Mohácsi újra Csárdáskirálynőt rendez

Javában zajlanak a legújabb nagyszínpadi produkció előkészületei a Vörösmarty Színházban, ahol A csárdáskirálynő című előadást  rendezi (újra) Mohácsi János. A bemutatóra kerül sor.

Darabtörténet

Magyarország, 1916. A fronton százezrek áldozzák az életüket a haza oltárán, de a hátországban néhányan csak a pozitív hangulattal foglalkoznak az Orfeum lokáljában, ahol az orfi csillaga, Szilvia, a búcsúelőadását tartja: Amerikába indul. Pedig két férfi is epekedik iránta: a bohó, nőfaló Bóni gróf, illetve igazi szerelme, Edvin, aki viszont herceg lévén mégsem vehet el egy sanzonettet.

1971, Latinovits Zoltán, Psota Irén és Huszti Péter a magyar-NSZK koprodukcióban készülő Csárdáskirálynő című film egyik jelenetének forgatásakor

Darabtörténelem

1914 tavaszán Leo Stein és Béla Jenbach azzal az ötlettel kereste fel Kálmán Imrét, hogy írni kellene egy történetet egy pesti orfeumi énekesnőről, akibe beleszeret egy trónörökös. Kálmánt megfogta az ötlet, és három héttel a találkozás után Stein és Jenbach átadta neki a szövegkönyvet (németül). Kálmán ekkor egy kis üdülőhelyre vonult vissza, hogy nyugodtan dolgozhasson. Közben kitört a világháború, és Kálmán abbahagyta a komponálást: „Nem tudok zenét szerezni akkor, mikor… a frontokon egymást öli a világ.” Egy éves szünet után Lehár Ferenc tanácsára folytatta a munkát, kibérelt egy villát az ausztriai Bad Ischlben, és végül itt fejezte be az operettet. A bécsi bemutatóra 1915. november 13-án került volna sor a Johann Strauss-színházban. Az időpont azonban eltolódott, mert Jozef König, az egyik főszereplő berekedt, így a premiert eltolták november 17-re. A november 13. egyébként péntekre esett, és a babonás Kálmán kérte az igazgatót, Millert, hogy ne aznap mutassák be darabot, de tekintettel arra, hogy addigra már minden jegy elkelt, az igazgató nem engedett. Időközben az eredeti cím is megváltozott, a Es Lebe die Liebe-ről (Éljen a szerelem) Csárdásfürstin-re (Csárdáskirálynő). Az ősbemutató színészei között volt Mizzi Günther, a Csárdáskirálynő, Nyárai Antal, Kerekes Ferkó szerepében, akit a színház másfél év után sem akart elengedni, ezért a hazai bemutatón Latabár Árpád játszotta szerepét.

1948. november A Fővárosi Operettszínházban, Latabár Kálmán és id. Latabár Árpád

A budapesti bemutató 1916-ban volt, és bár itthon is hatalmas sikereket aratott, a magyar sajtóban is jelentek meg elmarasztaló kritikák, bár homlokegyenest más okból. Az Est meglátása szerint a szövegkönyv nem tud túllépni a sztereotip csikós-gulyás-paprikás-Mariskás magyarábrázoláson.
A Király Színház 1916-os bemutatója után Kálmán azt nyilatkozta, hogy ez volt a Csárdáskirálynő legjobb előadása. A díszletek lenyűgözték mind a kritikusokat, mind a közönséget. „Soha operett kiállítására annyi pénzt nem költöttek Budapesten, mint amennyit erre költöttek” – írta a Színház és Divat. Nem sajnálták a pénzt sem a díszletekre, sem a szereplők ruháira. Legendák keringtek a primadonna, Kosáry Emmy és a szubrett, Szentgyögyi Ida toalettjeinek hihetetlen áráról. Ez a hölgyeket éppen úgy becsábította a színházba, mint a nagyszerű muzsika. 1918 januárjában érte el a Csárdáskirálynő a háromszázadik előadást. A Színház és Divat egyik munkatársa szerint az 1917-es évben a Csárdáskirálynő tizenkétezerszer került színre összesen. 

Mohácsi és egy korábbi Csárdáskirálynő

Mohácsi János 1993-ban rendezte a darabot a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Az előadás annak idején nagy vihart kavart: akadtak, akik gyalázatosnak bélyegezték, voltak, akik buszokat szerveztek érte. A televíziós közvetítés után, amelyre október 23-án került sor, egyesek hazaárulónak, nemzetgyalázónak tartották az alkotókat. A következő írásból kiderül, milyen is volt az az 1993-as változat  :

"A Csárdáskirálynő l9l5-ös Stein-Jenbach-féle változatában a csárdáskirálynő egyértelműen Sylvia. Edvin mamájának, akit ott még Anhiltának hívnak szinte elhanyagolható a szerepe, az első felvonásban meg sem jelenik, a harmadik felvonásban tudjuk meg róla, hogy egykor ő is sanzonénekesnő volt - így ez az információ már semmilyen következménnyel nem járhat. Békeffy-Kellér átírásában Anhiltából Cecília lesz, dramaturgiai súlyát tekintve a fiatal pár egyenrangú partnere, itt már ő a legendás Csárdáskirálynő. (A változás Honthy Hannának köszönhető, Békeffyék az ő kedvéért alakították át a darabot, ők találták ki a nőfaló Ferdinánd főherceg figuráját, aki Mohácsinál Károly főherceggé alakul, Miskát is ők tették hangsúlyosabbá, Feleki Kamill kedvéért.)
Mohácsinál egykori és mai sanzonett - Cecília és Sylvia - riválissá válik. Ez teszi dramaturgiailag indokolttá, hihetővé kettejük ellentétét. Sylvia     -Sáfár Mónika - az Orfeum ünnepelt csillaga, Miskát kivéve senki nem emlékszik az övéhez fogható sikerre. Cecília - Molnár Piroska -, az Orfeum egykori csillaga, bárhogy is igyekszik, nem tudja elfelejteni a színpadot. (...)

A felvonások helyszínei sokat változtak a különféle átiratokban. Az első két felvonás helyszíne minden változatban ugyanaz, Orfeum és Lippert-Weilersheimék bécsi palotája. A legtöbb változás a harmadik felvonáson figyelhető meg, ez a leggyengébb láncszem a darabban, legtöbb lehetőséget kínálja az átalakításra. Steinnél  és Jenbachnál  egy bécsi szálloda a szín, az l954-es Békeffy féle átiratban egy karlsbadi park, Mohácsinál  Fiume. Ez azért megindokoltabb mindkét előző változathoz képest, mert az első világháború alatt a Monarchia egyik hadikikötője volt, a szereplők Ferenc József hadihajójának a Novarának felavatására érkeznek a helyszínre - találkozásuk tehát nem véletlenszerű, hanem dramaturgiailag megalapozott.

A bécsi estélyre fokozatosan lopja be magát a háború, frontkatonák személyében. A katonák, azon kívül, hogy faragatlanok, durvák, nem tudnak táncolni, furtonfurt partnernőik lábára hágnak, becsmérlik az ócska valcert - ha kedvük tartja bakanótákra gyújtanak:"Kimegyek a Doberdói harctérre..." Minduntalan kellemetlen vereségekre figyelmeztetik az arisztokráciát:"Szabács, Premysl, Isonzó, Galic, mekkora hajó! Nem túl nagy ez? Nem tudom, ért engem Leopold-Mária, ez olyan egészségtelenül nagy!" Leopold-Mária válasza: "Kedvesem, egy világháborúhoz jóval nagyobb hajók kellenek, kisebb csetepatékat ilyen gályákkal is meg lehet nyerni." Ugye mindenki ismeri az állam-hajó allegóriát és mindenki felismeri ebben az egészségtelenül nagy hajóban az Osztrák-Magyar Monarchiát? A felavatási szertartáson összefonódnak a magyar Himnusz és a Gott erhalte dallamai, Károly - még főherceg - elharsogja az öreg uralkodó jelmondatait: Viribus unitis, E jelben győzni fogsz. Az ünnepi szokásokhoz méltóan egy iskolásfiú Nagy Ignác versét szavalja, melynek cime: A szarmata síkon. A fiúról kiderül, hogy Csermanek Jánoska. (Ez volt Kádár János eredeti neve, aki Fiuméban látta meg a napvilágot l9lÖ-ben. ) Motoros futár hozza a hírt, Ferenc József meghalt. Miután a magánéleti szálak elrendeződtek, a színen maradtak beszállnak a hajóba, a hajó recsegve-ropogva elsüllyed, miközben a háború ágyúi szólnak. A kép - süllyedő hajó, az uralkodó halála miatt leeresztett zászlók - elhagyott csatatérre emlékeztet. Kevesen tudnak ilyen pontos képet festeni egy világ pusztulásáról" (Forrás: Mohácsi vésztől a Mágnás Miskáig, Ellenfény )

Mohácsi János így vall a készülő előadásról:

„Nagyon csúnyán bánnék az operettel, ha azt gondolnám, hogy ezt speciálisan kell előadni. Ez a halála az operettnek meg a többi színházi műfajnak is: ha Shakespeare-t «shakespearesen» kell megjeleníteni, hol marad az a titok, ami a színház? Hiszen a színház nagyon egyszeri dolog, csak aznap estére szól, azoknak, akik ott ülnek. Ezért valóban igyekszem a saját tapasztalataimhoz közelíteni A csárdáskirálynőt. Nem egy halott frakkot kell fölhúzniuk a szereplőknek, hanem újraszabjuk a történetet.”

Szilviák a Csárdáskirálynőről:

A legelső magyar Szilviák egyike, Kosáry Emmy úgy gondolta: "a behízelgő és népszerű melódiák – ezt talán szabad a szerénytelenség látszata nélkül megjegyeznem – igen kedves és igen könnyű feladatot jelentenek az olyan énekesnő számára, aki a Varázsfuvola áriáinak nehézségeivel volt kénytelen megbirkózni. Ami azonban a színpadi beszédet és a játékrészét illeti a dolognak, az már nehéz eset számomra. Az érzelmek ábrázolásában olyan széles skálával van dolgom, melynek felelősségét nagyon is érzem.”

A Vörösmarty Színházban Radnay Csilla és Balla Eszter kettős szereposztásban játssza majd Szilviát. A két színésznő is beszélt arról, milyen viszony fűzi őket a szerephez, az előadáshoz. Radnay Csilla különleges erejű nőnek tartja Szilviát. „A legmeghatározóbb mégis csak az, hogy egy szerelmes nő. Az pedig mindenre képes. Az ereje teszi alkalmassá az orfeum és a szerelmi kalamajka elviselésére, a fölényeskedés kezelésére.” Balla Eszter így vélekedik az előadásról: „Számomra az a plusz jelenti a legtöbbet, amit a rendező beleközvetít: emberivé teszi a dolgokat. Minden ugyanolyan érzelemdús, minden ugyanolyan felfokozott, mint egy klasszikusan megrendezett operettben, mégis sokkal valódibb.”

Keller János immár harmadszor játszik A csárdáskirálynő című előadásban. Mégis úgy érzi, mintha most találkozott volna először a történettel. „A legtöbb előadásban Bóni egy nagyon kedves figura, táncikál, énekel, vicceseket mond. Na ez most nem a megszokott Csárdáskirálynő lesz. Az új megközelítés jelenti számomra a hihetetlen nagy kihívást. Az biztos, hogy nem egy aranyos, bájolgó Bónit fog kapni a közönség. Itt mindenki ember. Egészen mélyre kell ásni ahhoz, hogy megmutassuk, hogy milyenek valójában a szereplők. Izgalmas, tanulságos, mély. Mintha sosem találkoztam volna még A csárdáskirálynővel.”
Lábodi Ádám számára nem csak azért izgalmas Edvin, mert ez az első főszerepe. „Mohácsi János rendezése folyamatosan helyzetek elé állít minket, amiket nem tudunk megoldani, mert kapkodunk, mert dühösek vagyunk, mert szerelmesek vagyunk, mert meg vagyunk sértve… pont úgy, mint az életben. És olyankor nagyon nevetségesek tudunk lenni és ez olykor tragikus. És persze ott vannak a slágerek, amiket mindenki ismer, és mégsem fogunk mindig nagyokat táncolni csak azért, mert a szalagavató óta ismerjük a bécsi keringőt… Van, amikor nem úgy hozza az élet.”

Kálmán Imre - Leo Stein-Bela Jenbach - Békeffy István - Kellér Dezső - Gábor Andor után Mohácsi István - Mohácsi János

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Vereczkey Szilvia:  Radnay Csilla/Balla Eszter

Cecília Lippert-Weilersheim:  Tóth Auguszta

Edvin Lippert-Weilersheim:  Lábodi Ádám

Bonifac von Kautschiano gróf:  Keller János

Anastazia oppert-Weilersheim: Váradi Eszter Sára

Miska, pincér az Orfeumban:   Kozáry Ferenc

Kerekes Ferenc:  Bata János

Czettel úr - Leopold Maria Loppert-Weilersheim herceg:  Guttin András

Károly főherceg: Kelemen István

Aurel von Rohusdorf:  Hernádi Szabolcs

Mérő úr - Lautant Góth:  Róbert Gábor

Doktor Serényi - Gróf Wesselényi: Juhász Illés

Bihary úr - Oberleutant Fazekas: Tűzkő Sándor

Endrey úr - Oberlautant Steiner:  Fehérvári Péter

Ady Endre - Major Schreff:  Csizmadia Gergely

Prattinger úr - Mr McGrave, angol nagykövet:   Gál Gergely

Az öreg Kis (jogállat):  Matus György

Arankám, Leontine grófnő:  Bakonyi Csilla

Juliskám, Krisztina bárőnő:  Závodszky Noémi

Rendező: Mohácsi János