Az ember tragédiája - Új kiadás Jankovics Marcell képeivel

Jankovics Marcell animációs filmváltozatának képeivel adták ki Madách Imre Az ember tragédiája című művét a dráma megjelenésének 150. évfordulója alkalmából; az Akadémiai Kiadó gondozásában napvilágot látott könyv az elmúlt másfél évszázad kötetei előtt is tiszteleg.

"Ne szánjatok. – Miénk / Ez őrülés; mi józanságtokat / Nem írigyeljük. Hisz, mi a világon / Nagy és nemes volt, mind ily őrülés, / melynek higgadt gond korlátot nem ír"

A napokban megjelent 320 oldalas kötetről szólva Pomázi Gyöngyi, az Akadémiai Kiadó szerkesztőségi igazgatója ennek kapcsán elmondta: Madách műve számtalan kiadást megért, ebben az esetben nem a szöveg megjelentetésén volt a hangsúly. Felidézte, hogy Jankovics Marcell több mint 20 éve dolgozott Az ember tragédiája animációs filmváltozatán, amelynek díszbemutatóját november 27-én tartják. A műből a kötethez 135 színes képet választottak ki, amelyek nem tekinthetők csupán illusztrációnak - mutatott rá Pomázi Gyöngyi, aki szerint a szöveg és a kép együtt több lett, mint a kettő egymás mellett, egymást értelmezik.

jankovics "Ahogy Az ember tragédiájában a tizenöt szín az emberiség állapotának, történelmének egy-egy mozzanatát jeleníti meg, és egészen különbözik egymástól, ugyanígy az animációs filmben is mindegyik szín technikája, világa teljesen más. Ezt a közös vonást használtuk ki: a kiadvány amellett, hogy látványos, többé is vált ezáltal: szöveg és kép hatnak egymásra, a kötet olyan, mint egy időutazás" - fogalmazott,  majd hozzátette, hogy az animációs film mindegyik színéből a legjellemzőbb képeket válogatták ki.
Hangsúlyozta, hogy Az ember tragédiája kiemelkedik a magyar irodalom sok nagyszerű alkotása közül, sorait gyakran idézik, számos kiadása jelent meg és a legtöbbet játszott színpadi mű - jelenleg is szerepel a Nemzeti Színház műsorán. Úgy vélekedett, hogy az Akadémiai Kiadó küldetéséhez illik egy ilyen nagy mű és egy másik jelentős alkotó találkozásából született kötet megjelentetése. Pomázi Gyöngyi kitért arra is, hogy 2012 márciusában a kiadó gondozásában megjelenik a kötet angol nyelvű változata is.

Madách Imre, akit 1852-ben a halálra ítélt Rákóczy János szabadságharcos rejtegetése miatt letartóztattak, a börtönben írta meg Az ember tragédiája első változatát Lucifer címen, azután 1856 és 1857 között a mű második változatát. 1859. február 17. és 1860. március 26. között született meg az egyetlen fennmaradt változat. A mű kiadásának 150. évfordulója alkalmából idén májusban, a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének idején kiállítás is nyílt, amelyen a nagyközönség első ízben tekinthette meg a Tragédia eredeti kéziratát és egy digitális változat segítségével végig is lapozhatta a teljes  
művet. A tárlat megnyitóján Szegedy-Maszák Mihály akadémikus, irodalomtörténész elmondta: nem biztos, hogy valóban akkor jelent meg a mű, amint feltételezik, lehet, hogy csak 1862 elején, bár nem kizárható, hogy az 1861-es év végén már voltak példányok.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása