Aprics László, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett szinkronrendező lesz A Maladype Szabad Akadémia vendége november 27-én, vasárnap. Téma: Szinkronban a világgal.
Tavaly februárban, egy hónappal az Ezüst Érdemrend átvétele előtt az Origo készített interjút a sikeres szinkronrendezővel.
Aprics László: Nincs olyan, hogy szinkronszínész
(részlet az interjúból)
- Végül is mitől lesz valaki igazán jó szinkronszínész?
Aprics László: Én mindig azt szoktam mondani, nincs olyan, hogy szinkronszínész: tehetséges színész van meg tehetségtelen színész. Nyilván fontos a ritmusérzék és más készségek, amiket viszont rutinnal könnyen meg lehet szerezni. Ma a gond inkább az, hogy kevés idő jut a fiatalok, kezdők betanítására.
- Honnan tudsz akkor friss hangokat szerezni?
Aprics László: Annyiban szerencsém van, hogy Gálffi László tavaly meghívott a színművészeti egyetemre, hogy vezessek egy nyolcszor négy órás kurzust a végzős osztályának. Erről már sokszor esett szó, mert régebben volt a főiskolán szinkronoktatás, és az elmúlt években többen vissza akarták hozni, de végül Laci volt az, aki ezt keresztülvitte. Van így most tizenegy-tizenkét tehetség, akiket próbálok az iskolán kívül is foglalkoztatni, de alapvetően nehéz új embereket felfedezni.
- A régiek közül van olyan, akit te fedeztél fel?
Aprics László: Erre nagyon büszke lehetek, mert rengeteg ilyen van: Györgyi Anna, Stohl András, szegény Selmeczi Roland vagy Alföldi Róbert mind nálam kezdte a szinkronizálást, a későbbiekben pedig Nagy Ervin, Hujber Ferenc, Rajkai Zoltán is úgy került hozzám, hogy előtte még nem nagyon volt szinkronstúdióban. Györgyi Anna például úgy kezdett el szinkronizálni, hogy két-három pármondatos szerep után a Romy Schneider-féle Sissi főszerepére kértem fel. A Magyar Televíziónak nagyon fontos volt a Sissi, mivel karácsonyra szánták képernyőre, úgyhogy minden más munkát el is vettek tőlem. A stúdióban ott ült mögöttem a tévé főszerkesztője meg egy csomó más főnök, úgy kellett bemutatnom Györgyi Annát, akit akkor még senki nem ismert. "Biztos jól választott?" - hallottam a hátam mögül, de én teljesen nyugodt voltam, bíztam Nusiban. A szöveg azzal kezdődött, hogy Sissi egy lovaglás alkalmával azt kiáltja, "juhéj", amit Anna viszont sehogy sem tudott rendesen kimondani. Nem is tudom, hány alkalommal vettük fel az egy darab "juhéj"-t - közben éreztem, hogy megfagy körülöttem a levegő -, de Nusi aztán belejött, és nagyon-nagyon jól alakított. A slusszpoén, hogy a tévé végül nem adta le karácsonykor a Sissi-t, évekkel később került csak képernyőre.
- Te magad hogyan kezdted a pályát?
Aprics László: Eredetileg filmrendező szerettem volna lenni, a harmadik körig el is jutottam a színművészeti felvételijén, úgyhogy kaptam ott egy ajánlólevelet, amivel be tudtam kerülni a Magyar Televízióhoz. A szinkronrészleghez vettek fel, amit akkor még film- és koprodukciós főszerkesztőségnek hívtak: tizennyolc évesen, vágóasszisztensként kezdtem, de a saját munkámat mindig éjszaka végeztem, mert napközben állandóan bent ültem a stúdióban. Szép lassan, előbb felvételvezető, majd gyártásvezető lettem, aztán 1981-ben, a Kisfilmek a nagyvilágban című sorozatnál kezdtem el hangalámondásokat rendezni. Akkor még volt ebben a szakmában is rendezőasszisztensi munkakör, úgyhogy elkezdtem asszisztálni Gerhardt Pálnak és Bajor Editnek, pár év múlva lettem csak szinkronrendező. Az első önálló munkám, amire emlékszem, a 29-es vágány volt, egy Gary Oldman-film: mi a stábbal (Udvaros Dorottyával, Eszenyi Enikővel, Reviczky Gáborral, Bolba Tamással) együtt imádtuk, és teljes eufóriában csináltuk, de az átadáson kiderült, hogy a megrendelők nem szeretik a filmet.
a teljes interjú az Origon olvasható >>>
A Maladype Színház a Szabad Akadémia sorozatról
Ebben az egész évadot felölelő sorozatunkban azokra számítunk, akik kíváncsiak a színház közösség- és tudatformáló erejére, az alkotó gondolat teremtő aktusára, a felesleges részletektől megtisztított emberi reakciókra és a tiszta, világos impulzusokra.
Tervezett témáink és kapcsolódó programjaink nyilvános párbeszéd formájában alkalmat teremthetnek mindannyiunk számára, hogy kicseréljük gondolatainkat, hogy beszéljünk önmagunkról és a világról - és új tartalmakat, új azonosságokat találjunk a színházi valóság számunkra még ismeretlen fogalmaiban.
Így, a tavalyi évad sikeres Übü király nyílt próbáihoz hasonlóan a nézőkkel együtt és a Maladype Színház színészeinek közreműködésével, kilépve az idő- és a térdimenziók által meghatározott jelenből - a platóni szabadgondolkodás mintáját követve – felépíthetjük a korszerű színházi műveltség alapjait képező, új „színházi civilizációt".
A Szabad Akadémia eddigi vendégei jelentős hazai és nemzetközi szakemberek:
Heller Ágnes, Kozma András, Sáry László, Janisch Attila, Kukorelly Endre, Orosz István, Schilling Árpád, Béres Ilona
"Nem tehetem meg, hogy úgy fessek tájképet, hogy közben nem veszek tudomást arról, ami körülöttem zajlik." - Oskar Kokoschka
A Maladype Színház 2010 októberétől ennek a mottónak a jegyében indította útjára „Szabad Akadémia" címet viselő előadássorozatát, amely mindenféle akadémikusságtól mentesen szeretné vizsgálni látszat és valóság állandó helycseréjét a (színház)művészetben.
----
Szabad Akadémia Aprics Lászlóval
Téma: SZINKRONBAN A VILÁGGAL
Az előadássorozatra előzetesen a maladype@maladype.hu e-mail címen lehet jelentkezni.
Helyszín: Maladype Bázis, VIII. ker Mikszáth tér 2.
Időpont: 2011. november 27., vasárnap 12.00-20.00 h
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.