Feszül a húr Szatmárnémetiben - Nyílt levelezés kezdődött

A sajtónak elküldött levélben reagált Nagy Csongor-Zsolt, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának távozó színművésze arra, amit Keresztes Attila művészeti igazgató Nagy felmondásáról, anyagi gondokról és személyes ellentétek kapcsán mondotta. Nagy szerint Keresztes nem érti a felmondása igazi okát. A levelezéshez még két társulati tag is csatlakozott.

Előzmények:

Keresztes Attila múlt héten tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Nagy Csongor egyik szerepét Pindroch Csaba veszi át, miután a Nagy és Rappert Gábor bejelentette távozását. Az utóbbi hónapokban velük együtt négy színész lépett ki a társulatból, és elbocsátották az irodalmi titkárt. Többen pedig arról cikkeztek, hogy a felmondások háttérében személyes konfliktusok, valamint a színház munkatársainak alacsony fizetése áll. Ennek kapcsán az igazgató közölte: "

Amikor ideszerződtem, egy mélyrepülésben levő, szakmai szempontból leírt színházat vettem át. Az elmúlt két év alatt sikerült visszaállítani a társulat szakmai hitelét, sikerült a színházat visszaemelni a magyar és a romániai színházi köztudatba, ráadásul közönségünk is folyamatosan növekszik, mintegy bizonyítva, hogy a nézők zöme nem az értéktelen silány bóvlira vágyik ".

A szatmar.ro arról is hírt aditt, hogy a sajtótájékoztatón Keresztes azt is kijelentette: „Nem vezethetjük a színházat Nagy Csongor kalandjaihoz igazodva, ez nem szanatórium.” Ugyanakkor a művészeti vezető elmondta: a másik színész, Rappert Gábor felmondásának oka, hogy úgy érezte, nem kapja meg az őt illető szerepeket.

Keresztes Attila szavaira Nagy Csongor nyílt levélben reagált:

„Keresztes Attila azon kijelentése, hogy: "a színház nem egy rehabilitációs intézmény", igaz. Azonban itt nem erről van szó. A felmondásom oka nem magánéleti jellegű, bár Keresztes Attila művészeti igazgató úr csak és kizárólag erre redukálja a problémát, amit én személy szerint felháborítónak tartok, tekintettel arra, hogy beszélgetéseink során (amelyek megtörténtek, bármit is nyilatkozott Keresztes Attila) egy problémasorozatot tártam fel neki, amivel egy művészeti vezetőnek mindenképpen szembe kellene nézni, sőt mi több: szükségszerű orvosolnia. Keresztes szerint a probléma éppen vele van, a színház ilyen kegyetlen” - áll Nagy válaszlevelében.

„Ezek után már nem volt kivel és miért tovább kommunikálni, egyértelmű volt, hogy nekem mint »mezei munkásnak« nincs jogom észrevenni és szóvá tenni a problémákat" – állítja Nagy Csongor. "Bármilyen szemszögből is nézzük a dolgokat (az anyagi problémákon túl), igenis: gondok vannak. Hangulati, morális, szervezési gondok, mindezt csak tetézi a rengeteg munka. Mint egy színész, aki a dolgát végzi, engem is nagyon nagy mértékben érintettek, befolyásoltak a problémák. Nagyon szomorú dolog az, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, mert egy jól vagy aránylag jól működő színházban ez egy belső ügy kellene, hogy legyen, amit mindenképpen meg kell oldani. A "helyzetet" nem én okoztam, én csak a "következménye" vagyok" - fogalmazott a színész.

Mint levélben olvasható, Keresztes kinevezésekor senki nem vonta kétségbe a csapatépítő programját, a társulat bízott benne, hiszen a szatmári színháznak „szakmai változásra” volt szüksége. „Csakhogy időközben e csapatépítő program segítségével, a Keresztes Attila egyéni karrierjét "segítő" társulat lettünk. Nem hagyhatom figyelmen kívül a fejetlenséget és fegyelmezetlenséget, ami kialakult a színházban. (…) Keresztes Attila áll a csapat élén, ő a vezére, vezetője a társulatnak. Koordinálni, menedzselni, figyelni kell arra, hogy mi is történik. Ehhez itt kellene lennie. Itthon és együtt” – fejti ki válaszában a kiugrott színész.

Arról is beszámol, hogy augusztustól felmondásáig alig 3–4 szabadnapja volt, így a „szánalmasan alacsony” fizetést esélye sem volt kiegészíteni mellékkeresettel. Nagy a magánéletével kapcsolatos célozgatásokat kikérte magának, mint írja: „ahhoz senkinek semmi köze” és nem ez okozta a színházi konfliktusokat. „Színész vagyok. Szenvedélyesen szeretem, amit csinálok. Életben tart, megmozgat. Amit eddig tettem, azt meggyőződésből, a szakmám iránti tiszteletből tettem. Továbbra is játszani akarok, de nem ilyen feltételek mellett” – zárja levelét Nagy Csongor.

Szatmárnémeti polgármestere is reagált:

A történtekre nyílt levélben reagált Ilyés Gyula Szatmárnémeti polgármestere is, aki példátlannak tartja azt, hogy rövid időn belül négyen-öten hagyják el a társulatot. "

Odajutottunk, hogy mély törésvonal keletkezett színház és társulat között, holott e  kettőnek harmonikus együttlétezéséből kaphatjuk meg mi, közönség azt, amit ez az ősi, de mindig megújulni képes játék adhat. Ön nyilatkozatában méltatja ennek a színháznak az élén végzett szakmai munkáját, a szatmári színházi élet felpezsdítése terén elért sikereit, amelyet a szakma önnek tulajdonít. Nem vitatom ezt magam sem. Ámde, ha ennek a munkának a során ilyen erős törésvonal keletkezett  Színház és Társulat között, akkor azt kell mondanom, -és ez az utóbbi napok közhangulatából is világosan kitűnik-, hogy a „mi társulatunk" és az „ön színháza" közül a szatmári közönség a „mi társulatunkat" választja. Az „ön színháza" marad vagy megy önnel együtt, de a „mi társulatunk" itt volt és itt is marad.

A „mi társulatunk" dolgozni akar az "ön színházában"!  A közönség és a városvezetés is ezt akarja, de azt is, hogy társulatként dolgozzon, nem feszültségekkel telített légkörben, kiszolgáltatott egyénekre töredezetten. Végezetül célravezetőbbnek tartanám megbeszélni azt, hogy miként lehet ezt az elvárást megvalósítani, nem az újságokon keresztüli üzengetéssel, hanem személyesen, a lengyelországi rendezése után visszatérve" - írta Ilyés Gyula.

Intés címmel Bessenyei István is írt:

"Ha nincs ez a szomorú botrány, talán fel sem fogom: sajnos én lettem, én maradtam a legidősebb aktív színész ebben a társulatban. Hogy talán nem is a személyes véleményemet, hanem a rangidős „öreg" véleményét kérdezik. Ide jutottam ötvenegynéhány évesen. És talán már el is késtem az intő szavakkal...
" - írta Bessenyei István, aki arról értekezik levelében, mit tett volna Ali bácsi, a társulat egykori tagja ebben a helyzetben. "Egy dologban biztos vagyok: még idejében lebeszélt volna mindenkit a felmondásról, a leghalványabb gondolatáról is.

 A színészeket is, az irodalmi titkárt is, de az igazgatót is. Az évadnak mennie kell, az előadásokat az elsőtől az utolsóig le kell játszani, a műsortervet végig kell vinni annak, aki eltervezte és felépítette, azokkal a színészekkel, akikre a szerepeket kiosztották. Nem mond fel senki, hanem tesszük a dolgunk. Haragszunk, nem beszélünk egymással, nem ülünk egy asztalhoz - de a színpadon összeszorítjuk a fogunkat, és megcsináljuk, amit meg kell csinálni" - fogalmaz a színész, aki szerint a néző szeretete a fegyver - de olyan fegyver, amit soha nem szabad elsütni.

"Tudják - ugye tudjátok? - hogy ez az egész botrány lassan a színház ügyének árt, a társulatot emészti fel, és a kollégák munkáját veszélyezteti. Azokét a kollégákét, akik a társulati gyűléseken szomorúan kérdezgettek titeket: mi kellene, hogy maradjatok, mit kénne tenni, hogy veletek együtt, tovább mehessen a munka? (...) Vért fogunk izzadni, de lejátszunk mindent.
 De ha Keresztes most hirtelen feláll, akkor feláll vele legalább további három-négy színész kolléga, és talán még egy-két háttérember is. Ismertek, tudjátok jól, hogy én nem leszek közöttük.

De ha ez megtörténik, bedől az egész évad" - hívja fel a figyelmet Bessenyei István, aki Harag György naplóját is felidézi, melyből kiderül az ő társulata egy tömbházban lakott, egy levegőt szívott és rengeteg magánéleti problémán jutottak túl.

"Nem hiszem, hogy volt mellőzöttebb színész nálam ebben a társulatban, hosszú évekig. Nem hiszem, hogy volt akire jobban haragudtak a mindenkori igazgatók, mint rám, és nem hiszem, hogy volt akivel kevesebbet kommunikáltak mint velem. Mégis lejátszottam mindent, amit rám osztottak. Játszottam aznap este is (egy rossz vígjátékban) amikor meghalt az apám, és játszottam akkor is, amikor egy részeg állat brutálisan megverte a fiamat Kolozsváron. És most is próbálok, ebben a kétségbeejtő helyzetben is, kollégáimmal együtt. Szerepet sosem adtam vissza, fenyegetőzni is csak egyetlenegyszer fenyegetőztem vele: akkor is Csongor védelmében, több társulati taggal együtt. Mert akkor úgy hittem, igaza volt. És így csináltam végig itt harminc évadot.

Ha semmi más nem is, ez talán feljogosít arra, hogy most titeket békére és bölcsességre intselek, Attilát arra, hogy vigye végig legalább ezt az évadot, a közönséget pedig türelemre" - zárja szavait Bessenyei István.

Lőrincz Ágnes a Harag György Társulat másik színésze is nyílt levélben fogalmazta meg gondolatait. 

"Azt gondolom, hogy ami a színházunkban és a színházunk körül most történik, az a minőség és művészi színvonal elleni puccs. Most Keresztes Attilán próbálja elverni a port, úgy a politika (ami nem lep meg) mint a kollégák, akik talán saját félelmeiket, önmagukkal való elégedetlenségüket própálják igazolni, leplezni ezáltal. És bár elég sokmindent megértem már, igazgató is voltam a társulatnál, szóval tudom, kitől mi várható - most mégis meglepetés ért.

Tudom, hogy hosszútávon nem ők fognak győzni. Nem védem Keresztes Attilát, nem is szorul rá. Védi őt a szakmai tudása, tehetsége és az eredmények sokasága, amiket felmutatott" - állítja Lőrincz Ágnes. A színésznő arról is ír, hogy mindenki elismeri Keresztes Attila érdemeit, a színházban általa létrejött minőségi változást, de ugye hát ez nehéz, fáradságos, gyötrelmes egyeseknek - másoknak meg túl sokba kerül.

"

A színházigazgató nem lelkipásztor és nem Terézanya.
Ami a pénzt illeti, hát az valóban kevés. Megalázóan kevés. Olvasom, hogy nincs törvényes lehetőség. Van, uraim! Van!
 És van olyan önkormányzat is (fele ekkora városban is), ahol áldoztak a kultúrára, a színházra, és a színészek megkapták a színházi törvény által engedélyezett legmagasabb fizetéseket. Ott igen! Ott ragaszkodnak a színházukhoz, a társulatukhoz - mert ez a kettő egy és ugyanaz. És ott talán tényleg szeretik is a színészeiket, a szó legigazabb, legnemesebb, és nem demagóg értelmében.

Ezért kellene aláírást gyűjteni, nem pedig valaki olyanra ráverni a balhét - aki erről nem tehet. 
De nálunk, ha szorul a hurok, és pénzre terelődik a szó, akkor „menjen Keresztes a színházával, de mi a társulatot választjuk".

Jó. De én a Keresztes színházát választom, azt az általa képviselt színházi minőséget és ideált, amit nagyra értékelek" - fejti ki Lőrincz Ágnes, aki szerint Keresztes csak annyit vár el tőlük, mint önmagától..

"Mint volt igazgató, tudom, hogy a színészek fizetése nem attól lesz több vagy kevesebb, hogy a vendégrendező vagy vendégszínész mennyibe kerül. Voltak itt már olcsó rendezők is, de pénzünk nem lett több, ráadásul szakmai sikerünk se volt.
 Most volt egy esélyünk, hogy kimásszunk ebből a kényelmes „dolgozgatunk, fizetgetnek, csendben morgunk, de jaj, senkit ne bántsunk" állapotból. Hát ezt egy kicsit elbaltáztuk?

Jó, de én nem veszek ebben részt.

Sokan megállítanak: „Ágica, addig volt jó nekünk, míg maga volt az igazgató..." Köszönöm - de én nem így gondolom.
Őszintén drukkoltam érte, hogy ennek a fiatalembernek sikerüljön, hogy legyen ereje, kitartása és bátorsága végigvinni azt, amit nekem sem sikerült - de amiben őszintén hiszek. Mert szakmai tudása az van, nem kétséges. Reméltem, hogy olyan színházból mehetek nyugdíjba, amilyenre mindig is vágytam, és talán még egy olyan előadásban is résztvehetek, amit jegyeznek a színháztörténetben.
 Sajnos, amitől féltem, bekövetkezett. Nincs annyi erő a világon, ami ezt a mentalitást áttörhetné? Mondhatnám, hogy ne add fel, Attila - de minek?

Kár ezért a színházért. Kár, mert a színész nem lehet sikeres jó rendező által létrehozott színvonalas előadás nélkül, a rendező pedig nem lehet sikeres szakmailag és etikailag elkötelezett, művészi alázattal dolgozó, jó színészek nélkül. Aztán, hogy kit mire teremtett az Isten, az egy dolog. De ez alapszabály.
Hát ennyi. Maradok, aki voltam - de ezután a két év után, úgy érzem, mégis több" - zárja levelét Lőrincz Ágnes.

Forrás: Szatmar.ro, Színház.hu