A Hétköznapi mennyország című filmet 2005-ben mutatták be a magyar mozik. A nézők, most színpadon is láthatják Kay Pollak svéd szerző történetét, amelyről a Csiky Gergely Színház előadásának alkotói osztják meg gondolataikat.
Funtek Frigyes rendező:
„Itt pőrén, mezítelenül állnak a lelkek egymás mellett. Nyersen, mint a húsboltban a mindenféle hússzeletek. Tisztán látható a bajuk, a tragédiájuk, a gyötrődésük. Mese ez ugyanakkor, nagyon is hétköznapi történet. A zsidó-keresztény kultúrkör mitológiai világának egy részlete jelenik meg benne, egy furcsa keresztút-szerűség, ahol feltűnnek az ismerős arcok: a Júdás, a segítő, a prédikátor, a hamis próféta. Ezért is lehet misztériumjátéknak nevezni. Van benne egy messianisztikus vonal. Az áldozati bárány eljön egy néphez, anélkül, hogy tudná, miért van ott. Ugyanakkor az emberek lelke, egymáshoz való viszonya ettől megváltozik, megfordul, felkavarodik és megoldódik.
Lerombolódnak és újraépülnek az emberi kapcsolatok. Nagyon sok dolog, ami addig kimondatlan volt, amit megoldatlanul gurították maguk előtt az emberek, ennek az embernek a jelenlététől kiéleződik, kifakad, napvilágra kerül, és talán megoldódik. Még akkor is, ha ez nehéz. Sokszor nem oldjuk meg a gondjainkat, miközben meg elmegy az élet, és a gyűlöletünket meg a félelmeinket visszük magunkkal innen. Pedig pontosan ugyanannyi időnk van boldogan vagy boldogtalanul élni. Ez a történet erről is szól. Hogy ugyanannyi idő alatt, amennyit itt töltünk, a dolgokat akár jobban és valósabban is élhetnénk.”
Rátóti Zoltán:
„Ez az ember a halál közelében jár, ebből az állapotból érkezik egy kicsi falusi közösségbe. Halálosan kimerült, minden világi dísz lefoszlott róla. Ekkor kapja az „üzenetet”, felsőbb parancsot, hogy neked még van dolgod a világban – így kerül ide. Már nem világhírű karmester, már nem karizmatikus lény, hanem kételyekkel teli, elbizonytalanodott ember. Nem elég neki a megszerzett tudás. Nem ő mondja meg a tutit, sőt nem mond semmit. Hallgat, figyel. Nem a mai értelemben használatos depressziós kiürültség ez, hanem a hétköznapi létezésen túli, megtisztulást vágyó egyszerűség. Ez az ember élete végén találkozik a szerelemmel. Tehát ő kap az élettől egy hatalmas adományt. Egyszercsak, igaz, a halál küszöbén, ki tudja mondani, „szeretlek”. Nem akármi. Ő pedig bekerül egy zárt, kicsi közösségbe, felkavar minden lefedett konfliktust, kinyitja a szemeket, felszabadítja a lelkeket – tehát ő is ad, nem is keveset.”
Kay Pollak (részlet a színház interjújából):
- Említette már egy interjúban, hogy ami döntő fontosságú ebben a filmben, az az itt és most hatalma, és a tény, hogy az élet itt van, és ez az élet a tiéd, miénk (még akkor is, ha ezt a nagyon élénk benyomást Daniel csak rövid ideig tudja megtartani). Ez az alapérzés olyan erős, hogy még Daniel halála sem tudja kioltani azt a reménységet, ami a film elejétől kezdve lassan, de biztosan felébred bennünk. El tudott volna képzelni egy teljesen más befejezést a végén?
- Nem tudok elképzelni más végszót erre a történetre. Hogy nézne az ki? Daniel és Lena élnek a gyerekükkel abban a kicsi faluban! Nem! A történet arról szól, hogy egy ember keresi az élete értelmét. A halála az, ami értelmet ad a befejezésnek. Csakúgy mint az életben, sosem tudod, melyik napod lesz az utolsó. Szóval, az élet itt és most van. Az egyetlen igaz dolog amit a múlttal kapcsolatban lehet mondani, hogy az nincs itt. És az egyetlen idő, ami létezik, az a MOST. Most van az, hogy az életem itt van, ahogy Gabriella énekli a dalban. („It is now that my life is mine.")Nekem ez a befejezés egy szerencsés befejezés.
Dinyés Dániel zenei vezető:
„Ha a darabot nagyon leegyszerűsítem, arról szól, hogy a zenélésnek van egy olyan szintje, amin keresztül az emberek megtanulhatnak egymásra figyelni, észrevenni, hogy a másiknak éppen mi a baja, tehát megpróbálják egymás gondolatát kitalálni mégpedig a zenén keresztül. Egyfajta gesztusrendszer ez, ami a zenét olyan lelki síkra tudja terelni, ami nem verbális beszélgetést eredményez. Mögöttes tartalmú beszélgetésre ad alkalmat, olyasféle tudatfölötti, a hithez közeli állapotról lehet beszélgetni nem szavakkal, ami sehogy máshogy nem lehetséges. Ezt keresi a főszereplő, Daniel is a darabban, hogy megpróbálja megszerezni, megteremteni ezt a fajta „beszélgetési” lehetőséget. A zene olyan mögöttes tartalmaknak ad formát, és olyan lelki síkra tereli a kommunikációt, amire máshogyan nincs lehetőségünk. Tudás fölötti vagy hittel kapcsolatos állapotról beszélgetni szavak nélkül, ez az a „nagy lehetőség”, amit Daniel egy kis közösség kezébe ad, nem sejtve ennek következményeit.
Olyan erő kezd el munkálkodni a közösség életében, ami felnyit bizonyos gátakat, és megváltoztat élethelyzeteket. Aki nem mert kimondani dolgokat, az ki meri mondani azokat, mert a zenében való „igazság” keresése átszüremkedik az életének többi részébe is. A zenei példa válik „földszagú” valósággá: gyönyörű szép gondolat. Egyfajta megváltás ez.”
ÍGY KÉSZÜLT AZ ELŐADÁS - videó!
Bemutató: 2011. 11. 11. 19.00 óra
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.