Nemcsák: minden fillért megnézünk

Látszólag helyreállt a rend a József Attila Színházban, a kérdés, hogy a színfalak mögött is ez a helyzet? Nemcsák Károly igazgatót kérdezte a femina.hu.

A kérdésre, rendezték-e a bérproblémákat Nemcsák Károly azt felelte: "Mindenki megkapta a törvényben foglalt járandóságát. Ezt a hiányosságot csak úgy tudtuk kezelni, hogy a Fővárosi Közgyűlés biztosította a forrásokat. A színház nem kapott támogatást, ebből az összegből kellett kifizetnünk a színészek járandóságait a szerződésben foglaltak szerint. Ezt az ügyet szeptemberben lezártuk. A színész-kollégák 2012. június 30-áig megkapták végkielégítésüket, emellett továbbra is játszhatnak a József Attila Színházban, külön fellépti díjért. A színház anyagi lehetőségei egyszerűen nem engedik meg, hogy alkalmazotti jogviszonyt tudjunk kialakítani a színészekkel. De én magamban ketté is választottam a színházat: a működéshez elengedhetetlenül szükséges szakembereket alkalmazottként foglalkoztatjuk, mi, színészek pedig egy sokkal lazább jogviszonyban dolgozunk. A József Attila Színházban dolgozó kollégák is rengeteg helyen játszanak, gyakorlatilag az, hogy most nem a József Attila Színház fizeti utánuk a járulékokat, nem egy új keletű dolog, sok színház működik így".

nemcsak

"Arra nincs lehetőségünk, hogy bemutassunk egy olyan, vadonatúj darabot, ami a mi produkciónk. Egy előadás színpadra állítása több tízmilliós költséget jelent, erre támogatókat kell találnunk. Ennek a lehetőségét folyamatosan keressük. Ha nincs új bemutató, akkor is végig tudjuk játszani az évadot, de nagyon szeretném, ha legalább egy saját produkcióval zárhatnánk azt. Októbertől négy előadással indítottuk az évadot: Molnár Ferenc: A doktor úr, Alekszej Arbuzov: Kései találkozás, Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom és a Nem tudok élni nélküled című musical, ami az Apostol együttes 40. születésnapjára készült, ennek a bemutatója decemberben 17-én lesz. Ezek mellett azokat az előadásokat játsszuk, melyeket régóta a repertoáron tartunk, közülük is, melyekről úgy véljük, hogy sikeresek. A színházban egyébként mindenki játszik, akivel tavasszal az előző igazgató szerződést kötött" - fogalmazott az igazgató.

 

Nemcsák a színház gazdasági helyzetéről is beszélt: "Amennyi pénz fixen a rendelkezésünkre áll, az nem fedezi azoknak a bérét sem, akik alkalmazottként maradtak a színházban. Minden előadást úgy kell kezelnünk, hogy ha gazdaságtalan, akkor megnézzük, szabad-e tovább játszanunk. Egy-egy havi rezsiköltség több millió forint, ezt a pénzt elő kell teremteni. Minden fillért megnézünk, hogy hová adunk ki".

Azt is elárulta, hogy a határon túli színházak meghívását a főváros támogatta, 10,5 millió forinttal.

 

KIK ÉRKEZNEK A JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZBA?

A József Attila Színház programjában szereplő, meghívott határon túli színházak előadásai időrendben:

2011. november 18. - Kassai Thália Színház

Márai Sándor: A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK

2011. december 8. - Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház

Molnár Ferenc: ÜVEGCIPŐ

2012. január 22. - Csíkszeredai Csíki Játékszín

Tasnádi István: FINITO (Magyar Zombi)

2012. január 23. - Nagyváradi Szigligeti Színház

Szigligeti Ede: LILIOMFI

2012. február 6-7-8. - Szabadkai Népszínház Magyar Társulat

Ivo Andrić-Zalán Tibor: ASKA ÉS A FARKAS

Anton Pavlovics Csehov: CSERESZNYÉSKERT

Henrik Ibsen: NÓRA

2012. március 8-9. - Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház

Tolnai Szabolcs: ÉLJEN A SZERELEM!

Urbán András: BÉRES MÁRTA ONE-GIRL SHOW

2012. április 27-28. - Komáromi Jókai Színház

Lázár Ervin: SZEGÉNY DZSONI ÉS ÁRNIKA

Székely János: CALIGULA HELYTARTÓJA

Forrás: Színház.hu, Femina.hu

süti beállítások módosítása