Nemzetközi színházi konferencia készül

A Kortárs Drámafesztivál Budapest szakmai kísérőprogramként idén a dokumentarista színház közép-kelet európai törekvéseiről szerveznek nemzetközi konferenciát. 

kortars_dramafeszt_fekvo

A dokumentarista színházról

A dokumentarista színház a valóság kutatásának sajátos színházi eszköze, mely az új társadalmi jelenségekre reflektál; sajátos művészi eszközökkel sűríti, alakítja ezeket. Az angol, német, amerikai, orosz, román színházban is használt, nagyon eltérő dokumentarista szöveg- és előadásalkotási módszerek nagy hatással vannak az úttörő színházi gondolkodásra. Ennek a gondolkodásmódnak a legfőbb jellemzője a társadalmilag elkötelezett szemlélet. Gyakran olyan témák tényszerű, kutatáson alapuló bemutatására vállalkoznak az alkotók, melyek a cenzúra, korrupció és a politika által elfedettek, más esetben azonban olyan örök érvényű tabukat visznek színre, mint például a halál. A magyar színház sokáig érintetlen maradt a dokumentarista módszertől, ám az elmúlt évadban megjelentek már az első alkotások - drámák és színházi előadások -, amelyek ezt a módszert követik. A konferencia nemcsak panorámát kíván vázolni a különböző munkamódszerekről, tendenciákról, de reméljük, hogy megtermékenyítően hat majd a mai magyar színházra is.

Mi fog történni a konferemcián?

A konferencia három szekciója a dokumentarista színház három aspektusát vizsgálja December 2. délelőtt: MI vihető színre a közép-európai társadalmak jelenéből? Hogyan segíti a színház az emlékezést és múltfeldolgozást? Hogyan tud hangot adni a dokumentarista színház a marginalizált társadalmi csoportoknak és nemzetiségeknek? December 2. délután: HOGYAN alakíthatók színházi formává a valóság elemei? Milyen dramaturgiai, színházi, játékmódbeli eszközök állnak az alkotók rendelkezésére? December 3. délelőtt: MIÉRT kevésbé népszerű régiónkban a dokumentarista színház? Milyen társadalmi folyamatok elindítására vagy népszerűsítésére képes ez a színháztípus?

Ami várható

Bár a konferencia elsősorban a visegrádi országok színházi törekvéseire összpontosít, a hatalmas nemzetközi érdeklődésnek köszönhetően a világ minden pontjáról várnak előadókat Moszkvától Új-Zélandig. Tíz országból 25 előadó érkezik: színháztörténészek, drámaírók, dramaturgok, rendezők. A részletes program és a résztvevők rövid életrajza elérhető a konferencia honlapján: http://conference-documentary-theatre.webnode.com/

Ami várható: gondolatébresztő felszólalások kutatóktól, kerekasztal-beszélgetések vitatott kérdésektől és gazdagon illusztrált esettanulmányok, melyeket a dokumentarista színházi projektek nemzetközileg elismert fiatal alkotói mutatnak be. A találkozónak a Közép-európai Kulturális Intézet ad helyet (Rákóczi út 15). A tizedik Kortárs Drámafesztivál programjában több dokumentarista előadás is megtekinthető, melyek alkotói a konferencián felszólalókként szerepelnek.

A konferencia nyelve angol. A szervezők a program teljes idejére magyar nyelvű szinkrontolmácsolást biztosítanak.

Könyvbemutató: THEATRE AFTER THE CHANGE avagy Mi volt az után előtt?

A konferencia nyitóeseménye egy könyvbemutató lesz, melynek a Lengyel Intézet ad helyet (december 1, 16 óra). A kétkötetes angol nyelvű tanulmánygyűjtemény a Kortárs Drámafesztivál két korábbi konferenciájának előadásait tartalmazza. A hiánypótló gyűjtemény közép-európai kontextusban vizsgálja a kortárs színház társadalmi vonatkozásait, a színház és múltfeldolgozás kérdéskörét és a régió új színházi jelenségeit, amelyek a rendszerváltás után jelentek meg. A könyvben több dokumentarista projektelemző bemutatása is olvasható.

 

Kapcsolat:

Szabó Attila

szaboate@gmail.com

Balassa Zsófia

balassazs.dramafestival@gmail.com

süti beállítások módosítása