Fodor Tamás: az Új Színházi döntés kritikán aluli

Az idén negyvenéves Stúdió K Színház alapítója, a Jászai Mari-díjas színészrendező is felszólalt az Új Színház előtt októberben megtartott tüntetésen. Úgy látja: a szélsőségek előretörésének leginkább a közéleti káosz az oka. Erről a 168 órának beszélt.

“Nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, nem állítom, hogy a Fidesz hosszú távú kultúrpolitikai "haditervének" lenne része Dörner és Csurka előretolása. Napjainkban kormányzati tudatosságról nem beszélhetünk, improvizációkkal vezénylik a kultúrát, a gazdaságot és a társadalom egyéb területeit is” – fogalmazott Fodor Tamás a 168 órának, aki szerint frontot nyitnak a kultúrában. “Lehet, hogy a kinevezés nem jelent eszmei azonosságot, de újnácik pártolását akkor is lehetetlen kimagyarázni” – tette hozzá.

fodor

Fodor szerint a szakmában most két dolgot érzékelni. “Még a politikailag intakt kollégák közül is sokan felháborodtak, és ennek hangot is adnak. Ők is az egész szakma arcul köpésének tartják, hogy Magyarországon bárki is lejárt szavatosságú eszmékkel színházat kaphat. És ez felrázta a szakmán kívülieket is, ezért gyűlt össze olyan hamar tízezernyi tiltakozó aláírás a neten” – mondta a Stúdió K vezetője, aki elárulta, egyik színész barátja könnyes szemmel vallotta meg: kenyérféltésből, a családjáért érzett felelősség miatt nem vesz részt a tiltakozásban.

Fodor úgy látja, Dörner személyében olyan embert hoztak helyzetbe, aki átlépte azt a határt, amelynek átlépése az Európai Unióban tűrhetetlen és utóbbi tény eleve kizárja a jó színház fogalmát. A színész-rendező azt gyanítja, hogy nem fog működni az új Új Színház. “Már csak azért sem, mert Dörner terve - a infantilis ideológiai zavarosságán és nyilvánvaló hazugságain túl - azt is mutatja: a szerzője nélkülözi a színházirányításhoz szükséges szakmai látószöget” – nyilatkozta Fodor Tamás, bár a dolgozatához mellékelt táblázat kimutatja: évről évre emelkedik majd a bevétele és a fővárostól kapott támogatása is.

"Senki sem tagadja, hogy a direktori kinevezések kapcsán több vétkes döntés született már, ezek számon kérhetőek, kritizálhatóak, és szakmai érdekképviseletünk gyengeségeit jelzik. De a mostani döntés kritikán aluli, a világ szégyene. A Hátország Színház olyan gyűlöletes eszme eleven jelképe, amelyet nem szabad megtűrni a földön" - mondja Fodor.

A teljes interjú a 168 óra nyomtatott számában olvasható.

süti beállítások módosítása