Donizetti "Lucrezia Borgia" című operája a művészetek Palotájában Edita Gruberová főszereplésével. Kritika.
ezia Borgia című operájának címszerepét énekelte.
Pár héttel ezelőtt azt a címet adtam a Cecilia Bartoli Müpa-beli fellépéséről szóló beszámolómnak: "Csoda". Ritka dolog idehaza, de alig újabb néhány hétnek kellett csak eltelnie, hogy megint ezzel a felsőfokú jelzővel illessek egy idelátogató operaénekest. Ahogyan ugyanis Bartoli, úgy Gruberová is olyan csodát mutatott a Művészetek Palotája közönségének, amiben csak nagyon ritkán lehet részünk.
Donizetti prológusból és két felvonásból álló operájának ősbemutatójára 1833. december 26-án került sor a milánói Scalában. A szerző később két alkalommal is átírta a művét, de ezúttal az eredeti változatot hallhattuk. Az opera szövegét Victor Hugo regénye nyomán Felice Romani írta, az első magyarországi előadásra 1839. augusztus 31-én került sor a pesti Nemzeti Színházban, magyar nyelven.
Edita Gruberová és Pavol Breslik
A Lucrezia Borgia remek opera, a siker reményében tűzheti bátran műsorára bármely operaházi igazgató - igaz, csak egy olyan, megfelelő szoprán rendelkezésre állása esetén, aki a címszereplő szólamát egyáltalán el tudja énekelni, márpedig ilyen nem sok van. A mű igazi Donizetti-remekmű: dallamos, lendületes, romantikus, szenvedéllyel teli, olykor hatásvadász, de ízlésesen az, zenei színvonalát tekintve pedig vetekszik a Lammermoori Luciával. Sajnos, utóbbi mellett csak a szerző két vígoperája, a Szerelmi bájital és a Don Pasquale része a színházak repertoárjának (esetleg még az Ezred lánya, de arra pedig megfelelő tenoristát nehéz találni). Olykor itthon is fel-felbukkan még a nagy bel canto zeneszerző egyik-másik műve, például a Csengő vagy a Rita, de ezek már inkább csak ritka csemegének számítanak. A Lucrezia Borgiát pedig - számos nagy sikerű előadást követően - még a 19. században játszották nálunk utoljára. A legnépszerűbb áriák persze gyakran elhangzanak koncerteken és szólóalbumokon (így pl. Lucrezia áriája, a "Com'è bello", Orsino Bordala, az "Il segreto per esser felice", a "Di pescator ignobile" kezdetű tenorária, vagy a basszus áriája, a "Vieni, la mia vendetta!".)
Nemzetközi téren sem sokkal jobb a helyzet, bár az elmúlt pár évtizedben több stúdió felvétel is készült, olyan nagyságokkal a címszerepben, mint Montserrat Caballé, Joan Sutherland és Leyla Gencer, és az utóbbi idők nagy szoprán csillagai - így Renée Fleming, Maria Devia, és Gruberova - egy-egy élő produkcióját is kiadták CD-n.
Edita Gruberová és Josef Benci
Ha mégis előveszik a művet, többnyire a sztár szoprán kedvéért teszik ezt. Igazi nagy szerepről van szó, teletűzdelve bravúráriákkal, és a cselekményt tekintve is végig Lurezia van a centrumban, elsősorban az ő személyére épül a mű. (Az opera cselekménye a cikk végén olvasható.)
Éppen ezért arra számítottam, hogy "csak" Gruberova miatt érdemes eljönni, hiszen a többi szereplő neve gyakorlatilag ismeretlen volt számomra. A szlovák társulat azonban alaposan rám cáfolt, kiváló fiatal énekeseket ismerhettünk meg.
Megkerülhetetlen, hogy Edita Gruberová koráról is essék néhány szó, ő bizony még 1968-ban debütált operaszínpadon. Gyakran előfordul, hogy egy énekes nem tudja időben abbahagyni. Őket látva és hallva inkább csak annak szoktunk örülni, hogy a legendát egyáltalán láthatjuk még a színpadon, és elnézően vesszük tudomásul, hogy az énekes már csak árnyéka egykori önmagának. "...a nézők állva tapsoltak..." Gruberová esetében azonban egészen másról van szó. Fantasztikus produkciót hallhattunk tőle, úgy előadva a szerepet, ahogy azt senki más nem tudná (na jó, talán csak a 15-20 évvel ezelőtti Gruberová múlná fölül, de ő is csak hajszállal...). Fölényes technikai tudásával, energiái pontosan kiszámított beosztásával az énekesnő az idő múlását teljes mértékben feledtetni tudta. A Müpa-beli koncerten a fáradtság legkisebb jele sem látszott rajta, pedig a szólam óriási állóképességet igényel. Hallatlanul könnyedén énekelte a szólam legnehezebb részeit is, virtuozitása, koloratúrái felülmúlhatatlanok, hangja, ha kell, légies, ha kell, drámai. (Lucrezia sokszoros gyilkos, ugyanakkor vívódó, mélyen érző anya. A libretto elsősorban ez utóbbit helyezi előtérbe, amely személyiségtípus megjelenítése különösen jól állt Gruberovának.)
Lucrezia Borgia - finálé; Edita Gruberová (München, 2008)
Egy-egy hosszan kitartott hangja ámulatba ejtette a közönséget. A leheletfinom pianissimóktól (ilyenkor pisszenés sem hallatszott a nézőtéren) a szárnyaló magasságokon át a ragyogó koloratúrákig szinte mindent bemutatott. Fényes, kiegyenlített hangja betöltötte a termet, intonációja tökéletes, Gruberová mindent tud a bel canto éneklésről. Igazi sztár, de egy pillanatra sem önmutogató. Minden, amit a színpadon csinál, a vokális megformálás - ideértve a díszítéseket, bravúros koloratúrákat is - a zene, a produkció szolgálatában áll. Odafigyel a többi énekesre, egy csapatot alkotva velük, mégis tündöklően emelkedik ki közülük, pedig mondom, egy kiváló gárda állt mellette.
Már belépésekor tapsvihar és ováció fogadta, az előadás végén állva tapsoltak a nézők. Egy lelkes, többszáz fős nézősereg ezt a színpadhoz nyomulva még akkor is folytatta, amikor a nézők nagy része hazaindult, és a zenekar is levonult már a színpadról. Az előadók ekkor újra és újra kijöttek, a közönség legnagyobb örömére.
Lucrezia fiát, Gennarót a fiatal, de már Münchenben éneklő Pavol Breslik alakította, kiválóan. A jó megjelenésű, remek bel canto technikával rendelkező, szép hangú tenorista méltó partnere volt Gruberovának. Az én ízlésemnek ugyan jobban megfelelt volna ebben a szerepben egy kevésbé világos, egy fokkal súlyosabb hang, de Breslik így is nagyon meggyőző vokális produkciót nyújtott.
Don Alfonso herceg - Lucrezia féltékeny férje - szólamát Josef Benci énekelte. A fiatal énekes szerintem jelentős karrier előtt áll: tömör, nagy erejű basszusával, szenvedélyes előadásmódjával már most is megállná a helyét a világ bármely operaszínpadán. Lucreziával való kettősében is remekelt, áriája pedig az est kiemelkedő pillanatai közé tartozott.
Egy rendkívüli tehetséget ismerhettünk meg Terézia Kružliaková mezzoszoprán személyében is. A Maffio Orsini rendkívül nehéz nadrágszerepét (Gennaro barátját) megszólaltató énekesnő kifinomult, kulturált előadásmódjával, biztos énektechnikájával, minden regiszterben kiegyenlített hangjával méltán aratott nagy sikert. Hangterjedelme imponáló, az előadás előrehaladtával egyre nehezebb volt megállapítanom, egyáltalán mezzoszopránt hallok-e, mivel Kružliaková szép, könnyed magasságai egy szopránnak is becsületére válnának. (Majd két éve dicsértük már őt az Operaportálon az operaházi Pillangókisasszony vendégelőadás után is, ahol Suzuki kevésbé hálás szerepében lépett fel.)
A Szlovák Filharmonikusok is remekeltek, Andrij Jurkevics karmester kiválóan fogta össze a zenekart. Már a Nyitány is kiválóan sikerült, és a zenekar a továbbiakban is lendületesen, pontosan, szenvedélyesen játszott. Kiválóan ismerik a darabot, szép, kiegyenlített, áttetsző, aprólékosan kidolgozott zenekari hangzást produkáltak.
Elismeréssel kell szólnom a Nemzeti Énekkar magas szintű teljesítményéről is (a műben elsősorban a férfikarnak van jelentős szerepe).
Bár koncertszerű előadást láthattunk, a színpadon mégis igazi dráma zajlott, köszönhetően az előadók átélt játékának, gesztikulációjának, az árnyalt hangi kifejezésmódnak, melyek színpaddá varázsolták a Müpa pódiumát.
Sok ilyen estét szeretnénk még.
Csák Balázs
(fotók: Müpa - Pető Zsuzsa)
2011. november 13. 19:00 - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Donizetti:
Lucrezia Borgia
Szövegét Victor Hugo regénye nyomán Felice Romani írta.
A Művészetek Palotája és a Pozsonyi Művészeti Fesztivál közös produkciója
Szereplők:
Don Alfonso: Jozef Benci
Donna Lucrezia Borgia: Edita Gruberova
Gennaro: Pavol Breslik
Maffio Orsini: Terézia Kružliaková
Jepp Liverotto: Ján Babjak
Don Aposto Gazella: František Ďuriač
Ascanio Petrucci: Daniel Čapkovič
Oloferno Vitellozzo: Ondrej Šaling
Gubetta: Martin Mikuš
Rustighello: Ondrej Šaling
Astolfo: Eugen Gaál
Km.: a Szlovák Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás)
Vezényel: Andrij Jurkevics
Cselekmény
Helyszín: Velence és Ferrara
Idő: a 16. század eleje
Előjáték
Előkelő ifjak egy csoportja Velence küldötteként Ferrarába, a hercegi udvarba készül. Köztük van Gennaro is, akinek senki sem ismeri származását. A történet szerint egy szegény nápolyi halász nevelte föl, de mégsem szűkölködött soha semmiben. Egy alkalommal ismeretlen harcos kereste meg, kardot, vértet, valamint egy gyönyörű lovat hozott a számára, és egy levelet, amelyet anyja írt. Ebben arra figyelmeztette, hogy soha ne érdeklődjön származása után, mert az veszélybe sodorja. Elutazásuk előtt az ifjak egy mulatságot szerveznek, amelyen kibeszélik az általuk gyűlölt Borgiákat, közöttük a ferrarai herceg mostani, sorrendben negyedik felségét, Lucreziát. Míg Gennara pihen, Orsini elmeséli a többieknek, hogyan mentette meg egykoron őt az ifjú a támadóktól, s hogy egy titokzatos jóslat közös halálukat jövendölte meg. A sötétség leszálltakor gondola siklik a palota lagúna felőli kapujához és egy álarcos hölgy lép ki belőle. Egyenesen a teraszon szendergő Gennaróhoz lép és gyengéden megsimogatja. Lucrezia Borgiát rejti az álarc, Gennaro az ő korábbi házasságból született fia, titkát azonban rajta kívül senki sem ismeri. Az asszonyt több titokzatos árny figyeli: férje, annak megbízottja Rustighello, valamint Lucrezia kémei. A herceg Gennaróban fiatal vetélytársát véli és jól tudja, hogy a fiú is tagja a velencei küldöttségnek. Amikor az álmából ébredő fiú meglátja maga előtt a csodálatosan szép asszonyt, bókolni kezd neki, de, mint mondja, szívében anyjáé az első hely, akit még sosem látott. Visszatérő barátai, közöttük Maffio Orsini felismerik Lucreziát, óvják tőle Gennarót, sőt Orsini nyilvánosan bátyja és barátai gyilkosának, méregkeverőnek nevezi az asszonyt. Lucrezia álarcát gyorsan visszatéve gondolájába lép, visszaszólva arra kéri Gennarót, hogy ne higgyen a vádaknak, s vigyázzon magára.
Első felvonás
Gennaro kibérel Ferrarában egy előkelő házat. A herceg emberei folyamatos megfigyelés alatt tartják és azt is jelentik uruknak, a hercegnek, hogy Lucrezia többször is meglátogatta a fiatalt. A féltékeny herceg elfogatja Gennarót és úgy határoz, hogy Lucrezia választhat a kivégzés módja között: bakó vagy méreg. Az asszony az utóbbit választja, ám miután a fiú a herceg láttára kiissza a mérgezett bort, az asszony titokban ellenmérget ad be, így megmenekül. Az asszony segítségével sikerül kimenekülnie a hercegi palotából
Második felvonás
A herceg értesül Gennaro meneküléséről Megtudja, hogy egy hercegnőnél fogja az éjszakát tölteni, s elhatározza, hogy rajtaüt és kivégzi. Lucrezia szintén a hercegnőhöz készül. Bosszút akar állni a velencei nemeseken, akik annak idején kigúnyolták és megszégyenítették. Előzőleg névtelen levelet küldött fiának amelyben megírta, hogy megmérgezték, de egy titokzatos jótevője megmentette, s hogy veszélyben az élete, meneküljön. Gennaro azonban nem hisz a levélnek és marad. Lucrezia előkészületei a hatásosabbak. A velencei ifjak gyanútlanul isznak a mérgezett borból. Az embereivel rájuk törő Lucrezia döbbenten fedezi fel hogy fia is közöttük van. Felszólítja, hogy vegve be az ellenmérget, ám a fiú erre nem hajlandó, ha barátainak meg kell halnia. Ekkor Lucrezia feltárja, hogy ő az anyja, és hogy Gennaro is Borgia. A fiú végül beveszi az ellenszert, de már keső, anyja karjaiban meghal. A fegyvereseivel megérkező Alfonso már csak a halott Gennarót találja. Lucrezia gyermeke testére borulva, szinte eszét vesztve tudatja vele, hogy saját gyermekét ölte meg.
(Forrás: Wikipedia)
