Gáspár Sándor: nekem ez a díj reményt ad

Gáspár Sándor a Népszavának Budapest díjáról, a Don Carlos próbafolyamatáról beszélt és arról is szót ejtett, hogy reménykedik, Tarlós visszavonja az Új Színházi kinevezést.

Gáspár Sándor arról számolt be, hogy a Don Carlos próbaidőszakában nem zavarta az a feszültség, ami körbeveszi a színházat. “Egy ilyen szituációban az ember érzékenyebbé válik, és ez a színészi munkában hasznos lehet” – tette hozzá a Népszavának.

gaspar_nagyGáspár Sándor és Nagy Péter a Don Carlosban

FOTÓGALÉRIA

A színészt arról is kérdezték, miért érezte úgy, hogy “a személyes kötődés ellenére lázadnia kell a főpolgármester döntése ellen”. “A cinizmus nagyon kártékony lehet a művészetre, mint egy kórokozó, mindent tönkretehet. A Dörner és Csurka által beadott igazgatói pályázat egy rendkívül cinikus, semmitmondó, legfeljebb erődemonstrációnak beillő produktum. Én továbbra is hiszek abban, hogy érvényes dolgokat a művészetben, a színházban, de az életben is csak igazi hittel és odaadással lehet létrehozni” – fogalmazott Gáspár, aki szerint mindenki számára elég nyilvánvaló, hogy Csurka István saját lapjában milyen hangvételű írások jelennek meg. “Ezért ezekre nem szeretnék bővebben kitérni. De még mindig bízom abban, hogy Tarlós István főpolgármester úr visszavonja a döntését. Ezt annál is inkább így gondolom, mert a napokban vehettem át a főpolgármestertől illusztris társaságban a Budapest-díjat. Azt gondolom, hogy ha az elmúlt években elvégzett munkámat akarta ezzel elismerni a főpolgármester, akkor azt gondolta, hogy amit csináltam eddig, az valós értéket és hitelt képvisel. Ezért számomra ez az elismerés a remény díja” – közölte Gáspár Sándor, aki úgy véli Csurkáék elképzeléseire nem lehet színházat építeni.

“Talán már csak egy apró bizonyosságra vár, amitől visszavonja a döntését” – nyilatkozta Tarlós Istvánról Gáspár, aki nem beszélt a főpolgármesterrel, de a díjátadón elhangzott szavaiból erre tud következtetni. “A főpolgármester elmondta, hogy ezzel a díjjal nemcsak a szakmai munkát kívánták elismerni, hanem az adott személy emberi hitelét is. Tehát csak ismételni tudom, nekem ez a díj reményt ad arra, hogy ez a színház, ahol tizenhárom éve dolgozom, továbbra is ugyanezzel a vezetéssel és társulattal működhet majd tovább” – fejtette ki Gáspár Sándor.

Forrás: Népszava

süti beállítások módosítása