Emlékparkot avattak Bánffy György tiszteletére

Emlékparkot neveztek el Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészről Budapest II. kerületében szombaton.

Az emlékparkról:

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere ünnepi beszédében olyan embernek nevezte Bánffy Györgyöt, aki egész életében a magyar kultúráért, a magyar nyelvért, a magyar nemzet értékeiért tevékenykedett. Mint fogalmazott, kivételes életút ért véget tavaly szeptember 3-án, amikor „örökre távozott tőlünk Bánffy György”.
A polgármester szavai szerint olyan művészről kapja nevét a nemrég megépített park, „aki mindenkor magával ragadta hallgatóit, tevékeny élete utolsó percéig a pódiumon állt és gyönyörködtette közönségét”.

fotó: Népszava

Láng Zsolt utalt arra is: Bánffy György a magyar nyelv „megszállottja” volt, több mint félévszázados művészi útján megfordult tanyasi könyvtárakban, vidéki iskolákban, gyári önképzőkörökben, egyetemi előadótermekben és a határon túli színházakban. Hozzátette: „meggyőződéssel vallotta, hogy a szép magyar nyelv és a magyar irodalom az egyik olyan pillér, amely ezer éve megtartja nemzetünket”.
A városrész vezetője megemlékezett Bánffy György 1956-os szerepvállalásáról is, amely után „több éves szilenciumra ítélték, és vidéken folytatta pályáját”. Mint mondta, a művész ekkor is példát mutatott küzdeni tudásból, szorgalomból és emberszeretetből. Szólt arról is, hogy Bánffy György 1989 őszén mondott, a parlament feloszlatásáról szóló beszéde „az új választások kiírásával örökre helyet kapott az újkori história lapjain”.
Láng Zsolt jelezte azt is, hogy a park elnevezéséről a pesthidegkúti polgárok javaslata alapján döntöttek, miután Bánffy György „ezer szállal kötődött” a településrészhez, amelynek díszpolgára volt.
Az emlékpark avatásán részt vett Bánffy György özvegye, Sátory Tilda, Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége és Mádl Dalma, a volt köztársasági elnök özvegye is.

1983. Reflektor Színpad, Balerina, Bánffy György; Sütő Irén

Bánffy Györgyről saját szavaival:

"(....) Egri családban születtem, ahol mindenki hívő volt. Minden vasárnap szentmisére jártunk, apám, anyám társasági körében rengeteg pap megfordult, hiszen apámmal kispap korukban sokan együtt jártak a jogi egyetemre és csak aztán váltak el az útjaik. Apám a megye vezetője lett, a papokból főpapok, kanonokok, pápai trónállók lettek.Amikor tízéves koromban a cisztercita gimnáziumba bekerültem, nem újszerű hatásként ért, hogy reggelente tízperc áhítattal kezdtünk a templomban, hanem a legtermészetesebb, a napi életemhez hozzátartozó dolgok voltak ezek.
Aztán a Jóisten belehelyezett egy olyan megpróbáltatás-sorozatba, amelyben az Istenhez való kétségbeesett ragaszkodás tartott talpon és életben. A II. Világháború idején szüleimmel a János kórház felett laktunk. Amikor 1945. január 3-án, Budapest ostromakor bezárult a gyűrű a város körül, az elfoglalt területeken összegyűjtötték azokat, akikről elképzelhető volt, hogy katona volt vagy lehet.Akkoriban 17 éves kisportolt, erős alkatú, borostás arcú ember voltam, természetesen az elsők között rángattak el és vittek fegyveres kísérettel Budakeszire, majd egészen Ercsiig, ahol a cukorgyár kerítésével határolt, szabad területen már több ezer szerencsétlen ember feküdt a földön a szabad ég alatt.Német katonák és magyar katonák is voltak. Rá kellett döbbenjek arra, hogy ez nem a szokásos igazoltatási eljárás, hanem a szó szoros értelmében hadifogság. Aki mellettem hörgött éjszaka az egy SS német katona volt, így valószínűnek tartottam, hogy én is hozzá hasonló eljárásban részesülök majd. Aztán gyalog kellett végigmennünk az országon, télvíz idején. Volt olyan éjszakai szállás, hogy a havas árokparton körülöttem a testem melegétől megolvadt hólé reggelre újra megfagyott és úgy tudtam csak reggel felkelni, hogy a kezemmel feltördeltem azt a vékony jégréteget, ami a nadrágom körül a befagyott lábamat lefogta. Borzalmakat éltem át, és az Isten segítségének tudható be, hogy végül megmenekültem. Összetört testtel, de megerősödött lélekkel kerültem haza 18 éves koromban".

1977, József Attila Színház, Éljen a királynő!, Kállay Ilona; Bánffy György

"Való igaz, hogy orvos szerettem volna lenni, de a háború és az utána következő időszak ezt lehetetlenné tette. Édesanyám, Pápai Klára kezdett terelgetni engem ezen a pályán. Az első lépések helyettesítések voltak, de ez is olyan, mint az örvény. Ha az ember a szélére úszik, akkor berántja magával a legmélyére, így kerültem én is a színészszakma legbelsejébe".

1987, József Attila Színház, A levegő hőse

"40 éve vagyok tagja a József Attila Színháznak, ahol rengeteg szerepet eljátszottam. Most repertoáron van Arthur Miller: Pillantás a hídról című darabja, amelyben a híres ügyvéd, Alfieri szerepét játszom. Henrik Ibsen: Nórájában Rank doktor alakítom, Jókai Mór: Kőszívű ember fiainak adaptációjában a rendőrminisztert formálom meg. A Forrás Színházban 40 előadása volt már Molnár Ferenc: Üvegcipőjének, ahol a rendőrtanácsost játszottam, tehát mindig van még valami, amíg a színházi életet is meg nem fojtja a pénztelenség. Sajnos egy művészeti világot nem lehet rálőcsölni a szponzorok világára, amikor a szponzoroknak igen nagy része maga is haldoklik".

1982, Kőszegi Várszínház, Az ígéret ostroma, avagy félhold és telihold, Borbáth Ottília; Bánffy György

"Bár nyolcvanharmadik évemben igazán jól érzem magam, de ha kardot kellene a kezembe venni és élet halál meccset kellene vívni, arra már nem vállalkoznék. A politizálást tehát abbahagytam, illetve ha a politikusok közül valaki beszédtechnikát, meg szónoklattant szeretne tanulni, az a legmagasabb vezetők közül is megtalál engem. Némelyiket titokban, némelyiket kevésbé titokban tanítom mind a mai napig".

"Világ életemben derűlátó voltam és azt mondtam a legnehezebb helyzetben is, hogy holnap jöhet egy olyan pillanat, amikortól elindul minden felfelé. Ez eddig nagyjából be is következett. A szerepek, pláne a magas szintű alakítások szellemileg és fizikailag is felfrissítik az embert és azt az érzetet keltik bennem, hogy nem öregszem és nem érhet semmi veszély. Azt mondom hát, hogy: hajrá, gyerünk, dolgozzunk!
Ha az Isten kegyes lesz hozzám, akkor a halálom is úgy következik be, hogy nem ágyban, párnák közt, hanem a csatamezőn, azaz a színházi életben ér majd el a vég".

Forrás: Színház.hu, MTI, www.evangelikus.hu