A Pertics Janika - Csáth darab a Pinceszínházban

A Pinceszínházban az évad második bemutatóját tartja december 2-án A Pertics Janika című színművéből, Görög László és Györgyi Anna főszereplésével. Csáth Géza első drámájáról a Nyugat kritikusa, Ignotus a következőt állapította meg: "Emberismerő ez a fiatal Csáth, aki életet tud kiformálni".

Darabtörténet

A Janika bemutatója 1911-ben volt a Magyar Színházban. A kritikus, Ignotus így írt róla a Nyugatban: „

"A Janika darab azon indul, hogy a Janika hirtelen megbetegszik; a férj, az asszony s a szobaúr tanácstalankodnak és tétlenkednek körülötte - hiába, a gyerek meghal; a kis hivatalnokférj kötelességének tartja, hogy zokogjon, a dzsentribb szobaúr pedig nem bírja tovább s ráordít: "ne bőgj, te marha - az én gyerekem volt!" Ez az első felvonás; a második felvonás; a temetés után indul, otthon, este. A vacsoránál, ahol a szegény férj nekiül, hogy az asszonnyal leszámoljon. S azon kezdi s annak megállapítására veti magát, hogy mikor kezdődött a dolog, mikor történt meg először? November huszadikán? Délután hat órakor? Egészen biztosan? Pontosan akkor?... Mi a végtelen, a groteszken fájdalmas komikum ebben?

A mellékzöngék; az elhallgatottságok, amiknek bélyege rajta van e kimondottságon, s amiknek mint komponenseknek, e kimondottság az eredője. Ez a helyzet s ez a pár szó némán, kimondatlanul a következőket kiabálja (egyebek közt, mert mindent, amit mond, nem lehet utána mondani, mert mindent elmond): "Én egy szegény, meggyötrött, megtört teherhordó állat vagyok, aki már rég leszokott arról, hogy érzései s indulatai legyenek - a fene egye meg, hogy most éreznem kell valamit és szembeszállnom, rendeznem, sőt büntetnem, holott már csak megnyugodni, hunyászkodni és engedelmeskedni tudok... Én egy tudatlan, féliskolajárt, újságon és karzaton művelődött ember vagyok, kinek, mivel maga sosem élt, regénypóz képzetei vannak az élet egyes helyzeteiről, s most maga is helyzetben lévén, keservesen fohászkodik neki a póznak, melyet magára nézve kötelezőnek tart... Én egy szegény gyáva kutya vagyok, ki reszketek attól, hogy nekem most fel kell lépnem... Én egy szegény, lusta, megszokottságos lény vagyok, kit a hideg ráz arra a gondolatra, hogy most valaminek meg kell változni... Én egy szegény kispénzű ember vagyok, kinek sejtelmem sincs arról, honnan veszek pénzt és más asszonyt, ha itt igazán szétütnék... Nem akarok szétütni, csak úgy kell tennem, mintha akarnék... Én egy szegény, ordenáré, másodrendű férfi vagyok, aki lelkemben tisztelem ezt a magamnál jobbszagút, akinek szerencséje van a nőknél, aki engem legyőz... Tulajdonképp szeretem ezt a férfit s örülök, hogy tapos rajtam... egyáltalában jó, hogy taposnak rajtam, de az is jó, hogy egy percre, egy helyzetnek egy pillanatnyi adottsága rendjén, fölibük kerülhettem nekik s egy kicsit én taposhatok rajtuk... de csak egy kicsit... s bár legalább láthattam volna, ahogy csinálták... tán a kulcslyukon át... hogy utánuk szimatolhattam volna... valahogy részt véve egy igazi, forró és úri nemiségben, én, kinek csak egy hozzám utálattól hideg asszony óvszeres ölelésében, ennek előtte s néha közben pedig miben? repedtsarkú szolgálók hátulsó lépcső alján való vihogásában volt részem... tehát huszadikán történt? hat órakor? pontban?..."

Mondom, így foszforeszkálnak a Csáth színpadi szavai közben a néma jelentkezések s így gomolyog ki belőlük a történés - mert ugyebár, ez a "november huszadikán? hat órakor? pontban?" azt is elmondja már előre, amit viszont elő is idéz: hogy ebben a hármas menázsban nem lesz változás s a kis Jani halála s a nagy kitudódás után férj, feleség és udvarló továbbra is együtt marad?... Ez a Csáth első darabja - elbizakodott, de biztos beosztású, felsőségesen kemény dolog. Emberismerő ez a fiatal Csáth, aki életet tud kiformálni. Drámaíró".

A darabról kritikus szemmel:

"Pertics Jenő nagymonológja, melyben a fájdalom, a gyász, a megcsalatás veszteségét a lehető legtermészetesebb embertelenséggel hárítja el magától, minden bizonnyal a magyar dráma legfélelmetesebb, legkegyetlenebb sorai közé tartozik. A Janikát, ha nem is kizárólag, de főként ezért érdemes bemutatni; ha nem sikerül felszikráztatni a szöveg megrázó, felkavaró, ugyanakkor keserű mosolyra, szánalomra is késztető tragikomikumát, kevés tétje marad az előadásnak. Csáth Géza darabja másról is szól persze, de jóval kevésbé originálisan: a megfagyott, mozdíthatatlannak látszó érzelmi kapcsolatok, a „minden megy tovább, mintha mi sem történt volna" problematikáját, a pénz hatását az érzelmekre és az emberi önérzetre előtte és utána is feldolgoztak többen – erőteljesebben, egyértelműbb drámai tehetséggel". (Urbán Balázs a Színház-nak.)

Alkotók az előadásról:

A Pinceszínház alkotói szerint az elmúlt száz év bebizonyította, hogy Csáth művészete időtálló. "Novelláiból rendre készültek sikeres filmek, alakja írókat ihletett (Kiss Csaba: Animus és Anima). Színdarabjait bemutatták, tévéjátékban ismerték meg a nézők a Horvátékat (Balázsovits Lajos és Takács Kati főszereplésével 1981-ben). Csáth lassan de biztosan halad a halhatatlanság felé. Ezt az utat egyengetjük most itt a Pinceszínházban. Miután az elmúlt ötven évben egy sikeres bulvárdarab ugyanezen a címen lett népszerű – csak a névelőt hagyták el – némileg megváltoztattuk a darab címét. A Pertics Janika lett a produkció címe. További változás, hogy az eredeti sokszereplős első részt négy szereplőre alakítottuk. De sem a darab szerkezete, sem mondanivalója nem sérült ettől. Csáth stílusához a kamara jelleg jobban illik. Viszont száz évvel ezelőtt a színpadon elképzelhetetlen lett volna a kevés szereplős színházi darab. A jelenlegi változat „szövetbarát” verziója az eredetinek" - fogalmaznak.

 színmű egy részben

Pertics: Görög László

Perticsné: Györgyi Anna

Boér Kálmán: Szirtes Balázs

Szakácsnő: Zsurzs Kati

Külön köszönet Ujréti Lászlónak

Díszlet-jelmez: Ignjatovic Kristina

Zene: Varga Judit

Munkatársak: Kis-Kádi Judit, Czakó Klára

Rendező: Kőváry Katalin

A Pinceszínház és az Éjszakai Színház közös produkciója.