Kortárs Művészeti Gimnázium indul

Budapest Kortárs Művészeti Gimnázium néven Angelus Iván vezetésével 2012 szeptemberétől hat évfolyamos, művészeti - zenei, képzőművészeti és táncművészeti - pályára felkészítő képzés indul, ahol a hatékony stratégiákkal, koncentráltan zajló közismereti képzés mellett hangsúlyos szerepet kap a felsorolt művészetek eszközeivel történő személyiségfeltáró munka.

A most induló iskolában a gyermekkor végének és a felnőtté válás elejének izgalmas és hasznos eltöltésére várják a jelentkezőket. A képzés lehetőséget biztosít a művészeti pálya iránt érdeklődő tanulóknak arra, hogy megbizonyosodhassanak pályaválasztásuk helyességéről és sikeresen léphessenek tovább a művészeti szakközépiskolák valamelyikébe vagy biztos önismereti alapokra helyezve jövőjüket, akár a művészeti szakmai képzéstől eltérő irányba fordulhassanak.

A program fókuszában a motiváció, a személyesség, a kreativitás és a közösség áll.

BKMG_plakat

"30 éve foglalkozunk a kortárstánc művészet tanításával: hat éves gyerekekkel és felnőttekkel, amatőrökkel és profikkal, kezdőkkel és haladókkal, művészekkel és pedagógusokkal. A lényeg, hogy mindenkit arra tanítunk, amit ő szeretne." - mondja Angelus Iván, az iskola művészeti vezetője. - "Most egy új dologba vágunk bele. Azokat a tapasztalatokat, eszközöket, kapcsolatokat, módszereket, amelyeket eddig kifejlesztettünk és kiépítettünk, most olyan 7. évfolyamos, 12 éves fiúkra és lányokra alkalmazzuk, akik szeretnének művészek lenni. Táncművészek, zenészek, képzőművészek, táncosok, énekesek, színészek, vagy esetleg még nem döntötték el, hogy a művészeten belül milyen irányban szeretnének elindulni."

angelus

Angelus Iván

Fontos időpontok, határidők:

Nyílt napok: 2011. december 1-én, 2012. január 19-én és február 21-én 8 órától a 1036 Budapest, Perc u. 2. szám alatt.

A központi felvételire való jelentkezés határideje: 2011. december 10.

Az iskola részére küldendő jelentkezési lap határideje: 2012. február 15.

Az iskola művészeti részlegének előadása a Trafóban: ÖRDÖGLAKAT 2011. december 21-22.

 

További információ:

www.tanc.org.hu

budapest@tanc.sulinet.hu

Tel.: 06 1 250 30 46

Forrás: Budapest Kortárs Művészeti Gimnázium

 

------

Kapcsolódó cikk:

Tánciskola ma, holnap

Beszélgetés Angelus Ivánnal a tanckritika.hun


Kezdetben nehezen értik meg a diákjaink, miért kell a gyakorlati órák akár 30-40 százalékát egyedül, tanár nélkül tölteniük egy teremben, de később fokozatosan rájönnek, hogy a tanóra konzultációra, inspiráció nyerésére való. Az igazi munka önállóan történik. S hogy miért fontosak a bemutatók? Azt mondhatom, nem mindegy, hogy az ember csak készül a randevúra, vagy el is megy rá...

Az interjút olvasásához kattintson ide >>>

süti beállítások módosítása