Új Színház-ügy: Letiltják Hernádi darabjait

Hernádi Gyula örökösei is letiltják az író darabjait az Új Színházban.

Az örökösök közölték:

Hernádi Gyula író jogörökösei nevében ezúton szeretném bejelenteni, hogy nem járulunk hozzá, hogy műveit a Dörner-Csurka vezette színházban bemutassák. Úgy gondoljuk, hogy Dörner György pályázatának szellemisége Hernádi Gyula gondolkodásával, így életművével teljes mértékben összeegyeztethetetlen.

Hernádi Gyula életművének örökösei:

Hernádi Gyuláné

Hernádi Ilona

Hernádi Kriszta

Hernádi Gyuláról:

Hernádi Gyula 1926. augusztus 23-án született Oroszváron, a mai Szlovákia területén.

1944-ben érettségizett, majd a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatója lett. Az egykori bencés diák leventeként a második világháború utolsó éveiben a frontra került. 1945-ben esett orosz hadifogságba, ahonnan két évvel később térhetett csak haza. Népi kollégista, többféle egyetemi tanulmányba fog, egyiket sem fejezi be. 1950-ben otthagyta az orvosi fakultást, közgazdasággal kezdett foglalkozni. Mielőtt szabadúszó író lett, a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársaként tevékenykedett.

Mintegy negyven filmnovella, filmregény és forgatókönyv fűződik a nevéhez. Szépirodalmi pályáját 1955-ben költőként kezdte, de ismertté leginkább az orosz hadifogságot feldolgozó, Deszkakolostor című novelláskötetével és a Péntek lépcsőin című regényével vált. Az 1950-es évek végén a Belvárosi Kávéház írói asztaltársaságának egyik meghatározó személyisége volt.

Első regényei (A péntek lépcsőin, 1959, Folyosók, 1966) a francia egzisztencializmushoz hasonló módon elemzik determináció és szabadság, halál és boldogság antinomikus viszonyát. Hernádi egyike a realizmustól elforduló parabolikus irodalom honosítóinak, amiért sok támadás érte.

Az 1960-as évek végén viszont - másokkal szemben - kitartott a politikai-történelmi példázat mellett (Sirokkó, 1969, Az erőd, 1971, Vörös rekviem, 1975). Legnagyobb sikereit a (jórészt Jancsó Miklós számára írt) filmforgatókönyveivel aratta (Oldás és kötés, 1963, Szegénylegények, 1965, Csillagosok, katonák, 1967). Később a horror és a sci-fi eszközeit is felhasználta (Hasfelmetsző Jack, 1982, Drakula, 1983, Frankenstein, 1984).

1983-tól két évadon át a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője volt. 1981-89 között a Magyar Írók Szövetségének választmányi tagjaként, 1991-től a Független Magyar Írók Szövetségének elnökeként tevékenykedett. 1991-ben a Boldogság Párt elnökévé választották. 1992 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Hernádi Gyula 1976-ban József Attila-díjban részesült, 1996-ban alternatív Kossuth-díjat, ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapott. 1999-ben állami Kossuth-díjjal tüntették ki.

Hernádi Gyuláról saját szavaival - Részlet Bertha Bulcsu interjújából:

Nálad mikor kezdődik egy nap, és mikor ér véget?

Hernádi Gyula: Tíz óra tájban kelek föl, délig olvasgatok. Aztán beügetek a városba, és attól függően dolgozgatok, hogy találkozom valakivel vagy sem. Tíz-tizenegy óra tájban jövök haza. Még itthon is fent vagyok a családdal. Éjféltájban szoktam lefeküdni, a gyerekek ilyenkor már alszanak, egyetemisták.

– Mikor írsz? Hol?

Hernádi Gyula: Délután írok, kivéve, amikor nagyon benne vagyok, akkor már reggel elmegyek dolgozni. Leírom kézzel, aztán kijavítom. Amikor minden elkészült, odaadom a gépírónőnek, aki legépeli négy-öt példányban. A Gellért-ben, Astoriá-ban, Intercontinentál-ban írok. Ez az a pár szálloda, ami létezik, és ahol tisztaság honol. A Hilton-t még nem próbáltam ki. Eddig megfelelt a kávéház, mindig van valami mozgás, a pincértől lehet kérni valamit. De jön az öregedés. Lehet, hogy el kell cserélni ezt a lakást nagyobbra, ahol írni is tudok.

– Hány órát dolgozol egyfolytában?

Hernádi Gyula: Öt-hat órát. És vannak a különböző találkozások, megbeszélések. Ha Jancsó itthon van, vagy hasonlók.

– Úgy tűnik, többnyire nem a natúr, hanem a szellemi élmények indítanak írásra. Így van ez?

Hernádi Gyula: Az az érdekes, hogy ez egy fejlődés eredménye. Absztrahálódik az ember művészete. Tizenöt munkahelyemen sok élményben volt részem. Az absztrahálódásban az általános élményt igyekszem kifejezni. Az alkotáslélektan még nem tudja, hogyan jut eszedbe egy téma. Évek óta problémám az érthetőség kategóriája, amivel állandóan találkozom az író-olvasó találkozókon. Az én elméletem szerint a mű két tartalmi elemből, a gondolatból és a sztoriból épül és két formai elemből, a stílusból, nyelvi közegből, valamint az irodalmi alkotás dramaturgiájából. Az ember minden új alkotással új információkat szeretne továbbadni. Ha a mű mind a négy eleme új, nagyon nehéz appercipiálni. Valószínű meg kell találni a négyből az olvasó számára elfogadható optimumot. Az az érzésem, néha elgaloppírozom magamat. Frappáns szerkezetet keresek, új gondolatot, nagyon frappáns formát. Én ugyan élvezem, de az olvasó nem. Az erőd című regényemnek a nyelvi struktúrája hagyományos. A Vörös rekviem-ben a nyelvi közeg van megkeverve. A drámákban már az ember kényszerítve van bizonyos fokú aszkézisre. Nagy példa Shakespeare, aki minden rétegnek megadta, amit várt. Krimiréteget, ontológiát, történetet. Formai ügyekkel nagyon előreszaladni nem lehet. Azt az előreugrást kell megtalálni, amit a néző is át tud venni. Jancsóval is sokat beszélünk erről. Számomra az intellektuális élmény valóságos élményként jelentkezik. Az az élmény, ami írásra indít, úgy jelentkezik mint valóságos élmény. Számomra egy science fiction olyan élmény, ami lehet, hogy nem valóság, de olyan, mintha átéltem volna.

– Mi az, ami a világ mai jelenségei közül leginkább izgat, amit meg akarsz ragadni, kifejezni?

Hernádi Gyula: Azt hiszem, hogy elég széles spektrumban gondolkodom, nem egyetlen fogalom körül, de ha meg kell határozni, akkor az emberi szabadság és az egyenlőség. Most egy drámát írok, Babeufről, aki az egyenlők összeesküvésében vesztette el a fejét. Az egyenlőség és a szabadság az a két kategória, ami az emberiségnek mindig a legaktuálisabb problémája volt. Azt szeretném, ha minden írásom erről szólna. De ez nem így van, kitérek minden piszlicsáré dologra. A szabadság foglalkoztat mint az idő- és térbeli kötöttségek leküzdésének a lehetősége, társadalmi, politikai, gazdasági formációk körüljárása. Vagy a szabadság–egyenlőség hiány leleplezése. Az egyenlőség-magatartások hiánya, definiálása, anyagba formálása. A politikai szabadság egyik alapfeltétele az összes többinek, és mivel egy-egy politikai rendszer krízisének állomásai a forradalmak, ezért a forradalom mindig nagyon érdekelt. Jancsóval együtt is gondolkoztunk ezen. Nagyon sok vitakérdés adódik az utópisztikus ügyektől az ellenforradalmi regresszióig, irracionalizmusig. Különböző besurranó formákig, melyek az ember agyában jelen vannak. Közhelynek látszik, de az ember életében ezek a leglényegesebb ügyek. A cél a minél magasabb szabadságszint. Látszólag egészen távoli dolgok hozzátartoznak. Irracionális, őrült dolgok. Az Antikrisztus című darabom szerint, ha dogmatikusan vagy racionalista, tulajdonképpen irracionalista vagy. A szabadság egy olyan mágnes, amely mindent maga köré vonz. Kezdve az erotikus ügyektől a szerelemig. Ez is szabadságkérdés. Börtönügyek, orvos-páciens viszony, az ember saját magához való viszonya. Ez mind-mind ennek a mágnesnek a sugarában értékelhető.

– Sok forgatókönyvet írtál. Mit jelent írói pályádon a filmezés?

Hernádi Gyula: Te, azt hiszem, azért kapott ilyen fő helyet az életemben, mert a Jancsó Miklóssal való találkozás tulajdonképpen egy nagyon fontos meghatározottsággá tette ezt a viszonyt. Nem egyszerű forgatókönyvírásról van szó, hanem valamilyen célképzet elérésére történő szövetkezésről, mely szimbiózisban, tökéletes együttműködésben valósul meg, majdnem húsz éve. Ez nagyon hasznosnak bizonyult más műfajokban is. A filmtől az írás nagyon sokat tanulhat, ennek a közös munkának az a szellemeskedő eredménye: ha én vagyok Jancsó filmjeinek a forgatókönyvírója, ő viszont az én regényeimnek a forgatókönyvírója. Mi egymás számára mindig egy ilyen intellektuális, művészi erősítőként, amplifikátorként működtünk.

– Sokat utaztál. Másokkal összevetve milyennek találod a magyar népet?

Hernádi Gyula: Nagyon furcsa dolog. Van Nyugat-Európa, úgy értem, Olaszország, Franciaország, északiak, van Amerika, van a mi világunk, és a szegény világ. Elég sokat voltam Rómában, Párizsban is. Dolgoztunk ott. Sokat foglalkoztatott a probléma, hogy az amerikai szabadságminta, ami véleményem szerint illúzió, hogy tudja a világot úgy behálózni, ahogy behálózta. Miért van az, hogy ezekben az országokban büszkén interiorizálták magukba az amerikai szabadságtudatot. Az úgynevezett amerikai szabadság, ami a konzumtársadalmakban jelen van, óriási hazugság. Tudniillik ez a szabadság illúzió, lényegében csak a gazdagoknak ad konkrét tartalmat. Azon gondolkodtam, hogy mi ennek az oka, azon kívül, hogy a világ gazdagsága oda koncentrálódik, a harmadik világból is, és a saját munkásaiknak csurrantanak, cseppentenek belőle. Egyvalamit találtak ki, amit Jancsóval így fogalmaztunk meg: a konzumálást találták ki. Az egycélú tárgyból a sokfélét. Autómárkától a sapkáig, töltőtolltól a kurváig. A sokféleség kelti a választási lehetőséget az emberben, még a szegényben is, aki odaáll a kirakat elé, és azt mondja, hogy ennyiféle nagyon olcsó saját cipő közül választhatok. De ez a variabilitás-lehetőség elfedi az igazi viszonyokat, és ezért az emberekben egy egész társadalmi szabadságillúzió van jelen. Nálunk sokszor a fordítottja tapasztalható, amikor a szükséges választék sincs jelen. Nyugaton megteremtették azt a mítoszt, hogy itt én sokféléből, szabadon választhatok, szabad vagyok. A másik probléma: nálunk mindig a múltunkhoz képest alakítjuk, képezzük a szabadság fogalmát. Az amerikaiaknak lényegében nincs múltjuk. Rómában megállsz egy üzlet előtt, amelyben egy kabát hét-nyolc millió lírába, egy villamoskalauz fizetésének hatvanszorosába kerül, aztán elmész egy igen gazdagnak a villájába, ahol húsz fürdőszoba van, körülötte harmincholdas park, pisztrángos patak, három teniszpálya és amit akarsz, akkor megérted a rettenetes egyenlőtlenséget és széthúzottságot. Ha ezeket látod, akkor tulajdonképpen kezded itthon jól érezni magadat. Sok helyen azért nem jártam. A franciákat, olaszokat ismerem elsősorban. Mindenütt azt éreztem, hogy a franciák merev, rátarti nacionalizmusával, a németek nyárspolgár-buzgóságával, az olaszok felületességével és rászedni akarásával szemben, a magyarok nacionalizmusa van ugyan, de gyorsan olvadó, felengedő. A német nyárspolgár buzgóságának, az olasz játékosabb fellépésének a magyarok lelkiismeretes káromkodása felel meg. – Az amerikaiak egyébként a történelmükben egész Vietnamig mindig győztek. Vietnam volt az első vereségük. Ez is interiorizálódott bennük, hogy mindig győznek az „úgynevezett” progresszió jegyében.