Határon túli előadásorozatot indít a József Attila Színház

Határon túli társulatok vendégjátékait láthatja a közönség a József Attila Színházban; a programsorozat november 18-án indul, amikor a kassai Thália Színház Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi változatát mutatja be a budapesti nézőknek.

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója pénteken sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nagyon fontos számukra a tizenegy előadásból álló rendezvénysorozat. Mint Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat kulturális, turisztikai és sport főosztályának vezetője elmondta, a programok megvalósítását a Fővárosi Önkormányzat 10,5 millió forinttal támogatja.


Az igazgató felidézte, hogy amikor a színház vezetésére pályázott, a kiírásban is szerepelt a határon túli és a vidékiszínházak bemutatkozási lehetőségének megteremtése. Nemcsák Károly hozzáfűzte, hogy a vendégelőadások során a budapesti közönség betekintést nyerhet abba, milyen magas színvonalú, elmélyült munka folyik a magyar színházművészet szerves részét képező hátáron túli színházak műhelyeiben.

kep Nagyné Varga Melinda szólt arról, hogy a sorozat 1998 őszén indult Vendégségben Budapesten címmel. A program elindítója, Goldschmied József azért választotta az elnevezést, mert azt szerette volna, ha a határon túli színházak otthon éreznék magukat a magyar fővárosban. A fővárosi önkormányzat képviselője is megemlítette, hogy a színházigazgatói pályázati kiírásban prioritásként jelölték meg a határon túli társulatok bemutatkozását, amely jelentős terhet róna a színház költségvetésére, ha a főváros nem támogatná ebben.


Idén a gyermek- és ifjúsági előadások mellett kortárs és magyar darabok, a világirodalom és a magyar irodalom klasszikusai is megjelennek. November 18-án a kassai Thália Színház Márai-előadásával indul a programsorozat, december 8-án pedig a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház produkcióját, Molnár Ferenc Az üvegcipő című művét láthatják a nézők a József Attila Színházban.


Január 22-én a csíkszeredai Csíki Játékszín Finito című, Victor Ioan Frunza által rendezett előadását, 23-án a nagyváradi Szigligeti Színház Liliomfi című produkcióját tűzik műsorra. Februárban a szabadkai Népszínház Magyar Társulata Ivo Andric és Zalán Tibor Aska és a farkas, Csehov Cseresznyéskert, továbbá Ibsen Nóra című művével vendégszerepel Budapesten. Márciusban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Éljen a szerelem! című produkcióját és Urbán András előadását, a Béres Márta one-girl show című művet láthatják a nézők.


Fazakas Márta, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti titkára elmondta: színházuknak évek óta nem volt alkalma budapesti vendégszereplésre, pedig fontos számukra ez a próbatétel, a közönség fogadtatása és a szakmai kíváncsiság felkeltése miatt egyaránt. Hozzátette: remélik, visszaigazolást kapnak arról, hogy amin dolgoznak, itt is érvényes és megerősíthető.


Mint kiemelte, október 15-én, a színház 111 éves évfordulóján mutatták be a Liliomfit. A nagyváradi teátrum az idén 56 év után önállósult, visszakapta eredeti nevét és különvált a román színháztól és ötéves felújítás után nyitott a nagyváradi születésű Szigligeti Ede vígjátékával. A választás jelzi a szemléletváltó szándékot is: korszerűbb színházzá szeretnének válni, színesebb repertoárral, a közönséget jobban megszólító előadásokkal.
A programsorozatot indító kassai Thália Színház színművésze, Pólos Árpád - aki a vendégjáték egyik főszerepét alakítja - arról beszélt, hogy színházuk kamara jellegű, a mintegy ötvenfős együttes 160-180 előadást játszik évente.


Tóth Tibor, komáromi Jókai Színház igazgatója is üdvözölte a kezdeményezést. Mint mondta, valamilyen formában eddig minden évben részt vett a programsorozaton a Thália Színházban. Az idén két előadással érkeznek: áprilisban Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika, valamint Székely János Caligula helytartója című művét játsszák a József Attila Színházban. A komáromiaknak a budapestiszínházzal közös tervei között szerepel koprodukciós előadás létrehozása is.


Goldschmied József azt is elmondta, hogy az utóbbi négy évben már nemcsak a Thália Színház adott otthont a Vendégségben Budapesten programsorozatnak, több helyszínen játszották az előadásokat. Hozzáfűzte: a rendezvényt korábban szervező Égtájak Iroda 2010 végén megszűnt, a főváros idén kereste meg, hogy a József Attila Színházban szervezzék meg az eseménysorozatot.
A tervek szerint májusban még egy határon túli társulat vendégjátékával, az Újvidéki Színház két előadásával, a Csongor és Tündével, valamint az Óz, a nagy varázsló című gyerekelőadással zárnák a programsorozatot.

süti beállítások módosítása