Kiss Zoltán a bonviván szerepében

Decemberben továbbra is műsoron A víg özvegy a Kecskeméti Katona József Színházban. A nagysikerű Lehár operett egyik főszereplője, Kiss Zoltán – aki Gr. Danilovics Daniló, követségi titkárt alakítja - arról mesélt, hogy miért is áll közel hozzá az operett műfaj.

Kiss Zoltánhoz mindig is közel állt az operett műfaja. A színház legutóbbi nagyoperettjében, a Hello Dollyban is láthattuk már, ahol akkor Cornelius Hackl bőrébe bújt. – Már a főiskolás évek alatt nagyon megszerettem ezt a műfajt Kazán tanár úrnak köszönhetően. Azonban ehhez minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy néptáncosból lettem színész – tudtuk meg Kiss Zoltántól, aki a főiskolai évek után az Operettszínházban és a szolnoki teátrumban is olyan kollégákkal dolgozhatott együtt, akik hatására egyre jobban megkedvelte ezt a műfajt. – Az alapokat Bor József rendezőtől tanulhattam, aki az operett egyik legnagyobb tudója. Majd a fővárosi Operettszínházban Vámosi László és Szinetár Miklós rendezésében több darabban is játszhattam.

Kiss_Zoli_j

A színész saját maga is megtapasztalhatta, hogy az operett valóban a világ minden táján sikert arat. Játszott többek között Japánban, Hollandiában, Németországban és Ausztriában is, és a nézők mindenütt rajongtak ezért a sajátosan magyar műfajért. – Az operett a miénk, a vérünkben van. Manapság már kezd elcsépeltté válni az a szó, hogy hungarikum, de ez valóban az. Úgy gondolom, az utóbbi években azért hanyagolták el hazánkban ennyire, mert egy kicsit sok lett benne a klisé. Éppen ezért az operettet meg kell újítani, de nem vagyok híve annak, hogy modern korba helyezzék a történetet. Azt gondolom, hogy a megújulás legfőbb eszköze, hogy mai gondolatokkal és hitelesen kell játszani. Ezen kívül nem csak szépen kell énekelni, hanem színészi játékot is bele kell vinni.

Kiss Zoltán szerint annak ellenére, hogy az operettben nincsenek csehovi bonyodalmak, a színésznek nem szabad a felszínen ragadnia. - Míg az ember egy Csehov darabot eljátszhat finoman, pici eszközökkel egy szobaszínházban, itt nagyobb gesztusokat kell használni. Azonban emellett a karaktert belülről ugyanúgy meg kell támogatni, ami sokkal több energiát vesz igénybe, ha a színész hiteles szeretne lenni.

kisszoli2

A népszerű színművészt az utóbbi években már láthatta a közönség a legismertebb, legnépszerűbb operettekben, de mind közül legszívesebben talán a Marica grófnő Zsupánjának bőrébe bújt. Különösen azért volt számára fontos ez a szerep, mert ebbe az előadásba belophatott néhány elemet a néptáncból is. A víg özvegy grófjának, Danilovics Daniló követségi titkárnak a szerepe mind színész játék, mind pedig éneklés szempontjából különleges kihívás számára. – Ez a karakter közel áll hozzám. Daniló egy érzelmes figura, aki könnyen megsértődik, szélsőséges, lobbanékony alkat, ami rám is igaz. A szerepben nagy érzelmi magasságokat és mélységeket járhatok be. Sáfár Mónika pedig kiváló partner, lehet vele játszani a színpadon, és a rendező, Szerednyey Béla hagyja is ezt. Megvannak a darab tartóoszlopai, de attól még lubickolhatunk a szerepben. Így az előadás minden nap egy kicsit más lehet, ami nagyon fontos, hiszen a színház a pillanat varázsa.

Az interjút Gál Orsolya készítette.

Előadások decemberben:

december 5. (hétfő) 19:00
december 11. (vasárnap) 19:00
(Jászai M. bérlet)
december 17. (szombat) 19:00
(Berky L. bérlet)

 

A víg özvegy Kecskeméten

 

Forrás: Kecskeméti Katona József Színház

süti beállítások módosítása