez ma Magyarországon is büntetendő cselekmény!) intendáns megjelenése egy színház élén, akkor is, ha őt nem az önkormányzat, hanem az önkormányzat által megbízott igazgató fogja kinevezni. Nekünk erre kötelességünk reagálni!
Aki nem érti, miért a tiltakozás, miért határolódnak el a pályázatban említett rendezők, miért tiltják le a pályázatban említett szerzők és örököseik a műveiket (amelyeket egyébként a határon túli és belüli magyar színházak rendszeresen játszanak) - tehát, aki nem érti a tiltakozást, az épp ezeknek "a politikai kultúrával nem összeegyeztethető" eszméknek (ahogy azt Ön fogalmazta Csurka Istvánnak szóló figyelmeztető levelében) ágyaz meg.
Ezért tartjuk fontosnak, hogy a Színházi Dramaturgok Céhe is csatlakozzon a tiltakozókhoz.
Arra kérjük, gondolja át még egyszer a döntését, és ne hozza az egész magyar színház fejére ezt a gyalázatot.
Munkájához sok sikert kívánunk:
Színházi Dramaturgok Céhe

INTERJÚK, Kapcsolódók:

AZ ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY RÉSZLETEI

Interjú Ascher Tamással

Interjú Bérczes Lászlóval

Interjú Herczeg Tamással

Interjú Csiszár Imrével

Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes

Megszólalnak az Új Színház színészei II. rész - Takács Kati

Interjú Pozsgai Zsolttal

Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia

Megszólalnak az Új Színház színészei 4. - Vass György

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE

MEGSZÓLAL GALKÓ BALÁZS

MEGSZÓLAL SZIKORA JÁNOS

CSURKA ISTVÁN ASCHER CAFÉ CÍMMEL ÍRT

CSURKA AZ INTENDÁNS ROVATA CÍMMEL ÍRT

BAGOSSY LÁSZLÓ LEVELE

CSURKA LAPJA: 'NÁCI VAGYOK VALÓSZÍNŰLEG ÖN IS AZ'

MÁRTA ISTVÁN LEVELE DÖRNER GYÖRGYHÖZ

süti beállítások módosítása