A Szolnoki Szigligeti Színházban november közepén mutatták be a Légy jó mindhalálig-ból készült musicalt. A műről, a darabról és az előadásról Móricz Virág, a rendező, Radó Denise és Kautzky Armand Valkay tanár úr megtestesítője meséltek.
Móricz Virág az édesapjáról és a Légy jó mindhalálig-ról:
“Apám mindig mosolygott, fejét rázta, ha valaki a Légy jó mindhalálig-ot életrajznak tekintette. Nem az. Regény. De azért az édesanyja fájdalmasan zokogott felette. A regényes változtatások ellenére megtalálta benne hajdani kisfiát, a mindhalálig tiszta, egyszerű, tevékeny, érzékeny, céltudatos lelket – önmagát, ács férjét, hét gyermekét, kínokkal küszködő életük emlékét. Fia ezt a könyvét örökre nekiadta. Sose írta bele másnak egyetlen példányba se a nevét. Ezzel rótta le az adósságát, ha ezt ugyan lehet, hisz ő mindig úgy érezte, nem hálálta meg az édesanyjának az élet ajándékát.”
“Mindig csodálkozott rajta, hogy a közvélemény a Légy jó mindhalálig-ot elfogadta egyszerűen egy kisfiú történetének. Ő allegóriának szánta. Az összetört forradalom után, 1920 telén, mély bánatban írta és azt akarta megmutatni benne, hogy az egész emberiség úgy szenved a gonosz és ostoba hatalmasok, a fejletlenségükben értetlen és bántó társak között, mint a kicsiny gyermek, Nyilas Misi jelképe a megbántott, megkínzott, félreismert jót akarónak. Negyven éves korában írta. Komor világ volt, rémítő idők. Mit tegyen az író a könyörtelen megtorlás fehérnek nevezett fekete terrorjában? Minden irodalmi társaságból kizárták, nem volt lap, mely új írását, kiadó, mely regényét közölje. Előbb Dózsa Györgyről akart drámát írni, hónapokig dolgozott rajta, de más is mondta, maga is belátta, hogy bukott hős sorsa nem tüzel harcra. Nem kell századok mélyébe nézni, saját gyermekkora, egyetlen kis gyermek apró tükrébe belefér a társadalom múltja és jövője. Mert a Nyilas Misiket semmi gonoszság el nem pusztíthatja, egyszer felnőnek, és ők lesznek az emberiség tanítói.”
Radó Denise rendező a darabról:
Móricz művét sokan és sokféleképpen dolgozták már fel. Rád melyik hatott leginkább?
A kisregény és a színpadi változat világa jelentősen eltér egymástól. Ezért, bár természetesen olvastam a regényt, én elsősorban a szövegkönyvből indultam ki a rendezés során. Emellett megnéztem a regény filmváltozatát is, amely azonban főleg azt tette világossá számomra, hogy mennyiben látom én másképpen ezt a történetet, és főleg Nyilas Misi figuráját. A filmben ő egy rendkívül félénk, visszafogott kisfiúként volt ábrázolva, akiből szerintem hiányzik az a határozottság és öntudat, ami a „Nyilas Misiséget” jellemzi. Életem első színpadi rendezése is ez a darab volt a József Attila Színházban, és érdekes, hogy azokból a megoldásokból, csak nagyon keveset építek be a mostani rendezésembe. Ma már egészen más gondolatok foglalkoztatnak a darab kapcsán.
Mi a legfontosabb gondolat számodra ebben a színdarabban?
A tudásban rejlő lehetőségek, a tudás utáni vágy fontossága, amely előremozdíthatja az embereket. Ha az igény megvan, megmarad az emberekben a tudásra, az továbblendíthet egy értékesebb, jobb életbe. Az Édesapám mondta mindig, hogy: „Amit tudsz, amit látsz, azt nem vehetik el tőled!” És ezt én is így gondolom. Ma főleg az anyagi érték az érték, nem pedig a szellemi és gondolati gazdagság a fontos. Ezért lenne jó, ha a felnőttek újra el tudnák ültetni a gyermekekben a tudásra való igényt.
Az előadás fontos motívuma a folyamatosan jelenlévő óra. Különböző színekben és formákban tűnnek fel a színpadon. Ennyire lényeges számodra az időhöz való viszonyunk?
Amikor újra és újra elolvastam a művet, feltűnt, hogy milyen sokat beszélnek benne az időről. Hogy mindenki fut, siet, késik és ílymódon nagy mértékben befolyásolja a létezésüket az időhöz való viszonyuk, mint ahogy a miénket is. Rendkívül szubjektív lehet az idő múlása, hogy ki hogyan éli meg a pillanatot. Hogy nyomasztó teherként, vagy boldogító szárnyalásként marad meg bennünk egy emlék. A napi, heti konkrét rövidtávú időbeosztás mellett az életünk része egy nagyobb távlatban való gondolkodás is az időről. Nyilas Misi például siettetné nagyon a felnőtté válását, és a jövő felé szaladna, míg ezalatt Doroghyék folyamatosan a múltban élnek, az elmúlton keseregnek. Az idővel való harc tehát folyamatosan jelen van életünkben. A múlt és a jövő között félúton, azonban a jelen legteljesebb megélése a legfontosabb.
Kautzky Armand - Valkay tanár úr
Volt-e az életedben, olyan meghatározó tanárod, aki talán hasonlíthat az általad játszott Valkayra?
Iskolás koromban nem emlékszem, hogy lett volna ilyen típusú tanárom. Engem jórészt ugyanis tanárnők tanítottak. Tehát így egy az egyben olyan pedagógus, aki mintául szolgálhatott volna, nem volt. Valkay, ez a kicsit feledékeny, kicsit szétszórt, az én civil személyiségemtől távolabb álló figura, talán az egyik szakmai tanáromhoz lehet hasonló, aki még a Színművészeti Főiskola előtt tanított nekem színészmesterséget. Ő egy rendkívül nagy szakmai tudású, nagy alázattal bíró elkötelezett rendező és tanárember volt, aki az életről való gondolatait és meglátásait is megpróbálta átadni a tanítványainak. Egy kicsit az életre is nevelt bennünket.
Mennyiben érzed sorsszerűnek, hogy most, amikor már Te is foglalkozol tanítással, talált meg ez a szerep?
Korábban, amikor láttam különböző feldolgozásait ennek a darabnak, filmen, színházban, gyakran gondoltam arra, hogy egyszer szívesen eljátszanám Valkay szerepét, pedig akkor még jómagam nem foglalkoztam tanítással. Így különösen szerencsésnek érzem és egy jó találkozásnak azt, hogy akkor játszhatom el ezt a szerepet, amikor már többet tudok, a saját tapasztalataim által, arról, hogy milyen is ez a hivatás közelről. Szeretném hinni, hogy én is hasonlóan komplex gondolkodásmódot próbálok átadni, és egyfajta életre- való nevelést megvalósítani, miként Valkay is. Tehát ílymódon nagyon sok kapcsolódásom van a jelen élethelyzetemben ehhez a figurához.
Mennyiben más gyerekekkel játszani?
Mivel a gyerekeket az ösztönei vezetik a színpadi létezésükben is, akár csak az életben, így minden, amit egy tudatos partnertől várnék el, az náluk nem működik. Itt az a feladat, hogy egy olyan légkört teremtsünk számukra, amelyben a legtermészetesebben érzik magukat, mert akkor nem megfelelésként, hanem játékként élik meg a színpadi helyzeteket. Ezt színészként én úgy tudom segíteni, hogyha minél erősebb kapaszkodót próbálok nekik adni. Vagyis, ha én figyelek rájuk, és ők megbíznak bennem, akkor az esetleg felmerülő váratlan helyzetekben sem jönnek zavarba.
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor, Hangszerelte: Kemény Gábor
Légy jó mindhalálig
Nyilas Misi Kátai Máté, Szekeres Ferenc Gergő
Igazgató Karczag Ferenc
Valkay Kautzky Armand
Doroghyné Lugosi Claudia
Viola Kertész Marcella
Bella Molnár Nikolett
Sanyika Horváth Ábel, Gémes Barnabás
Törökné Gombos Judit
Török Mészáros István
János Dósa Mátyás
Ilonka Jankovics Anna
Pósalaky ifj. Jászai László
Gazdasszony Császár Gyöngyi
Gyéres Horváth Gábor
Sarkadi Zelei Gábor
Báthory Harna Péter
Pedellus Tóth Tamás
Nagy úr Ónodi Gábor
Bagoly, Főbérlő Deme Gábor
Rendőrtiszt, Csoknyai Tárnai Attila
Trafikos Sárvári Diána
Rendőr, Juhász Kinczel József
Hoffmann Anita, Szekeres Ágnes (Patkós Irma Művészeti Iskola növendékei)
Továbbá:
Abonyi Kata, Balogh Tamás Zsolt, Czakó Ádám, Eszteró Péter, Hellenpach Viktor, Kiszely Nicolas, Lukács István, Mommertz Fanny, Nagy Emese, Nagyhajú Boglárka, Nedbalek Őrs, Papp Benjamin, Papp Csaba, Polgár Kristóf, Rusvai Márton, Tóta Csaba, Török Anna Borbála
a Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Díszlettervező: Csík György
Jelmeztervező: Jánoskúti Márta
Koreográfus: Király Attila
Koreográfus-asszisztens: Kinczel József
Zenei vezető: Rácz Márton
Karvezető: Rimóczi Mónika
Segédrendező: Deme Gábor
Vezényel: Rácz Márton/ Zádori László
Bemutató: november 18.
Forrás: Szolnoki Szigligeti Színház, Színház.hu