A darab megelőlegezte a helyzetet - Don Carlos az Új Színházban

Szombat este mutatták be az Új Színházban Schiller Don Carlos című művét. A dráma színpadra állításakor Bagó Bertalan rendezőt az foglalkoztatta, hogy az a kegyetlen, racionális világ, amelyben ma élünk, elbírja-e az érzelmeket. Cikkünkben az alkotók gondolatait olvashatják és az előadásba is betekinthetnek. 

A Don Carlosról

Don Carlos, a szabadság és az önkényuralom elleni lázadás szimbólumává vált, mióta Schiller monumentális drámai költeménye 1787-ben nyomtatásban megjelent. Schiller remekművének központi figurája azonban nem a címszereplő, a boldogtalanul szerelmes spanyol infáns, akitől apja elrabolta a menyasszonyát, sokkal inkább Posa márki, az önfeláldozó, szolgálatkész jóbarát, az elvakult idealista, aki semmiféle cselszövéstől nem riad vissza, hogy helyreállítsa az emberiség elvesztett méltóságát és kivívja a gondolat szabadságát, de még inkább az öregedő Fülöp király, aki hatalmától megmerevedve és kétségeitől tébolyultan, magányosan ül trónján, féltékenyen óvja koronáját és feleségét még saját fiától is. Az ő kezeik között Don Carlos, a lánglelkű, romantikus ifjú csak áldozat lehet.

Alkotók a darabról

BAGÓ BERTALAN:

Miért választottad Huszár Zsolt halála után a Coriolanus helyett a Don Carlost?

Olyan darabot kerestem, ami méltó a Coriolanus szellemiségéhez. Így találtam rá a Don Carlosra. A műben egy érdekes axiómára lettem figyelmes. Adott egy ember, aki a hatalmi gépezet csúcsán áll, ő Fülöp király, aki arra vágyik, hogy szeressék. Vannak a szerelmesek: Erzsébet, Fülöp felesége és Fülöp fia, Don Carlos, akik a szabadságra vágynak. Mellettük áll Posa márki, Carlos barátja, aki a szellemi szabadságot képviseli, viszont a hatalomra vágyik. Mindenki másra áhítozik, mint ami. Érdekelt ennek a helyzetnek a lehetetlensége, akárcsak az, ahogy Posa márki szervezkedik a saját állama ellen. Miközben szabadságról, testvériségről, gáncsnélküliségről beszél, ő a legnagyobb sumák. Hazudik ide, hazudik oda. De nincs az az ember, vagy eszme, ami hazug eszközökkel sokáig hatalomhoz jutna, mert óhatatlanul elbukik. Fülöp alakja is izgatott, aki hiányolja a megbecsülést, pedig korábban bármire képes lett volna, így egyetlen eszköze maradt: a terror. Foglalkoztatott a szerelmesek helyzete. Ők nem egy Rómeó és Júlia. Erzsébet kompromisszumot kötött és hozzáment Fülöphöz. Tudom, hogy a neveltetés, és a kor nem engedte, hogy másként tegyen, de mégis... Azzal biztatja Carlost, hogy ha meghal Fülöp, övé lesz és arra uszítja, hogy lázadjon Fülöp ellen. A hab a tortán az, hogy kiderül, bár a birodalmában nem nyugszik le a nap, Fülöpnél is létezik nagyobb hatalom, aki szintén része a nagy mechanizmusnak: a főinkvizítor. Furcsa dolog és a darabban megfigyelhető, hogyan csúsznak szét az emberek, hogyan torzulnak az eszmék, amelyek eleinte tisztának mutatkoznak.

A munkát mennyiben befolyásolta az Új Színház körül kialakult helyzet?

Amikor a Don Carlost kiválasztottam, még nem itt tartottunk. A darab megelőlegezte a helyzetet. Ma egyszerűen másképp hangzanak a mondatok. Azt gondolom, a színház akkor erős, ha képes felszívni, beépíteni azt a tragédiát, vagy akár szerelmet, ami eléri. Egyébként többször kerültem hasonló helzyetbe, nem tudom, én hozom-e vagy csak ez a szerencsétlenségem, szerencsém? Úgy látszik, ez jár nekem. Mindig viharban vitorlázom.

GÁSPÁR SÁNDOR:

Milyen ember Fülöp király?

Fülöp a szorgalmával, tehetségével a világ ura lett. Mindent elért, de egy dolgot elveszített, azt ami a legfontosabb: a szeretetet, az embert, a bizalmat. Ezt próbálja megtalálni, úgy, hogy közben szeretne totális hatalom maradni. Ez nem megy neki. Nem kapja meg a szeretetet a feleségétől és nem tudja megszerezni a fiától sem. Egy magányos, tragikus hős. Schiller nem véletlenül klasszikus. Minden egyes mondata olyan, mintha a ma írná, ezért rendkívül aktuális. Amellett, hogy kihívást jelent, többet elmond, mint sok kortárs.

CSERHALMI GYÖRGY:

Fáradtnak tűnsz...

Tényleg elfáradtam. Szinte reggeltől estig dolgoztunk, néha benn is aludtunk.

Nem könnyű ember Posa...

Ez a fickó az események katalizátora, a szerelmi szálat mozgatja és a darab politikai vonulatát is meghatározza. Úgy gondolja jófelé viszi a történetet, de valójában valami elképesztő tragédia felé lendíti a sorsokat. Posa mindenkit használ egy cél: Németalföld fölszabadítása érdekében. Feláldoz érte szerelmet, embert, kapcsolatot, királyságot, mindent az égvilágon.

Hogy hatott a munkátokra az Új Színház körül kialakult helyzet?

A munkafolyamatra jó hatással volt a színház helyzete, nyomott minket előre, mindenki összeszedett apait-anyait. Az ilyesmi általában serkentőleg hat a színészekre, mert nem hajlandók összetörni. Majd elsején, februárban... Az kegyetlen időszak lesz.

NAGY PÉTER:

Mi Don Carlos tragédiája?

Don Carlos tragédiáját az egyik mondata érzékelteti a leginkább: „ez nem az a világ, amelyben a könnyek kiáradnak”. Nem azt a kort éli, amelyben helye van a szenvedélynek, hiszen minden pillanatban van valami, ami lefojtja. A Don Carlos egy drámai költemény, mégis kerestem benne a tragédiák hősének tragikus vétkét, ami a Hamletben például Polonius meggyilkolása. Nem találtam olyan tettet, ami ennek megfeleltethető. Carlos azt mondja, „sosem volt szerencsém anyáimmal, amikor világra jöttem, életem úgy kezdődött, hogy megöltem az elsőt”. Ez obszcén, nem tekinthető tragikus véteknek, tehát „bűnöm csupán a forró vér, vétkem az ifjúság”. Don Carlos motorja a szenvedély, ami úgy árad benne, mint a folyékony láva. Miközben dolgozik a lelkében, Carlos keresi a sorsát, a határait, és a szabadságot, ami sokféle lehet. Posa márki pedig képes megnevezni, kijelölni gondolatban a szabadság határait. Ez közel hozza, majd el is távolítja őket egymástól.

Téged hogy érintett az Új Színház körül kialakult helyzet?

Mivel én itt vendégségbe érkeztem, a színház helyzete nem érint olyan mélyen, mint azokat, akik évek óta itt élnek. De tudod, hogy átéltem egy hasonló helyzetet. Nem tudom mire jó ez az áldozat, egy biztos: áldozat lesz.

DON CARLOS:

II. FÜLÖP, spanyol király - GÁSPÁR SÁNDOR

POSA MÁRKI, máltai lovag - CSERHALMI GYÖRGY mv.

DON CARLOS, a trónörökös - NAGY PÉTER mv.

VALOIS ERZSÉBET, a spanyol király felesége - FÖLDES ESZTER

EBOLI HERCEGNŐ, a királynő udvarhölgye - POKORNY LIA

ALBA HERCEG - ALMÁSI SÁNDOR

DOMINGO, a király gyóntatóatyja - VASS GYÖRGY

A FŐINKVIZÍTOR - DERZSI JÁNOS

LERMA GRÓF, a testőrség parancsnoka - SZEGEZDI RÓBERT mv.

OLIVAREZ HERCEGNŐ, főudvarmesternő - TORDAI TERI

MONDECAR MÁRKINŐ, udvarhölgy - FODOR ANNAMÁRIA

DON RAIMUNDO DE TAXIS, főpostamester - GALKÓ BALÁZS

FERJA HERCEG, aranygyapjas lovag - NAGY ZOLTÁN

ALESSANDRO FARNESE, pármai herceg - SZÉLL ATTILA

Továbbá, az Új Színház stúdiós növendékei

Díszlet, jelmez: VERECZKEI RITA

Dramaturg: HÁRSING HILDA

Zene: HORVÁTH KÁROLY

Ügyelő: ROVÓ RÉZI

Súgó: FARKAS ERZSÉBET

Rendezőasszisztens: HAJDINÁK JUDIT

Rendező: BAGÓ BERTALAN

Bemutató: 2011. november 26.